Egy hiteles úttörő: avagy mit keres egy bikinis belgyógyász a Fitparádén?

Breyer Helga nevét sokan imába foglalják elalvás előtt. A
doktornő már eddigi munkássága alatt is fogyásra, gyógyulásra
vagy éppen gyermekre vágyók ezreinek segített diétában,
gyógyszeres kezelésben, sportban, lelki támaszban.
A Sportkontroll csapatában az amatőr és profi sportolókat is
segítő doktornő alig egy éve elhatározta: pácienseinek úgy
segít, hogy “jár a cipőjükben”, azaz kipróbálja magát a
hosszútáv-futásban, majd a testépítésben is, hogy ne csak
“vizet prédikáljon”. Az átalakulás olyan jól sikerült, hogy
Breyer doktornő rögtön ötödik lett Fitlady 40+ kategóriában a
Fitparádén.

 
 

Doktornő, mindössze kilenc hónap alatt érte el fantasztikus
alakját. Teljesen egészséges és reális 3/4 év alatt ekkorát
változni?
Vegetáriánus étrend mellett ez egy reális tempó. Sokkal
stabilabbak az izületeim, erősebb az izomfűzőm és ezáltal 12-14
órás ülőmunka után nem fáj a hátam. Rengeteg agy – izom
kapcsolatot kellett újra kiépítenem, hiszen a tartáshibákból
adódóan elfelejtettem bizonyos irányító funkcióimat.

Valóban csak a páciensei miatt, a hitelességért, és az orvosi
tapasztalatszerzésért vágott bele ebbe a kihívásba?
Nem vagyok egy magamutogató ember. Keresztény-katolikus nevelésben
részesültem, számomra a legnehezebb az egész
versenyfelkészülésben az volt, hogy bikiniben kiálljak a
színpadra! Azonban csak így szerezhettem meg azokat a
tapasztalatokat, amelyeket könyvből nem – csakis éles
élethelyzetben lehet!

Nagy árat adott érte testileg-lelkileg? Például kimaradt a
menzesze, felborultak a hormonértékei?
Nehéz volt a felkészülés munka, és a cégünk költöztetése
mellett. Akadtak olyanok – még kollégák között is – akik nem is
tulajdonítottak ennek a munkának jelentőséget. Ezt a sportágat
sokan lenézik, pedig sok sportoló hihetetlen energiát és munkát
fektet a felkészülésbe. Többek között ezzel is üzenni szerettem
volna az éreklődőknek: ezek a sportolók ugyanolyan tiszteletet
érdemelnek, mint a többi sportág képviselői az RSG-től a
súlyemelésig. A hormonjaim pedig szebbek, mint valaha. A ciklusom
óramű pontosságú.

Mit tervezget most?
Szeretnék tovább fejlődni. Megnézni, hogy állati fehérje
(marhahús, hal) fogyasztásával, hogyan fejleszthető tovább az
izomzat.


Megcsináltatja a mellét, vagy később, az ideális testsúly
elérésekor “visszanő”?
Mivel még nincs gyermekem és nem adtam fel a lehetőségét annak,
hogy szüljek, ezért nem tervezem emlőimplantatum behelyezését.

Megnőtt a népszerűsége?
Mivel rövid idő telt el a verseny óta, ezt még nem tudom
megítélni.

Volt esetleg, aki nem gratulált, inkább rosszalló, kritikus
véleményt fogalmazott meg?
Természetesen volt, aki nemtetszését fejezte ki. Azt gondolom 44
évesen, munka és egyéb teendők mellett nem kell szégyenkeznem.
Heti hat alkalommal edzettem, tisztán táplálkoztam, nem használtam
tiltott szereket. Amit elértem, arra büszke vagyok és folytatom a
kitartó munkát tovább.

Ön szerint egy – valamiben elkötelezetten – hívő ember gyorsabban
gyógyul?
Engem a hitem tart életben! A munkámban is és a
versenyfelkészüléseim során is a mainstream-mel szembe megyek.
Feszegetem a skolasztikus medicina határait. Ezért persze sokan
ítélkeznek felettem. Én Istennek tartozom elsősorban
számadással. Adott nekem tehetséget, terhelhető testet, de
legfőképpen kitartást. Ez egy olyan adomány, amiért én minden
nap hálát adok és kötelességem erős hittel küzdeni azokért a
kezelési módszerekért, amelyekkel segíthetek testi-lelki-szellemi
egészséget helyreállítani.

Minden testalkatból lehet ilyen bomba testet gyúrni?
Hiszem, hogy minden testalkatnak megvan a maga szépsége és mindenki
képes elérni életkortól függetlenül a saját csúcsformáját!

Pénz vagy kitartás kell elsősorban ahhoz, hogy valaki ilyen csodát
kreáljon a testéből?
Én a kitartó munkában hiszek!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here