Először színeket szoktam látni, nem is arcokat..- Interjú: Hullan Bea festőművésszel

0

Egy meredek budai utcában van az a galéria, ahol a kortárs festőművészek, és a szakma által is elismert festőművésznő, Hullan Bea kiállítását nyitották meg a napokban. Ellátogattam oda, hiszen évek óta csodáltam a képeit, sajnos csak a monitoron keresztül, de most végre élőben láthattam azokat a fantasztikus portrékat, amelyek kikerülnek ecsetet tartó kezei közül.

Sz.L.: Mióta festesz Bea?

H.B.: 2014-ben volt az első kiállításom, de mindig is festegettem. 2000-ben született meg a nagylányom, akkor próbáltam ki először az olajfestéket, csak úgy magamnak, és a családnak. 2014-re jött össze egy pici anyag, amit Móron kiállítottak. Aztán felgyorsultak az események, kortárs művészek megnézték a munkáimat, azt mondták, hogy ezt és ezt ne, viszont ezt és ezt igen, mert ott abban van valami egyedi, szóval volt egy kis segítségem, hogy merre induljak. Aztán meghívtak művésztelepekre, ebben a két éves időszakban kiállításról kiállításra pakoltunk. Engem is meglepett milyen iramban megy ez a dolog. Én nem szerveztem egyetlen kiállítást sem, engem mindig hívtak. Így alakult ki, hogy két éve csak ezzel foglalkozom.

Sz.L.: Nem rettegsz attól, hogy szállítás közben megsérülnek a képeid?

A testvérem lakásában vannak a képek, mindig van egy kis vicces kaland.

Sz.L.: Hányszor kérdezték meg tőled, hogy miért pont nőket festesz?

H.B. : Pár évvel ezelőtt jött ez a gondolat, még javában a tájképeket festettem, hogy hatalmas nagy portrékat szeretnék, szép női arcokkal. Ez akkor olyan abszurd volt. Soha nem is rajzoltam portrékat. Embereket sem. A tájképeimen nem is szerepeltek. Ezt csak úgy mondtam. Szoktam ilyeneket mondani, aztán csak úgy megtörténik. Ez pont ilyen volt. Hogy majd egyszer. Az első képem sokkal nagyobb volt mint a többi, két méterszer két méteres. Akkor úgy voltam vele, nincs tétje, próbáljuk meg. És ez sikerült, két délután után, és én örültem neki a legjobban, hogy ez kész van. Azóta is nagyon sikeres ez a kép, de nagyon messze van, és nem mozgatható, ő nem jön kiállításokra.

Sz.L.: És az arcok honnan jöttek?

H.B.: Mindig fotóról indulok. Aztán vagy eltérek, de van olyan is, amit meghagytam olyannak amilyen. Én nem realisztikusan festek, nem is cél. Azt szeretem, ha a festmény az festmény marad. Aztán beleviszem magam. Először színeket szoktam látni, nem is arcokat, és abból alakul ki. Nagyon erős a zöld és a kék, mondtam is, hogy eldugom a zöld és kék festékemet, elásom. A tájképeknél is volt ilyen korszakom. Szeretem ezeket a színeket.

Sz.L.: A tájképeiden erősebb színeket láttam, nagy volt a kontraszt. Itt finomítottál a színeken.

H.B.: Igen, színesebbek voltak a tájképek. Most újra nagyon erős bennem a tájkép festés iránti vágy. Festettem is egy nagyméretű Balatont az utóbbi időben, és a cél most az, hogy ezt a technikát egy kicsit visszahozzam a tájképeken is. Ahogy én eddig festettem a tájképeket, az a technika nem jön vissza, ebben biztos vagyok. Az elmúlt. Mondták nekem, , és én dúltam fúltam, hogy nehogy már más mondja meg nekem, mi lesz. És valóban. És ezeket a technikákat szeretném a tájképekbe is belevinni, és érzem is, hogy folyton e körül jár az eszem.

Sz.L.: Akkor lesznek még tájképek, csak más stílusban?

H.B.: Igen, nagyobb méretben. Kettő húsz az a Balaton kép amit festettem, az is szép nagy méret.

Sz.L.: Ki adja a neveket a portréknak?

H.B.: A lányom, és én. Sacha-nak én adtam, és Rose-nak is. Most Zoe-t szeretnék megvenni, és nagyon jó, hogy nevükön szólítják őket…

(A tekintetük nagyon beszédes és igéző- a szerk.)… és szeretem, ahogy elidőznek előttük.

Sz.L.: Megrendelésre is szoktál festeni?

H.B.: Nem. Csak magamnak. Ami jön belőlem. És ha valakinek megtetszik, akkor az vegye, vigye. És hát a művészi nyomatok is megvásárolhatók.

Sz.L.: Izgulsz a megnyitó előtt?

H.B.: Nem sokat aludtam, kicsit kótyagos vagyok.

Sz.L.: Vidékre is szerveznek neked kiállítást?

H.B.: Nem erőltetem ezt a dolgot. Én amúgy sem tudom menedzselni magam. Ebben van segítségem, Imi dolga, akié ez a galéria is.

Sz.L.: És külföldre mennek  képek?

H.B.: Vannak tervek, a cél, hogy eljussak vele külföldre is. Meglátjuk, én hogy tudok festeni. Vannak időszakaim, amikor nem vagyok túl termelékeny. Amikor attól félek, hogy nem is lesz több kép. Engem annyira leköt a festés, hogy én csak ebben tudok mozogni, Imi dolga és csinálja is, hogy minél több ember megismerje a képeimet. Nekem ez kicsit másodlagos. Nekem az alkotás a fontos. Nyilván nem így kell ezt csinálni, és ebből szeretnék továbbra is megélni, de én béna vagyok ehhez. Csinálja ezt más helyettem.

Ne is ez legyen a dolga. Csak fessen, mindannyiunk örömére, újabb és újabb tájképek és portrék kerüljenek ki a kezei közül.

Hullan Bea kiállítása 2018 december 14-ig látható a Hegyalja Galériában.

Hullan Bea, köszönöm az interjút!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here