Hogyan lettem királylány? – Majoros Hajnalka tollából

Itt a farsang!

Marián este még Pókembernek szeretne öltözni, de reggelre már inkább Amerika kapitánya lenne.
Szóval nálunk a szuperhősös jelmezekből van egy pár…
Na és persze azt is tudom, hogy másoknál, focista, tűzoltó, balerina, tündér, vagy épp Elza hercegnő jelmez sorakozik a polcokon.

Milyen régen volt, hogy beöltöztetett anyukám királylánynak vagy épp hercegnőnek farsangon!

Még a 90-es években voltam iskolás, amikor a farsangi bálokat a tornatermekben tartották (gyanítom ma sincs ez másként), és anyukám, vagy a nagynéném varrta a ruhámat.
Ezek többnyire kartonokból, függönyökből, vagyis olyan anyagokból készültek, amit anyuék otthon találtak.

Mindig óriási izgalommal vártam, hogy kiléphessek a hétköznapi ruhákból, magam mögött hagyva a tanulást és belebújhassak az anyukám által megálmodott maskarába.

Amikor elhangzott a kérdés, hogy minek is szeretnék öltözni, persze, hogy egyértelműen királylányt mondtam.

Utólag esett csak le, hogy olyan “anyukásan” manipuláltak, ugyanis már napokkal előtte kikészítették a függönyt, és finoman utalgattak arra, hogy “Ebben nagyon szép királylány lennél.”

Mi másra is vágyhattam volna 7-8 évesen, minthogy szép is legyek, meg királylány is!
Ja, meg persze az elmaradhatatlan “kopogós” cipőre. 🙂
A bál napján már fel sem vettem utcai ruhát, kora reggel a jelmezembe bújva indultam iskolába.
Ott aztán annyira el voltam foglalva azzal, hogy milyen jól is áll rajtam ez a fehér függöny, ami nem is olyan régen még az ablakunkat díszítette, hogy észre sem vettem, hogy szinte mindegyik kislány ugyanígy királylánynak, vagy hercegnőnek öltözött.

Így aztán nem csoda, hogy amikor felvonultunk a jelmezekben, a tanító néni leggyakoribb mondata az volt:  “Ó, már megint egy királylány!”
Nem, nyugi nem éreztem cikinek, mert nekem már otthon elmondták, hogy én leszek a legszebb, és én ezt naná, hogy el is hittem!
Aztán meg ott voltak azok, akiknek sokkal rosszabb volt, mint a sok királylánynak, mert ők szegények ki se láttak a mackó vagy a lovagjelmezükből. Vagy csak alig…
Különben is, jobban foglalkoztatott a finom vajas-parizeres kenyér, aminek a tetején az elmaradhatatlan pirosarany díszelgett.
Végül pedig a várva várt disco, amit persze leginkább felső tagozatban élveztünk.

Az pedig, hogy manapság már anyaként nekem mennyivel egyszerűbb a dolgom, mint anno anyukámé volt, vitathatatlan!

Ma már rengeteg jelmezkölcsönző létezik, akiknél óriási a kínálat.
Így viszont sajnos a kreativitás kicsit kihalóban van.
Amit csak egy picit sajnálok, mert ha jobban rá lennék kényszerülve, hogy alkossak, akkor én sem az utolsó pillanatra, és nemcsak a gyerekemre hagynám a jelmez kitalálását.

Tudom, hogy léteznek, (irigylem is őket) azok az anyukák, akik még most is képesek idejüket nem sajnálva varrni, valamilyen kreatív ötlettel előállni, de nekem sokkal egyszerűbbnek tűnik a fiaim által kitalált mesehős jelmezt beszerezni.

Az évek alatt a gyerekeknek más lett az igényük. Ma már a legtöbben mese-, vagy rajzfilmhősök szeretnének lenni.

Már nem mi, anyukák erőltetjük a gyerekeinkre, hogy mibe is öltözzenek.
Sokkal inkább mi valósítjuk meg az álmaikat.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here