Gumicsizma Martini – 15. Rész

 

 
 

Az előző részt IDE kattintva olvashatod! 🙂

Éppen a virágokat locsoltam a tornácon, Nelli pedig élvezte a késő délutáni napsütést, amikor Difi kicsicsázott autója bekanyarodott a házunk elé.

A bőrdzsekis zsivány kiugrott a kocsiból, és berontott a kapun.

– Ajjaj, csajok, baj van! Piszok nagy baj! – szólt, és berobogott a házba, majd levágta magát a frissen kicsomagolt dohányzóasztal mellé.

Elképedve igyekeztünk utána.

– Mi a baj, Difi, hogy így betörtél? Csak nem a fiúkkal van valami gond? – kérdeztem tőle, és leültem az asztal túloldalára.

– Áh, dehogy sokkal nagyobb gond van! Van egy sörötök? Szétmegy a fejem… Bor is jó. Vagy pálinka.

– Nelli, hozz inni Difinek, te meg mondd már, mi a halasztást nem tűrő probléma, ne kelljen mindent kihúzni belőled! – mondtam a rallybajnoknak.

 

Difi mesélni kezdett. Az átmulatott falunap utáni éjszakáról, a délutánig elhúzódó piálásról. Arról, hogy a törzsőr becipelte az őrsre, és megmutatta a szétkopott bakancstalpat, majd folytatta:

– El akarta venni a jogsimat ez a lepkeagyú, aztán persze könyörögtem neki, hogy ne tegye, mert mi lesz akkor velem? Egy vadidegen rendőr le is lőne, ha jogsi nélkül furikázok … Aztán üzletet ajánlott. Nem fogjátok elhinni, mire készülnek ezek ketten!

– Kik ketten? – kérdeztem tőle, és megpróbáltam kihámozni a lényeget a katyvaszből, amit Difi összehordott.

– Hát ők! A tőrzsőr, meg a polgármester! Moslék, szemét bagázs, hogy az isten rogyassza rájuk az eget! El akarnak űzni benneteket innen! Ez a két faroktarisznya kitalálta, hogy elzavarnak benneteket, és ők csinálják majd a biofarmot! Ez az idióta farok itt kísért minden este nálatok, mint a Jónás bácsi szelleme, hogy betojjatok a huhogásától, és önként húzzatok el innen! Miért nem meséltetek nekem erről?

– Mert nem ijedtünk meg tőle – szólt Nelli csatlakozva a beszélgetéshez. – Már egészen megszoktuk a műsorát, a marhája nem is sejtette hogy megismerjük a hogyishíjjákozását. De nem gondoltuk, hogy ilyen terveik vannak!

A vérnyomásom kezdett az egekbe emelkedni, a józan eszem felett a düh vette át az uralmat.

– Folytasd, légy szíves! – szóltam Difihez, aki a torkára borította a Nelli által felszolgált pálinkát.

– Szóval ez a farokbőr látta, hogy nem használ nektek a riogatás, és miután engem elkapott, kitalálta, hogy segítsek neki valami módon ezügyben. Na gondolhatjátok, piszokul felháborodtam, de azért helyén van a Difi esze, ezt nem mutatta neki.

Hagytam hogy elmondja elejétől végéig, amit akar. Azt mondta, zaklassunk benneteket, mindaddig, míg meg nem unjátok, aztán csak ráálltok, hogy meghirdetitek a házat, és akkor a polgármester meg kivásárol benneteket belőle. Persze olcsó pénzért. Ez van! És most itt vagyok, mert csajok, ki kell találni valamit, hogy ne tudjanak kitúrni benneteket! Mert nem hagyom a haverjaimat szarban! Bárkit meg lehet kérdezni, hogy milyen fickó a Difi, de azt mindenki megmondhassa, hogy a cimboráimért tűzbe megyek ha kell!

– Ez igazán rendes tőled Difi – mosolyodtam el, Nelli pedig odalépett a falu trógeréhez, és egy cuppanós csókot helyezett el a fejkendős homlokán.

– Most már csak azt kellene kitalálni, hogy mit csináljunk. Ha nekik van tervük a mi kifúrásunkra, akkor itt az ideje, hogy mi is lépjünk ellenük – határoztam el.

Utasítást osztottam Nellinek, hogy vegye ki a hűtőszekrényből a megkezdett Martinit, hozzon poharakat, Difinek meg töltsön a maradék pálinkából.

Az este további részét, a tervünk alappos kidolgozásával töltöttük.

 

A tervünknek megfelelően, egy héten át, minden áldott nap bejártam a Közeghez az őrsre, és panasznapot tartottam.

Elmondtam, hogy a három jóbarát nap mint nap zaklat minket, szatírkodnak, berúgva mutogatják magukat, erotikus kívánságaikat obszcén megfogalmazásban hozzák a tudtunkra. A kertben is kárt okoznak, összetiporják a növényeket, feleszik a gyümölcsöt a málnásban.

