Gumicsizma Martini- 12. Rész

1

Az előző részt IDE kattintva olvashatod! 🙂

 

Nelli éppen a káposztapalánták között balettozott, újonnan vett, és dizájnolt fekete gumicsizmájában, amelyekre a változatosság kedvéért pálcikaembereket, és napot festett. A föld sáros volt, és ragacsos a tavaszi eső után. A csizma talpára minden lépéssel egyre több, és több föld tapadt, a végén Nelli röplabdányi sárgöböt emelgetett a lábával.

Annus néni fejcsóválva tekintette meg a lábbeliket a szemüvege mögül.

– Aranyos… a végén hazahordjuk így az egész konyhakert főggyét, annyi van már a lábin, hogy muskátlit lehetne ültetni bele. Pucujja mán le olykor azt a csizmatalpat! Meglássa, a menés is könnyebben fog menni!

Nelli szó nélkül a kezébe vette az ültetőfát. Megfordított egy bádogvedret, ráült, és akkurátusan levakargatta a földet a talpáról.

Hetek óta dolgoztak a kertben. Annus néni minden nap átballagott a tanyájáról, Nelli pedig mogorván kelt fel reggel hatkor, nem értve, miért kell már hajnaltájt túrni a földet, miért nem ér rá az mondjuk tizenegy után, amikor már kialudta magát.

De Annus néni hajthatatlan volt. Reggel pontban hétkor kopogott az ajtón, és rikkantotta fel a lányokat, és Komiszt, a kutyát. Az eb lelkesen körbeugrálta, majd rágott egyet Nelli bojtos papucsán, és elrohant felborogatni a vizestálját. A kiömlött vízen a félálomban tébláboló Nelli csúszott egyet elegánsan, majd fenékkel padlót fogott. Ezt a produkciót három reggelen át előadta. Negyedik nap már, miután megszokta a korai kelést, fityiszt mutatott az ebnek, és kikerülte az előtérben terjengő víztócsát.

Az ötödik nap reggelén, már talpig melegítőben, smink nélkül várta Annus nénit, miután az előtte való nap rákérdezett:

– Mondja angyalom, maga a karalábé-palántáknak, netán a retekmagnak vikszeli ki az orcáját minden nap? Mer a fődnek, de még nekem is mindegy, hogy ki van-e rúzsozva a szája! Inkább alunna többet mint kenyekedne!

Nelli először próbált kifogást keresni, miért is a reggeli glanc, aztán elgondolkodott. Ha elhagyja a sminket, az néhány perc alvással többet jelentene reggelente. Aztán arra is gondolt, hogy Annus nénin kívül senki más nem látja, így hát abbahagyta a reggeli tollászkodást, beérte frissítő mosdással, és fogmosással.

Harmadnap a haját lófarokba fogta, mert zavarta, hogy hajolgatás közben a hajtincsei minduntalan a szájába tolakodtak.

Az első napokban gumikesztyűt is vitt magával a kertbe. Felhúzta, ám amikor Annus néni a kezébe szórta a magokat, azok kipotyogtak a tenyeréből, és nem a kapával kijelölt ágyásokba, hanem a szélrózsa irányába.

Annus néni sokszor csóválta a fejét, kérges tenyerébe vette a gombostűfejnyi magokat, és finoman a földbe helyezte őket.

– Látja aranyos, ebből majd saláta lesz. Amabból meg a répa. Aztán meg abból, ott odébb fehérgyökér.

Nelli egy idő után elunta a kesztyűben bénázást, és két nap múlva már az övébe tűzve fityegett a védőalkalmatosság, puszta kézzel végezte a munkáját. Hazaérve körömkefét ragadott, és súrolás közben mesélt nekem Annus néniről, érezhetően megkedvelte az idős asszonyt. Neki nem mert affektálni, néha húzta a száját, ha csupa sár lett a keze, és ugrálva sikongott egy-egy bogár, vagy giliszta láttán.

De Annus néninek nem csak a keze járt, hanem a szája is. Mesélt Nellinek a faluról, a lakókról. Az unokájáról, aki informácikus lesz a városban, mert ott tanul, és rég elhunyt férjéről, Gazsiról.

Mesélt Jónás bácsiról, akié a ház volt. Lánykorában sokat csapta neki a szelet a Jónás, de a szülők nem engedték a frigyet, mert Jónás nem volt módos ember. De Annus néni szíve mindig fájt emiatt, aztán a Jónás is megnősült, elvette a szomszéd faluból az Erzsit, és Annus néni megnyugodott, mert tudta, Erzsiből jó asszonya lesz neki, és ez így is volt.

