A héten már csak kétszer nemszerette magát

0

Már a magas sarkúját veszi.
Nem is értem miért? Az elején még pöpec a kiscsaj benne, de pár óra elteltével alig tud menni, olyanná válik szegény, mint egy dromedár, egy háziasított teveféle.

Annyi jó lapos talpúja van, ilyenkor mégis minek kell a magas. Utolsó simítások, smink-haj tökéletes. Pedig hétköznap is szép, de ilyenkor mindig felrak egy maszkot. Csak tudnám minek?
Végre elindulunk.
Taxiba be, taxiból ki, szórakozóhelyre be. Lányoknak ingyenes…
Ismét hering party.

Hatalmas tiszteletlenség, hogy odanyomódom másokhoz. Annyira szép női táska vagyok, olyan különleges, egyedi tervezésű. Persze, ezért is vagyok itt.
Valaki, vagy valami mindig hozzám ér, egyszer egy replika, egyszer a pult.
Bezzeg, amikor a férfiakhoz nyomódom hozzá… egy kis tánci után, a dudor… na az aztán, egyáltalán nem rossz.
Jaj, elkalandoztam.
Szóval teltház. Sose értettem.

Ezer fok, télen, nyáron, de Őket semmi sem riasztja el, hiszen hol máshol szerezhetne komoly kapcsolatot, mint egy diszkóban?! Nem értem az Ő felfogását. Nem csúnya lány. Az utcán mikor velem sétál valahova, csomó csinos férfi nemű homo sapienst láttam már.
De ő, a legutóbbi szakítása óta csak barátságzónás vagy barátságextrákkal pasikat tud kifogni. Megértem a fájdalmát.
Az exe már becsajozott, szinte házasodik, de ő még csekkolgatja őt. Epekedve várja a legfrissebb infót róla, de ezt sose ismerné be senkinek. Csak mivel ott vagyok, én hallom.
Már a tindert is letöltötte, minden embert jobbra húzott, aki akárcsak a 10/4est megütötte.
Mégse jön a nagybetűs Igazi.
Így hát elmegyünk egyet mulatni. Vagy kettőt, vagy hármat, hiszen iszik ott eleget, hogy kibírja ezt az egész sz*rt.

Bent a levegőtlen, fülledt kis zugban, ahol rajtunk kívül még párszáz ember ugyan azzal a céllal érkezett, mint mi, már néha azt hiszem sínen, vagyunk, majd a DJ rettenetes keverésérre kijózanodunk, és újra tudatosul, hova csöppentünk.
Körbe vesz a nőcsoport, aki kibeszéli, 3 éves módjára a pasi csoportokat, hiába érett felnőtt emberek, ez a közeg mégis kihozza mindenkiből az állatot, vagyis a gyermeket.
Nem értem ezeket az embereket. Miért alacsonyítják le magukat ennyire? Miért van mindenki ennyire elkeseredve és miért hiszi azt a legtöbb lány, hogy ez a vége.
Vége.
Végre leszólította valaki!
Meghívja egy italra!
Jaj, ne… ez se tetszik neki. Látom rajta, illedelmesen beszélget, de nem jön be. Ő se felel meg, ő sem lesz jó.
Ez a baj.
Ez a baj, hogy elvárásokkal jön le. Akárhova megy, mindig azt várja, hogy majd ott lesz az éppen aktuális nagy Ő, aztán semmit sem tud igazán élvezni, mert folyton arra vár, hogy majd most lesz a pillanat.
Ezért csípi ki magát, ezért teszi fel maszkot, ezért viselkedik úgy, ahogy otthon sose szokott.
Hátha most érkezik meg, az, akire mindig is várt.
De sose jön!
Én mindig elmondom, hogy ha így várja, nem is fog. Majd akkor, ha nem számít rá. De meg se hall.
A többi táskával már rég kibeszéltük ezt. Amikor Prada-val ment el, csak egy borkóstolóra mentek, de, ott is ez volt a téma. Pedig imádja a borokat, mégse tudta átadni magát az élvezeteknek.
Folyton azt mondogatja, hogy a héten már csak kétszer nemszerette magát, de mégse akar jönni az embere.
Ismét kudarcként éli meg az estét, én mondtam, hogy nem kell menni, csak rosszabb lesz. Elmondtam neki, hogy ne azért menjen valahova, hogy pasizzon, hanem, hogy kikapcsolódjon és töltődjön.
Legyen élettel teli és boldog, és ezt nem fogja mástól megkapni, csakis magától. Nem fogja majd más megadni neki, amit önmagának kéne.
Nem hitt nekem.

Most pedig ketten zötyögünk haza a taxi hátsó ülésén.
Én boldogan, hogy nem nyomul hozzám több izzadt test, Ő pedig szomorúan, hogy ma se kellett senkinek.

Fotó: drjennifernewman.com

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here