A titok: Néha kapcsold ki! Ennyire egyszerű. Komolyan.

A gyerek ma is focizik a pöttyös labdával – csak épp egy applikáció segítségével, a képernyőn keresztül. Az okos kütyühasználat viszont fejleszthet is.

 
 

Mielőtt közösen nekiállnánk szidni a digitális generációt, gondolj csak bele, mennyire szereted a számítógéped. Egy áramszünet felér a világvégével, hiszen ilyenkor cikinek érzed, hogy csak emiatt került elő a Gazdálkodj okosan a tárolóból. A könyveket is csak dísznek tartottad meg, eladni nem lehet, úgysem kapsz érte pár száz Ft-nál többet.

Aztán egyszer csak visszatér az áram, te meg úgy nyomogatod a bekapcsológombot, mintha az életed múlna rajta. Úgy, hogy egyáltalán nem ebbe születtél bele. Mit lehet akkor elvárni a 2000 utáni generációtól?

Amit le kell szögezni: a digitális eszközöket és az internet világát kikerülni már régóta nem lehet. Kiküldheted a gyerekedet a szabadba, hogy megtanuljon pecázni és tehenet fejni, de mellé már kell, hogy tudja használni a számítógépet is. És meg lehet nyugodni, a számítógéphasználat egészséges keretek közt fejleszt egy halom készséget.

Az Amerikai játékok lapja című újságban jelent meg egy aktuális kutatás eredménye. Eszerint a digitálist eszközt használó gyerekek logikai, olvasási, koncentrációs és szocializációs készségeik felülmúlták a kütyüket kevésbé használó társaikét.

Ebbe nem nehéz belegondolni: rengeteg a logikai játék, sok alkalmazás csak angol nyelven van egyelőre, így a nyelvtanulás is előtérbe kerülhet. Az internet tele van hangoskönyvekkel, de léteznek animált mesék is. Ha egy házi feladathoz valamire rá kell keresni, az is agymunka, csak mi már észre sem vesszük: mivel a kereső mégiscsak egy program, nekünk kell az adott kulcsszavakat kitalálni. Ezzel szemben, aki egész nap csak a tévét bámulja, értelemszerűen kevésbé edzi az agyát. Sajnos jó példák erre a passzív nyugdíjasok.

Az éremnek nyilván két oldala van, egy fél életét a gép előtt töltő kisgyerekből hipp-hopp „zokni-szandál” típusú, barátnőt még sosem látott felnőtt válhat. Valószínűleg az egészségügyi vonzatokat sem kell túlmagyarázni: több óra gép előtti görnyedés a négy fal közt nem a fitt életmód netovábbja. Friss levegőre és napfényre pedig – néhány mélytengeri halszörnyeteget leszámítva – minden élőlénynek szüksége van.

Nyilván a szemnek sem tesz jót, ha csak a képernyőt bámulja a gyerek, bár a mostani monitorok szerencsére már jóval kevésbé károsak. Az ideális távolság 35-50 cm,
a képernyő lehetőleg legyen szemmagasságban a helyes testtartás érdekében. 50 percenként pedig kell egy kis szünet!

A szűrőprogramok fontosságát pedig nem lehet eléggé hangsúlyozni. Az internet tele van olyan tartalommal, amihez – ha még nem futottál bele – egyébként elég beteg fantáziára van szükség. Érdemes ezekből rákeresni magyar és angol verzióra is, mert az „Elmúltál már 18 éves?” kérdést röhögve ugorja át bármelyik kiskorú.

Természetesen egy számítógépes játék, egy tévéműsor, egy sminkelős applikáció nem helyettesítheti a valódi térben zajló szórakozást. Pedig szép lassan ennek rengeteg felnőtt ugyanúgy áldozatul esik. Nem kellenek ehhez észérvek, szerintem te is érzed, hogy a túl sok digitális eszközhasználat az egész életet olyan „műanyaggá” teszi.  

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here