Esténként Nelli megosztotta velem ezeket a történeteket.

Egyik délelőtt, amikor éppen a zellermagnak való helyet készítették elő Annus nénivel az út melletti kis kerti sávban, egy autó fékezett a bekötőúton.

Sofőrje nem látott egyebet, mint két hajlongó embert, akik éppen kerti munkát végeznek. Az egyik sötétbarna mackónadrágos fenék volt, terjedelmes méretű, a másik halovány rózsaszínbe bújtatott. Utóbbinak formáját eltéveszthetetlenül felismerte az érkező.

Nelli felegyenesedett, kezeiről lerázta a rátapadt földet, és hátrafordult. Aztán a világ is megfordult vele.

Egy fekete Audi A6-os mellett, öltönyös, hosszú, márkás szövetkabátba öltözött figura ácsorgott. Cipőjén megcsillant a felhők mögül kibúvó nap fénye. Haja sztárfocista fazonra volt vágva, néhány maroknyi zselé tartotta kordában, és divatban, viselője sármosan őszülő frizuráját.

Arca szoláriumbarna volt, zöld szemeiben ebben a pillanatban a megrökönyödés látszott. Vastag ajkai megvetően biggyedtek le, amikor konstatálta, hogy a földre hajolgató formás popsi gazdája, valóban a volt felesége.

– Szia Bocika, mit csinálsz te itt az isten háta mögött egy vénasszonnyal a sárban? – kiáltott oda Nellinek.

– Te paraszt! – kiáltott vissza Nelli. – A vénasszonynak becsületes neve is van, ő Annus néni. Ha kérhetném, már a kora miatt is, több tiszteletet! Én meg azt kérdezném tőled, hogy mi a bánatot keresel te itt? Honnan tudtad meg, hogy hol lakom?

– Az legyen az én dolgom, Bocikám. Gyere ide kicsim, beszéljünk néhány szót! Hogy nézel ki, mondd csak? Nem mondom, az arcod szebb mint valaha, na de ez a ruha! Édesem, ilyen rosszul megy a sorod, mióta a te mackókád nem figyel rád? Ennyire lecsúsztál, hogy dolgoznod kell? És ilyen alantas munkát?

– Iván – válaszolt Nelli, nem kis éllel kiejtve a volt férje nevét a száján, és közelebb lépett a férfihoz -, ne a helyzetemen témázz, hanem mondd meg minek jöttél ide! Mit akarsz?

– Hú a mindenit, de nagy lett a szád! – lépett közelebb hozzá, laza testtartásban Iván. – Kicsim, az van, hogy nagyon hiányoztál nekem. Megbántam, hogy elváltunk, azt hiszem te voltál nekem az igazi. Senki nem tudott úgy reprezentálni ahogy te, a barátaink is hiányolnak.

– Ühüm – hümmögött Nelli -, hiányoztam. Hónapok óta egy telefonhívást sem kaptam tőled, nem hinném, hogy szenvedtél volna a hiányomtól! A barátokat meg hagyjuk. Mi van a kis pipiddel? Zsófika nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket? Pedig szebb is, fiatalabb is volt nálam! Hová tűnt a kis fruska? Tán nehezen tűrte az aktus előtti várakozást, míg hat a kék tabletta?

– Halkabban kiabálj, Bocikám, még valaki meghallja! – suttogott Iván körülnézve. – Hát Zsófi egyik reggel elment vásárolni, és nem jött többé haza. Hiába hívtam, a barátnője vette fel a telefont, és azt mondta, hogy új barátja van, valami bankos fickó. Több pénzzel, és jobb kapcsolatokkal. Tudod kicsim, arra gondoltam, hogy olyan szépen megvoltunk mi együtt, megkereslek, és megkérlek, gyere szépen haza velem. Jólétet biztosítok neked. Visszakapod az autódat, és mindent megkapsz amit szeretnél. Ékszert, ruhát, bármit! A pszihiátered is tárt karokkal vár, Bocikám, szaladj be abba a putriba, fogd a kis cuccod, ugorj be az autóba, megyünk haza!

