péntek, március 29, 2024
Vannak életek, sorsok, amelyeket, ha felülről nézhetnénk és fogadhatnánk rájuk, hogy vajon sikerre vagy kudarcra vannak ítélve, biztosan nyernénk. Marilyn Monroe sorskönyvének lapjai már első pillanattól kezdve reménytelenséggel teliek. Adva van egy bájos kislány, aki úgy indul neki kalandos életének,...
Breyer Helga nevét sokan imába foglalják elalvás előtt. A doktornő már eddigi munkássága alatt is fogyásra, gyógyulásra vagy éppen gyermekre vágyók ezreinek segített diétában, gyógyszeres kezelésben, sportban, lelki támaszban. A Sportkontroll csapatában az amatőr és profi sportolókat is segítő doktornő alig egy éve elhatározta:...
Miért bukkannak fel az életemben sorozatosan ugyanazok a hibák? Tényleg van egy feladatom, amit a sors szánt nekem? Többek között erről is beszélgettem Bölcsföldi Szilvia asztrológussal, aki szerint okkal születünk le ebbe az életbe. - Mégis mióta foglalkozol asztrológiával? Egyáltalán...
Mikor kislány voltam mindig azt mondtam 11 gyereket szeretnék, hogy meglegyen egy focicsapat, de legalább hetet mint a kis törpék. Mire felnőttem már lejjebb adtam, azonban szép nagy családról álmodtam, így három gyerkőc volt a terv, de ma már...
Az egyik leghíresebb First Lady élete szinte minden pillanata a külvilágnak szólt. A gyönyörű, stílusos, okos nő a 60-as években mindenkit elkápráztatott. A félrevezetést mesterfokon művelte. Már a családja is hamis családfát kreált magának, mert gazdag francia ősökkel dicsekedett....
Kíváncsivá tett az a megosztott fotó. Érdekelni kezdett, mi van veled, mi változott. Benned, rajtad és körülötted. De leginkább bennem. A saját reakciómra. Eltelt néhány hónap és 1-2 gyenge, szia, hogy vagy, jól formájú üzenetváltáson kívül nem tudtunk egymásról...
Az öltözködős játék úgy hároméves koromban kezdődött, és a mai napig tart. De imádom! Számomra öltözködni olyan, mint megalkotni valamit. A ruhák olyanok, mint az igazi szenvedéllyel átszőtt zene. Ha a divatra gondolok, már régóta nemcsak a nagy és...
Az öltözködős játék úgy hároméves koromban kezdődött, és a mai napig tart. De imádom! Számomra öltözködni olyan, mint megalkotni valamit. A ruhák olyanok, mint az igazi szenvedéllyel átszőtt zene. Ha a divatra gondolok, már régóta nemcsak a nagy és...
A Csivettánsok közössége egyre csak növekszik és növekszik, hiszen egy olyan motiváló, erős fiatal nő áll az élén, mint Csernyu Ivett. Ez a hihetetlenül közvetlen, szókimondó és pörgős lány, az álmai építése mellett arra áldozza mindennapjait, hogy történeteivel szórakoztassa...
 Tengernyi boldogan mosolygó kutya veszi körül nap mint nap, akik lesik minden kívánságát. Elég, ha a gazdik csak kimondják a nevét otthon, és kutyusok a legmélyebb álmukból is felébrednek és farkcsóválva, boldogan rohannak az ajtóhoz abban a reményben, hogy...
- Advertisement -
46,301RajongókTetszik
13,262KövetőKövetés

Legfrissebb