csütörtök, március 28, 2024
Ahogy komótosan andalogtak a cseppet sem kellemes hidegben, Magdának eszébe jutott a macskája. Hogy miért éppen akkor és ott, nem tudta. Sajnálta, hogy elment, de tudta, vannak olyan állatok, amik, ha megérzik vég közeledtét, elvonulnak. Talán vele is ez...
Egész életemben valamire vártam, aminek a nevét se tudtam. Azt hittem, ha sokat várakozom, eljön majd az én pillanatom, az én időm, megtudom majd, mi a boldogság, és lesz időm örülni a jónak. Ehhez képest semmi nem történt. Átlagos,...
Kevés olyan mozifilm van, aminek a második része nagyobbat szól, mint az első. A Házibuli épp ilyen volt. Az 1980-ban készült első rész után, amikor megismerhettük a szép tinédzsert, Sophie Marceau-t, a folytatásban már látthatuk, hogy kiváló színésznő és...
Az évszázados sztereotípiák olyannyira beépültek sejtjeinkbe, hogy gyakran a nők se állnak ki nők mellett, és nehezen fogadják el, hogy a világ lehet más, mint amit megszoktak. Az erős nőt gyakran ridegnek és keménynek nevezik, vagy összekötik a karriervággyal,...
 Kos (03.21. - 04.20.) A kosok úgy érzik, a korán beköszöntő tavasz csak jót tartogat a számukra. Szívesen mennének kirándulni, új dolgokat felfedezni, de a munkájuk most nem engedi. Ettől feszültek és ezt másokon vezetik le. Így a héten komoly...
Apa szerelme Maja. Maja harmincöt éves, ahogy én, és a legjobb barátnőm. Nem együtt nőttünk fel, inkább csak felsőben lettünk jóban. Átjárt hozzánk, és apa, aki mindenkihez kedves volt, vele se tett kivételt. Később eltávolodtunk egymástól, majd a főiskola környékén...
"Sokan mondják, hogy az ember csordában érzi jól magát, de nem szabad elfelejteni a magányos farkas oldalunkat sem." (Mattias Edvardsson)Azt kérded, nem rossz egyedül? A válaszomat úgyis kétkedve fogadod. Nem. Egyedül lenni egyféle szabadság is. Az önállóság és a függetlenség...
Nagyon sok szó esik manapság az iskolaválasztásról, arról, hogy milyen az iskolaérett gyerek, vagy hogy mennyire fontos, hogy az első osztályba lépés zökkenőmentes legyen. Arról viszont megfeledkezünk, hogy az alsós évek lezárásával szintén új fejezet kezdődik a gyerek életében,...
Bea úgy gondolt vissza később is arra az estére, mint élete egyik legjobbjára. Nem sejtette, hogy meglesték őket, és azt se, hogy a kukkoló kemény tervet eszelt ki. Ő csak élvezte a finom bort, a friss szendvicseket, és minden...
 Aki kitalálta az elektromos rollert, bizonyára egy elzárt faluban élt, távol minden lakott területtől, vagy a sivatagban, mert arról fogalma sem volt, hogy az emberek milyenek manapság. Így nem sejthette, hogy a közlekedési morál jócskán megváltozott, a forgalom felerősödött,...
- Advertisement -
46,301RajongókTetszik
13,262KövetőKövetés

Legfrissebb