– Ó, hát innen fúj a szél! – nevetett fel keserűen Nelli – ha nincs ló, jó vagyok én is! Azt gondolod, hogy füttyentesz egyet, és a karjaidba ugrok, azok után a megaláztatások után, amit el kellett viselnem tőled? Drágám, most rossz lóra tettél, mert az én nyomom bottal ütheted! Van egy javaslatom – szólt, és a kapával a kezében közelebb lépett Ivánhoz – ha nem akarod, hogy a kapanyelet a hátsódba illesszem, és jól megforgassam, akkor hordd el innen magad, míg szépen beszélek! Csak nem képzeled, hogy visszamegyek az aranykalitkába, és a négy fal között repkedjek, a te kényed-kedved szerint táncoljak?! Azok az idők elmúltak, soha vissza nem térnek! Az élet nem egy film, amit oda-vissza játszhatsz! Megnyomtam a delete gombot! Egy életre kitöröllek az emlékezetemből! Magasról tojok a kiskastélyodra, és az autódra! A pszichiáternek meg alkarlengetésem, szart sem ér a kúrája, Botosmérő volt a gyógyír a dilimre! Jelentkezz be hozzá te, lenne mit reperálni rajtad!

Mindeközben Nelli kapával a kezében hátrálásra kényszerítette a halálra vált képű Ivánt. Annus néni a kezdeti meghökkenés után a gereblyére támaszkodva bólogatott. Apró öklét a levegőben rázta, és így biztatta Nellit:

– Ne hagyja magát, Nellike, mondja csak meg ennek a ganyé embernek!

Az említett, megrökönyödve volt neje személyiségváltozásán, csak hátrált, Nelli pedig az arcába tolta fitos kis orrát, festék nélküli, egészséges színű arcát, és ennyit szólt zárszóként:

– Takarodj el innen!

Majd a kapát a jobb kezébe vette, és egy határozott ám elegáns mozdulattal, vastag csíkot húzott vele az autó bal oldalára, egészen a sárvédőtől a csomagtartóig. Majd ott végezvén, egy laza lendülettel kiverte a hátsó fényszórót is. Végül, mint aki jól végezte dolgát, visszament Annus nénihez, és így szólt:

– Megtettem, ami még hiányzott a lelki jólétemhez, Annus néni! Dolgozzunk tovább – azzal a kapával tovább húzta a már megkezdett ágyást.

Iván levegő után kapkodva futkosott a kocsi oldalánál, és cirógatta, simogatta a megsérült fényezést.

– Te nem vagy normális! Tönkre tetted a kocsimat! Megérdemelnéd, hogy ezért feljelentselek! Hát ezt érdemlem mindazért a jóért, amit tőlem kaptál? A tenyeremben hordtalak évekig! Mindened megvolt, amit a szádon kiejtettél! Neked a parasztromantika kell? A gumicsizma? Nem kellenek az estélyek, és a szép ruhák? Hát akkor itt rohadj meg ebben a putriban a világ végén!

Azzal bepattant a kocsiba, és elviharzott.

Annus néni Nellire kacsintott, az pedig visszamosolygott rá. Érezte, hogy a lelkéből mindörökre száműzte a pánikbetegség mardosó démonát.

Ahogy váltották egymást a hónapok, és az évszakok, úgy változott az élet Botosmérőn, és Reménypusztán.

A falu főterén az asszonyok virágpalántákat ültettek az út mellett lévő virágtartó betonládákba. A férfiak horgászfelszereléssel vonultak hétvégente a szomszéd faluban lévő tóhoz pecázni.

Egyre gyakrabban lehetett látni a házak udvarára kitett kerti garnitúrákat, és a bogrács alatt lobogó lángot.

Az idős asszonyok is kiültek a házak előtti kispadra, szaporodott a számuk, mint az ablakokban a muskátlis ládáké.

Én tovább írtam a használati utasításokat, és csináltam a vállalkozás weboldalát. Munkámnak köszönhetően a konyhánkban tovább gyűltek a háztartási berendezések.

Hetente többször dolgoztam az állatorvosi rendelőben, a Dokival a kapcsolatunk egyre szorosabb, és barátibb lett. Olykor rajtakaptam Andort, hogy titokban bámul. Úgy tettem, mint aki semmit nem vesz észre.

Nelli folytatta a kerti tevékenységek tanulását Annus néni segítségével. Az Ivánnal történt közjátékot már el is felejtette. Együtt irányítottuk a segítő kezeket, és terveztük esténként a ház berendezését.

A ház átalakítása már majdnem teljesen készen volt, Soma bácsi vezényletével nagyon gyorsan és szépen haladt a munka, még az udvart is lekövezték, befüvesítették.

 

Beköszöntött a május.

Az idő éppen megfelelő volt a falunaphoz, kellemes langymeleg szellő lengette a virágba borult cseresznyefa ágait.

Az utcát ellepték az árusok. Felállították a sátraikat, a pultokra kipakolták a lovacskás mézeskalácsot, kakasos nyalókát, törökmézet. A vattacukros beindította a gépét, mert a gyerekek már kora délelőtt sorban álltak a rózsaszín és fehér cukorfelhőkért.