Persze, egy szó nem volt igaz az egészből, de ahogy az előre várható volt, a Közeg csak vonogatta a vállát a panaszok hallatán.

– Nekem erre nincs kapacitásom – mondta -. Amíg vér nem folyik, addig én nem avatkozhatom bele!

Ellenben, ő nap mint nap kísértett a háznál, emellett informálta a polgármestert a dolgok alakulásáról.

Egy hét múlva Nelli és én, valamint a három jóbarát, Difi, Viking és Gyúrós, összegyűltünk a nappaliban, és vártuk a sötétség beköszöntét.

 

Miután leszállt az est, Tibáncsi főtörzs magára öltötte a sáros lepedőt, és elindult szokásos esti kísértő körútjára. Huhogva bukdácsolt a szántásban, közben kíméletlenül eltaposta a talpa alá kerülő zellert, zöldhagymát. Egészen közel merészkedett a házhoz. Amikor látta, hogy az ablakokból nem szűrődik ki fény, még közelebb osont. Az egész ház sötétségbe burkolózott.

Egyszer csak, cipőtalpak surrogása hallatszott, majd Tibáncsi azon kapta magát, hogy erős kezek ragadják meg a karját hátulról.

 

Nelli és én kirohantunk a házból.

Difi és Viking lerántották a lepedőt az álszellemről, aki levegőért kapkodva felháborodott kiabálásba kezdett:

– Hatóság elleni erőszak, azonnal engedjenek el! Ezért megütik az izé…!

– Te Viking – kérdezte Difi nagyranőtt barátját – látsz te itt bármilyen hatósági személyt?

– Én csak egy kóbor szellemet látok – felelte Viking, miközben erősen tekergette a Közeg nem saját akaratából háta mögé tett karját. – Semmiféle közrendvédelmi mukit nem látok itt!

Gyúrós szája is mosolyra állt, miközben lassú léptekkel körbejárta a rendőrt. Úgy feszült rajta a letépett ujjú póló, mint a hólyag tíz sör után, és még a bicepszét is megugráltatta a feldúlt Közeg orra előtt.

– Hát akkor beszélgessünk, Tibikém – szólt hozzá bizalmaskodva. – Ma amúgy sincs jó kedvem, anyám még a maradékot is elvette, mert nem volt elég habos az ebédnél a madártej. És ha nem kedvemre való a koszt, akkor igen ideges vagyok egész nap. Gyere szépen, légy a vendégünk odabent a házban. Csak rajtad múlik, hogy egy felesre, vagy néhány pofonra. Tetszés szerint választhatsz. Elmondod elejétől végéig, hogy mit szövetkeztek ti a polgival. Nem dumálsz mellé, mert különben még a gombokat is megetetem veled az egyenruhádról! Te itt ma csak egy kísértet vagy, felejtsd el a krumplivirágaidat! – mondta mosolyogva. – Ha nem dalolsz nekünk, akkor holnap lesz a napja, hogy bemegyünk a városba a felettesedhez, és kiteregetjük a botosmérői körzeti megbízott magánakcióját a polgármesterrel! Gyerünk fiúk, hozzátok be a házba!

Viking és Difi berángatták a rongybabaként összeesett Közeget a nappaliba, mi pedig némán követtük őket. Odabent Gyúrós egy széket rántott a megriadt Tibáncsi alá, a fiúk pedig finomkodás nélkül leültették.

– Mivel kínálhatjuk meg a kedves vendéget? – gúnyolódott Difi. – Egy kisüstivel, vagy esetleg egy sallerrel,  lekvár nélkül?

– Ha lehet, izé… inkább a pálinka! – kapta fel a fejét a falu közrendvédelmi megbízottja. – Ne menjetek fiúk sehova… hogyishíjják… féltem az állásom!

– Na ez a beszéd – vigyorgott a képébe Gyúrós, a Keresztapa hangján, és megszívta az orrát. – Na, akkor most szövegelj!

A végszóra letettem az asztalra a diktafonom, és bekapcsoltam. A Közeg mesélni kezdett.

Másnap mindannyian összegyűltünk a Községháza előtt.

Beléptünk a barna faajtón, majd felsiettünk az emeletre, egyenesen a polgármester titkárságára.

Amál egyszemélyes sorfalat állt előttünk. Ordenáré virágmintás blúza barrikádként magaslott és szélesedett az orrunk előtt.

Difi először gyengéden cselezgetni kezdett Amálkával, rést keresve a pajzson, de Amál testalkatát meghazudtolva ugrált előtte, akár egy focikapus.

– Megmondtam már, hogy a polgármester úr nem fogad senkit! Ide be nem teszik a lábukat, csak a testemen keresztül!

