Ha volna két életem

…akkor biztosra venném, hogy még az sem lenne elég az összes álmom megéléséhez. De talán száz élet sem.

Nagyon remélem, hogy létezik reinkarnáció, mert bennem 10-15 ember vágyálmai várnak egyre türelmetlenebbül a megvalósításra. És biztos vagyok benne, hogy ezzel nem vagyok egyedül.

Az első életemben informálódnék. Állandóan. Órákig tudom bámulni az ismeretterjesztő filmeket, egész nap olvasnék, meglátogatnám az összes csillagvizsgálót, és alsó hangon hat egyetemre beiratkoznék. A világ túl érdekes hely ahhoz, hogy csak egy dologgal kössük le a figyelmünket. És persze tudom, hogy az univerzum összes tudásához több millió élet is kevés volna. De beérném azzal az eggyel, amit csak a tudományoknak és a művészeteknek szentelhetnék.

A másodikban író lennék. Hoppá, ez meg is van! Lépjünk a következőre!

A harmadikban énekesnő lennék. Nincs is annál szebb érzés, mint mikor te magad vagy a zene. Még jobb, ha ez mások fülét sem sérti. Egész nap gyakorolnék, őrületbe kergetve a szomszédokat, az áriáknak pedig a rendőrség vetne véget csendháborítás címszó alatt.

A negyedikben adnék egy esélyt az anyaságnak is. Hiszem, hogy szülőnek lenni embert próbáló feladat lehet – gyakorlatilag hosszú évekre feladod magad, és egy másik személyt helyezel magad elé. Valószínűleg nem véletlenül. Jó lehet ennyire szeretni! Bizonyára az a laza-jófej anyuka lennék, aki még vasalót sem tart otthon, és láss csodát, mégis boldog gyerekei vannak. Tanítanám, nevelném, szeretném őket.

Az ötödikben beutaznám a világot. Mondjuk hogy miből, azt még nem tudom, valószínűleg nem egy 300 Ft-os kaparós sorsjegy fogja ezt finanszírozni. Lenne egy világtérképem, ahol kiszínezhetném a már meghódított országok listáját. A teleket kizárólag az egyenlítő 50 km-es sávjában lennék hajlandó tölteni.

A hatodikban küzdenék mindenféle nyomor ellen. Anyagi és szellemi szinten is. Hogy pontosan ki lenne a célcsoportom? Teljesen mindegy, amíg van hol segíteni. Úgyhogy helyben is vagyunk, mert kb. 7 milliárd embernek tuti van valami komoly baja. De mire újjászületek, leszünk 8 milliárdan is.  Megszüntetném a mélyszegénységet, felemelném a tehetségeket, biztonságot nyújtanék a bántalmazottaknak. És mindenkit elzavarnék pszichológushoz.

Elvileg ezeket mind egy életbe kéne belesűríteni. Gyakorlatilag örülhetek, ha a fele összejön. Biztos le lehet mondani valahogy az egyik álomról a másik javára – nekem még nem sikerült rájönnöm ennek a nyitjára. Ja, és persze valamikor pénzt is kell keresni. Tudom, tudom, időbeosztás a kulcs, de legyünk őszinték, 24 órából sehogyan sem lehet 48-at vagy 72-őt varázsolni.

De aztán az is lehet, hogy nem is muszáj mindent egybesűríteni. Különben nem tudnék otthon nyugodtan, egy zacskó ultrazsíros popcorn társaságában sorozatozni. Aztán a monitor elől felpillantani, és elámulni a lehetetlenül gyönyörű, késő délutáni égbolton. Esetleg fél napot végig henyélni a párommal. Pedig ez is kell. Az élet még a nagy vágyak nélkül is tud túlontúl szép lenni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here