A falu főterén beüzemelték a ringlispílt, cifraszoknyás asszony állt a műszaki pultja előtt, a hatalmas hangfalakból felcsendült a techno-roma muzsika, apró mezítlábas pulyák verték a port, táncoltak a zenére.

Nellivel tátott szájjal figyeltük a készülődést. Még sosem láttunk falunapot, Erzsikétől informálódtunk, amikor előző nap benéztünk hozzá a boltba, hogy is megy ez itt faluhelyen.

– Aranyoskáim, hát ez nagy nap itt a faluban, van ilyenkor minden! Egész nap búcsú, este meg táncmulatság a kocsmában! Majd meglátják, hogy mulat Botosmérő! Ilyenkor szokott a Doktor meg a Viking sörvirsli versenyt csinálni, aztán meg a Viking, ha nem dől ki a sorból, muzsikál nekünk, olyan mulatság van itten ilyenkor, hogy hetekig erről beszél a nép! A polgármester úr szokott beszédet mondani a főtéren, de aztat mindenki elunja, és tíz perc után csak magának szónokol, mert mindenki elmegy inkább mulatozni. Na, csak jöjjenek be maguk is holnap délelőtt, oszt ne készülődjenek haza éjszakánál előbb, mert olyan haccaccáré lesz itten! A Bélám nem táncol velem sosem, de a falunapon mindig meg szokott forgatni! Ha iszik egy kicsit, úgy megpörget, hogy még másnap is szédülök!

Ahogy ezt mesélte, a szemei csillogtak, lélekben már nagyon készült a másnap tartandó mulatozásra. Még a szotyolákat is szaporábban dobálta a torka irányába, és ahogy beszélt, a pulton szaporodtak az apró fekete összerágott magdarabkák.

Megvontuk a vállunkat, és azt gondoltuk, végül is miért ne néznénk meg hogy mulat a falu népe, hiszen ilyet még sosem láttunk.

Másnap délelőtt Nelliből ismét előbújt a dáma, bár diszkrétebben öltözött fel mint ahogy szokott. Farmert húzott és tűsarkút, és egy derékig sem érő pulóvert. Majd két órát fésülködött, tupírozott, és sminkelt a fürdőszobában.

Én is megadtam a módját, de beértem némi szempillafestékkel, és ajakpírral. Barna hullámos hajam a megszokottól eltérően nem csavartam kontyba, csak laza rokokó copfot kötöttem bele. Szűk topot húztam, farmert, és westerncsizmát.

Megbeszéltük, hogy nem autóval megyünk a faluba, hiszen szerettünk volna megkóstolni néhány pohár helyi bort, és a “szellemes” közeggel nem kívántunk ujjat húzni. Így hát gyalogszerrel vágtunk neki. Lerántottuk magunkról a puccos cipőt, és felhúztuk a gumicsizmákat, abban mégiscsak komfortosabb volt a gyaloglás.

Kezünkben lóbálva a váltás cipőt, elindultunk a falunapra.

Nelli egész úton azon problémázott, hogy ő azért már a falu határában leveszi a lábán díszlő zöld alapon rózsaszín csillag mintázatú csodát, mert azért az mégsem járja, hogy szartaposóban menjen végig a főutcán!

A falu szélén levetettük a gumicsizmákat, és az árokparton hagytuk őket. Ha valaki összeszedné, hát tegye, mert ha itt bárkinek is egy kicsicsázott gumicsizmára van szüksége, legyen vele boldog. Majd fest Nelli magának másikat.

 

Már a falu elején hallatszott a csinnadratta. A tömeg forgott a búcsúban, a pulpituson álló polgármester csak néhány embernek szónokolt, közöttük természetesen a Postás Józsinak, és a Közegnek, akik igen nagy figyelemmel kísérték a falu főemberének mondandóját, amelyet jócskán lenyomott a Mónár Teri romarap-je.

A nagyobb sokaság a kocsma környéként gyülekezett. Ott volt az összes szaki, Soma bácsi is az elmaradhatatlan málnaszörpjével. Ruca is sürgött-forgott a kerthelyiségben, ezen alkalomra áthívta a szomszéd faluból az unokahúgát kisegíteni.

A falubeliek már nem bámultak meg minket, ez alatt a néhány hónap alatt hozzászoktak a látványunkhoz, és jelenlétünkhöz.

Meginvitálták az év jeles eseményére más faluban élő rokonaikat, és a városi retyerutyát.