– Meggondolandó, de ha csak ez az akadály, én megküzdök vele – lépett elő Viking a hátunk mögül. Felgyűrte az ingujját, és derékon kapta a sivalkodó titkárnőt. A vállára vette, aztán meg sem állt vele a női mosdóig. Amálka húsos lábai a levegőben kralloztak, közben pedig fejhangon visítozott. Viking berámolta a vértitkárnőt a toalettbe, majd kulcsra zárta a vécét. Amálka kiáltozását elnyelte az ajtó.

Tibáncsiban egy röpke pillanatra feléledt a rendőr, szólásra nyitotta volna a száját, de Difi barátságosan a vállára tette a kezét, és megszorította. Gyúrós is szúrósan nézett rá, így csendben maradt, és eltekintett az intézkedéstől.

Ahogy szabaddá vált a terep, szélesre tártuk a polgármesteri iroda ajtaját. Beléptünk a párnázott ajtón, amelyen keresztül az imént lezajlott közjáték nem hallatszott be.

A polgi az asztalánál ülve molyolt valamit, a beléptünkre pillantott csak fel. Meghökkenve észlelte, hogy nem Amál hozta a délelőtti kávéját.

– Maguk mit keresnek itt? – emelte meg a hangját, miközben a feje erősen pirosodni kezdett. – Azonnal takarodjanak az irodámból! Mégis mit képzelnek? Csak így betörnek ide mindenféle engedély nélkül? Tibáncsi, te mit keresel itt ezekkel? Azonnal intézkedj!

De Tibáncsi közeg nem mozdult, a társaság többi tagjával együtt állt a polgármester asztala előtt, és zavartan gyűrködte a kezében tartott bukósisak szíját.

– Én inkább meghallgatnám őket, Kázmérom – szólt szemlesütve. – Nyugodj meg, polgármester úr! Azt hiszem okosabb lenne…

– Mit oktatsz te ki engem, te ostoba fakabát? – kezdett őrjöngeni a polgi. – Mióta dirigálsz te itt?

– Én is azt javasolnám – szólaltam meg halkan- hogy üljön le az asztala mögé. Hallgassa meg, miért jöttünk.

Az egész társaság egy emberként közelebb lépett a polgármesterhez. Azt kiverte a víz, visszahuppant a székébe, ahonnan éppen felállni készült, és így szólt:

– Mondják, mit akarnak, aztán takarodjanak el innen. Nincs időm magukkal foglalkozni! Nekem a falu dolgaival kell törődnöm, nem holmi csip-csup ügyekkel!

Nekifogtam a mondandómnak. A szellemjárással kezdtem, és Tibáncsi vallomásával fejeztem be. Kivettem a zsebemből a diktafont, és letettem az asztalra.

– Most pedig figyeljen ide. Amennyiben bármilyen ellenséges lépést tesz ellenünk, az első dolgunk lesz, hogy felhívjuk a bulvársajtót. Biztosan érdekelni fogja őket egy szaftos történet arról, hogy miféle módon jutnak haszonhoz vidéken egyes pénz- és hataloméhes polgármesterek – közöltem hűvös, tárgyilagos hangon. – Tibáncsi félti az állását, így mellettünk fog tanúskodni, ha feljelentésre kerül sor. Tegyen le a házunkról! Minden engedélyt megkaptunk már. Terepszemlézett nálunk a tűzoltóság és a közegészségügy. Semmi kivetnivalót nem találtak. Csak a maga aláírása hiányzik, hogy elkezdhessük a munkát. Maga el akart távolítani minket a faluból. Azt javaslom, hogy ne folytassa a partizánakcióját. Nyelje le a békát, hogy a biofarm nem a maga kezében lesz. Nos, mit mond? Aláírja az engedélyünket, vagy emelhetem a telefont? Szeretne holnap reggel a saját nevével szembenézni a címlapon, amikor a kávéja mellé újságot olvas?

A polgármester homlokán öklömnyi izzadtságcseppek ütöttek ki. A vérnyomása is ingadozhatott, mert az arca egyre vörösebb lett.

Zavartan rendezgetni kezdte a papírjait az asztalán, közben rá sem nézett a jelenlévőkre. Csak a diktafonra vetett olykor egy-egy lopott pillantást.

A másodpercek katonás rendben pattogtak a faliórán, talán egy perc is eltelt szótlanul. Harapni lehetett az irodában a csendet és a feszültséget.

– Bedugult a füle talán? – kérdezte türelme végére érve Difi. – Nem hallja, hogy mit mondott a kisasszony?

A nyomaték kedvéért fenyegetően az asztal szélére támasztotta bakancsos lábát, és a polgármester felé tolta a monumentális, faragványokkal díszített berendezési tárgyat.

