Gyémántok az örökkévalóságból

Amióta világ a világ, az embereket vonzzák a szép, drága, különleges, ritka tárgyak. Nem csoda hát, hogy sokak egy-egy ilyen tárgyért gyakorlatilag akár háborúzni, gyilkolni is képesek. A gyémánt mindig is egy efféle csodaszámba menő érték volt. Szimbólumává vált az örök szerelemnek, tisztaságnak és erőnek. Értékét hivatalosan a színe, karátja, tisztasága és formája határozza meg, de persze egy-egy ékkő azáltal is ismertségre tesz szert, hogy ki viselte, ki adta el vagy éppen ki vette meg.

 
 

A Tiffany sárga gyémánt egyike az eddigi legnagyobb sárga gyémántoknak: 1878-ban, Dél-Afrikában találták meg.

A Centenáriumi gyémántot 1988-ban mutatták meg a nagyközönségnek, amikor is a De Beers cég fennállásának századik évfordulóját ünnepelte. A tökéletes színű, 599 karátos gyémántot közel két évvel korábban találták meg, de ezt a tényt titokban tartották, hogy méltó módon megünnepeljék vele a cég kerek évfordulóját. A szélein keletkezett repedések miatt egy kissé meg kellett csiszolni, így vesztett értékéből: mindösszesen 50 karátot. Ennek ellenére áruba bocsátották, de hogy ki vette meg, azt a vevő kérésére a cég nem árulja el.

A Remény gyémántja egy mélykék, nagy karát értékkel bíró ékkő, melyet Washingtonban állítottak ki, és amellyel kapcsolatban született egy legenda is: a gyémánt meg van átkozva, mert egy hindu istennő szobráról lopták el. Az Orlov gyémántnak is hasonló a története, ez is egy indiai szobor része volt, és a pletykák szerint egy francia dezertőr akarta eltulajdonítani az ékkövet, de amint megérintette azt, azonnal meghalt.

A 182 karátos Darya-ye Noor gyémánt különlegessége a színe: ezen kívül halvány rózsaszín gyémántot alig találtak a világon. Az iráni koronaékszer részét képezi, és Teheránban, az Iráni Központi Bankban őrzik.

A világon eddig felfedezett legnagyobb gyémánt a Koh-i-Noor gyémánt, melyért a történelem során több ország is elkeseredett harcot vívott. Végül a brit koronaékszer része lett, és Viktória királynő viselte 1877-ben, amikor India császárnőjévé koronázták.

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here