Hatalmas kondérban főzték a pörköltet, halászlét, a sátras lacipecsenyésnél sercegve sült a kolbász, hurka, vedrekből mérték hozzá a savanyúságot.

Mi is beálltunk a sorba, fittyet hányva a kalóriáknak, és az egészséges táplálkozásnak. Puszta kézzel fogtuk a disznóságokat, a zsír a könyökünkön folydogált, nyelvünket kidugva sodortuk a szánkba a csalamádét, haraptuk a friss kenyeret, és legurult a torkunkon egy-két korsó sör is.

Nellit a helyi férfinép invitálta néhány kupica emésztést segítő kisüstire, és ő nem mondott nemet, aztán ahogy telt az idő, és hajlott a délután az estébe, úgy lett egyre vígabb és nagyhangúbb lakótársam.

A gyerekek visongtak a körhintán, a céllövöldében pattantak a pálcák, leltek gazdára plüssnyulak, és kakasos nyalókák.

Szólt a zene, kavargott a forgatag, egyre színesebbnek láttuk a világot, ahogy fogyott a kezünkbe fogott alkohol. Martinihez szokott gyomrunk hálásan fogadta a zsíros sült kolbászra a habos sört, és készítette elő az esti pörkölt vacsorához.

A kocsmába szivárgott a nép, mi is beálltunk a sorba, mikor mellénk csapódott egy hatalmas játékfóka fedezékében Difi.

– Nellike, drága! Nézze már, ezt magának lőttem! Fogadja már el, ne nézzen már úgy rám mindig, mint a csibe a takonyra! Ha csak egy kicsit közelebb kerülhetnék a szívéhez, én lennék a legboldogabb ember a világon!

– Difi – szóltam hozzá hangomban bőséges jóindulattal -, a Ruca kikaparja a szemed, ha meglátja hogy Nellinek csapod a szelet!

– Ugyan már! – csuklott fel Difi, a már elfogyasztott cefre hatásától -, nem kell nekem az a nőszemély, csak nem tudom levakarni magamról! Hanem, hadd hívjam meg magukat egy italra a kricsmibe! Az ilyen városi csajok nem sokkal növelik a fogyasztást, mert nem bírják a piát!

– Méghogy… – háborodott fel akadozó nyelvvel Nelli -, hogy én nem bírom! Na…majd meglátjuk, jöjjön csak Difi, majd én megmutatom mire képesek a városi bigék falun! Nem kell azért lenézni minket, mert mi vagyunk a kisebbség, mert nem itt születtünk! Hát tehetek én arról, hogy úrilány vagyok? Nem szégyen az, csak olykor kellemetlen! Huhhh…na, tudja mit Difi? Ha az asztal alá iszik, akkor a mai naptól tegezhet! De azt már most megmondom, hogy sosem leszek a csaja, arra készüljön fel, mert én tojok a férfiakra! Hallja? Ilyen szépen, úriasan közlöm magával: tojok! Mindegyik egy moslék szemétláda! Egy moslékláda!

– Micsoda? – állt meg támolyogva a kocsmaajtó előtt Difi -, hogy engem a pult alá iszik? Most röhögöm ki a jobb felső bal hatos zápfogam, ha ezt elhiszem! Tudja mit? Legyen! De ez a tegezősdi kevés nekem tétnek! Mi legyen még?

– Megmondtam – szólt Nelli és a mutatóujját a Difi bőrdzsekijén lévő szegecsek közé döfte – ha maga nyer, tegezhet! És tudja mit? Egyszer talán randizhatunk! Talán…bár a lábszaga még mindig kísért. De semmi tipitapi! Csak dumálós randi! Ha én nyerek, akkor maga megígéri hogy békén hagy, és elveszi a Rucát! És mi kizárólag barátok leszünk! Áll a fogadás?

Difi vakart egyet a fején, minek következtében a kendője sréhen rácsúszott a bal fülére. Akkurátusan megigazította, és így szólt:

– Hát legyen, de aztán ne lepődjön meg, ha magára nyomulok a győzelmi mámoromban! És ha döntetlen, akkor mi lesz?

– Olyan márpedig nem lesz! – csóválta a fejét Nelli, meglehetősen lassú mozdulatokkal – vagy maga, vagy én! Én biztos vagyok a dolgomban! Dina! Vágd el! -szólított fel, majd megragadta a rallybajnok kezét, és alaposan megrázta.

Elvágtam a fogadást szentesítő kezeket, és beléptem utánuk a kocsmaajtón.

Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy a fogadást követően meglehetősen mozgalmas éjszaka vár ránk.

 

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here