– Segítsünk gondolkodni, Keserű úr? – nyomta meg az „úr” szót Viking, és Gyúrós is magába sóhajtott fél köbméter levegőt, amitől külseje még fenyegetőbbé vált.

– Dinácska, kapd elő a kütyüdet a táskádból, és hívd fel a pesti kapcsolatodat – javasolta a nagyember. – Ez a jampi itt nem ért a szóból!

– Hogy lehet ilyen gonosz? – kérdezte Nelli. – Ártottunk mi magának? A falunak is hasznot hozunk a mi kis skanzenes jógatáborunkkal! Micsoda egy aljas pasas maga! Mindenre rá akar tenyerelni? Jellemző, hisz’ férfi! Miért csodálkozok? – hitetlenkedett Nelli, de Dina pillantására elcsendesedett.

– Jól van, jól… vannak kivételek, persze – motyogott elhalkulva, és bocsánatkérő mosolyt eresztett meg a hímnemű résztvevők felé.

– Kedves Kázmérom, hallgass rám! Nem hiányzik egyikünknek se ez az izé… hogyishíjják, botrány. Jobb lesz, ha erről leteszünk. Utáltam már a kísértetet játszani, mert tudod, már a múltkor is említettem, hogy a hólyagom…

– Kuss! – néztünk és kiáltottunk a közegre, egy emberként a polgármesterrel.

A díszes kompániánk visszafordult a polgi felé, és továbbra is vészjósló csendben vártuk a válaszát.

Keserű Kázmér továbbra is fújtatva tett-vett az asztalán. Fészkelődött a foteljében, a zsebéből gyűrött, barna zsebkendőt vett elő, és megtörölte izzadtságtól fénylő homlokát. Megköszörülte a torkát, majd így szólt:

– Mivel jómagam is azt gondolom, hogy nem lenne időm ezzel foglalkozni, hát azt hiszem más választásom nem lévén, ugye, aláírom az engedélyt. De jól jegyezzék meg! Ha bármilyen szabálysértést észlelek, megteszem a megfelelő lépéseket! Most pedig… kívül tágasabb! Takarodjanak! Amáááál! – üvöltött ki az ajót. – Maga meg ki van rúgva!

Már kifelé igyekeztünk az ajtón, mikor a Viking fülét megütötte az utolsó mondat.

Visszafordult az ajtóból, átnyúlt az íróasztalon, leseperve néhány aktakupacot, elkapta a polgi nyakkendőjét, és az ujjai köré tekerte. Egészen közelről a polgármester szemébe nézett, és így szólt:

– Már elég ganyéságot csináltál, ne játssz a türelmemmel! Amálka marad ott, ahol van, mingyá’ kiengedem a budiból… Értve vagyok?

Keserű Kázmér a nevéhez méltó képpel bólogatott a nagy ember kérdésére.

Mire Viking kiszabadította a mellékhelyiségben sivalkodó Amálkát, és kijött hozzánk a hivatal elé, már örömujjongva ugráltunk egymás nyakába. Difi Nelli hóna alá nyúlt, és megpörgette az út közepén. Az sikongatva élvezte a ringlispílezést, és telekiabálta az utcát.

– Jaj a tűsarkúmra vigyázz már, te állat, óvatosan pörgess, mert lehánylak, meglásd!

Gyúrós Viking nyakába ugrott, és összekapaszkodva pörögtek örömükben. Majd észrevettek, és elkaptak engem is, Viking néhány utcahosszt futott velem, én pedig a nyakában ülve megtekinthettem a falut, és a feje búbját.

Tibáncsi bánatosan kullogott a motorjához. Észrevettem a búsuló Közeget, és megkopogtattam a Viking feje tetejét, hogy tegyen le. Földet érve odasétáltam hozzá.

– Várjon Törzsúr! Köszönjük a segítségét! Végezze a saját dolgát ezentúl, ne legyen többé segítsége a polginak a tisztességtelen ügyeiben! Ha megnyílik a farm, jöhet Nellihez, kap néhány ingyen jógaórát.

A Közeg felszegte a fejét, és így szólt:

– Én továbbra is, izé… Botos mérő népét szolgálom! Én nem fogok szégyenszemre maguknál tekeregni, mint a csurdé indiaiak! Maguk is inkább néptáncot tanítanának! Még hogy jóga…! – felelte, majd felült a kávédarálójára. Fejébe nyomta a sisakját, és kerregve, csattogva elpöfögött a botosmérői rendőrörs irányába.

Halvány mosollyal néztem utána. Visszatértem ünneplő barátaimhoz, majd elindultunk megünnepelni a győzelmünket Rucához a kocsmába, ahol megegyeztünk, hogy fergeteges kerti partyval nyitjuk meg a farmot.

Folytatjuk…

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here