Hierarchia

Majd köszönj hangosan a Doktor bácsinak! – mondta anno anyám olyan aggodalommal, mintha egyenesen az angol királynőhöz igyekeztünk volna. Miért van még mindig az, hogy a bolti eladóra rá se nézünk, ha nyújtjuk az ötszázast, a cég igazgatóját viszont körbe kell udvarolni?

Igazán kinőhetnénk már a felfelé nyal, lefelé tapos gondolatmenetet. Az orvosok (túl azon, hogy az egyik legnemesebb munkát végzik) még nem félistenek attól, hogy ellőnek pár olyan latin szót, amit nem ismersz. Értem én, hogy sokszor pár tízezresen múlik, hogy megmaradsz-e, de attól még senki nem lesz jobb ember, hogy érettségi után az átlagosnál tovább koptatta az iskolapadot.

Ma a tisztelet nem azoknak jár, akik lelkiismeretesen élnek és dolgoznak, hanem azoknak, akiknek sok pénzük vagy hatalmuk van. Jobban meggondolva a kettő ugyanaz. A “legszebb” az, hogy az erkölcsi háttér már nem is fontos. A kutyát nem érdekli, hány öregasszonyt kellett telefonon átverned ahhoz, hogy 300 ezer legyen a jutalékod. Az ismerőseid csak azt látják, hogy valószínűleg jól megy, mert most vettél egy vadiúj kocsit. És a szemükben nőttél.

A napi 10-12 órát güriző takarítónő mellett meg simán elmennek. Senki nem látja, hogy majd’ belehal a fáradtságba, és hogy egyedül neveli a gyermekét. Az ő munkája nem annyira lényeges, meg különben is, tanult volna tovább. Hogy mi a háttérsztorija, az lényegtelen. Ő csak egy takarítónő.

Ha azt hiszed, hogy te ezen kívül állsz, hadd hozakodjak elő egy egyszerű kérdéssel: Ha a barátnőd bejelenti, hogy új pasija van, melyik esetben tűnik menőbbnek? Ha azt mondja, hogy az illető román, vagy ha azt, hogy angol? Nos? Szomorú, nem? A sztereotípiáktól nehezebb szabadulni, mint gondolnád.

Meglátsz egy híres embert az utcán, és rohansz közös szelfit készíteni. Aznap már biztos, hogy csak az jár a fejedben, milyen szerencsés is vagy, meg hogy mennyire nem volt elszállva magától a híresség. Mire fel lenne nagy arca? A legtöbb, nagy eredményeket elért ember ismeretlen. Ráadásul a híres ember is ugyanolyan büdöset szarik.

Kicsit rendet kéne rakni a fejekben. A tisztelet járjon azoknak, akikre szívből fel lehet nézni. Ne csak a foglalkozás legyen a döntő, hanem az illető erkölcsi minősége is. Ne a vagyon, a medencék és a diplomák száma legyen a döntő. Biccents oda ugyanúgy a hajléktalannak, mint a háziorvosodnak vagy a főnöködnek. Lehet, hogy a szemében több életbölcsesség és szépség rejlik, mint a felszínes ismerőseidben összesen.

 

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here