„Hova lesz énem, zárt egyénisége?”- Az ember tragédiája-Nemzeti Színház 2018

0
Az ember tragédiája, interjú Tóth Augusztával. Fotó: Lengyel Letícia - MyMirror Magazin

Ha az ember színházba megy azzal az eltökélt szándékkal, hogy megnézze a „Az ember tragédiája” című darabot, lepereg előtte egy klasszikus felállásban és díszletezésben létrehozott színpadi mű. Aztán belép a Nemzeti fotóspróbájára és valami egészen mással szembesül. Vidnyánszy Attila rendezésében színre vitt, a mai világhoz alkalmazkodó, interaktivitást nem mellőző darab próbáján jártunk.

A bibliai teremtéselméleten alapuló művet, a rendező, a díszlettervező Olekszandr Bilozub nonkonformista berendezései között, Bianca Imelda Jeremias hol erősen harsogó, ellenpólusként teljesen elszürkülő jelmezeivel bújtatta mégsem szürrealista előadásba.

Ádámot és Évát két nagyon tehetséges fiatal művész játsza: Berettyán Sándor, és Ács Eszter.

Éva (Ács Eszter) és az előadás egyik Lucifere (Berettyán Nándor), mögöttük Ádám (Berettyán Sándor). Fotó: Lengyel Letícia – MyMirror Magazin

Az első szín Ádám és Éva születésével, világrajöttével kezdődik, meglehetősen rendhagyó módon. Lámpa világítja meg azt a talpalatnyi földet, ahol Isten megteremté őket. Klasszikus jelmezbe bújt angyalok serege mutatja a darab pozitív vonulatát, és keménykalapos, groteszk Luciferek hada veszi körül a két elesett, jövőjét tudni vágyó emberpárt.

Vörös fényben. Fotó: Lengyel Letícia – MyMirror Magazin

A három, ókorban játszódó jelenet egyszerre van jelen, kis átfedésekkel, még erősebb áthallásokkal manipulál a rendező. A színpad lüktet, él, szinteltolódással hozzák és viszik a nézőt korról korra, a várható jövő hullámzik Ádámmal és Évával, Lucifer pedig csendesen szemlélődik és csak a megfelelő időben van jelen, Csurka László karizmatikus hangjával, és személyével.

A koreográfiáért Bozsik Yvette-é az érdem. Minden mozdulat ösztönös, mégis alaposan megtervezett, de ez növeli a darab élvezeti értékét, nincs pihenés, megállás, csak a jelentős pontokban van egyetlen pillanatnyi csend, éppen annyira, hogy a néző elgondolkodjon az eddig látottakon, majd újra indul a cselekmény. Elillanó álomképek szövődnek, Ádám álmain keresztül bejárhatjuk az emberi lét kettősségét és a bűntelenség gyenge jellemű emberének bűnbe zuhanását. Vívódással teli a szín, az emberi érzések teljes skáláját felvonultatják a fő és a mellékszerepben játszó színészek is. A nagy nevek mellett, mint Schnell Ádám, Nagy Mari, Rubold Ödön, Tóth Auguszta, igen jó érzékkel választotta ki Vidnyászky Attila a fiatal szereplőgárdát.

A két felvonás között, néhány szavas interjút kértem a darab egyik meghatározó karakterét, Miltiádész feleségét játszó Tóth Augusztától.

Tóth Auguszta: „mint nő…kihozom magamból ezeket az ízeket”. Fotó: Lengyel Letícia – MyMirror Magazin

Sz.L. : Bizonyára láttad ennek a darabnak a klasszikus feldolgozását. Milyen érzés egy modernebb feldolgozásban játszani?

T.A. : Igen, régen láttam. Nekem nagyon izgalmas, mert amint érzékeltétek, az idősíkok párhuzamosan futnak egymással. Nem véletlenül. Egyiptom, Athén, és Róma, megközelítőleg egy csokor. Aztán később látni fogjátok Prágát, Párizst, majd megint Prágát, és ennek a koronája lesz London. Tehát tulajdonképpen, ezek a több síkon menő, párhuzamosan futtatott egymás melletti színek, nagyon izgalmas áthallásokat adnak. Athénban én vagyok Miltiádész felesége, és a rabszolga hölgy, akit felemel a porból a fáraó, azt mondja: Ó, jaj, ki fog majd engem szeretni? Azt mondják Rómában az örömlányok, hogy: Ó, jaj, ki fog majd engem szeretni? És ugyanezt a mondatot elmondja Miltiádész felesége is: Ó, jaj, ki fog majd engem szeretni, ha ugye a férjem elvész a háborúban? Vannak nagyon izgalmas, életveszélyes pillanataink is a színpadon, ha eljöttök megnézni a bemutatót is, láthatjátok, hogy Londonban például pulzál az egész, nem lehet csak úgy közlekedni, és ha esetleg valami technikai hiba van, és lépnél, látod egyszer csak hogy hopp! nincs ott semmi, szóval fel kell találni magadat, hogy tudsz átmenni egyik helyről a másikra. Egyébként én ezt nagyon bírom. Ha Attila színházát nézzük, az idősíkokat nagyon érdekesen igazítja egymáshoz, vagy futtatja egymás mellett. Fontosak az áthallások, vagy a megerősítések, egy-egy ideológiának, vagy egy-egy ellenpontozásnak fontos szerepe van a darabon belül. Például a sok Lucifer, ugyanakkor mindenki lehet Ádám és Éva, vagy akár Lucifer is, és lehet angyal. A próbák nagyon aktívak, augusztus közepe óta csináljuk.

Sz.L. : Ezt az erős nőiességet, önmagadból hozod? Mert nagyon erős női energia árad a színpadon belőled. A klasszikus nőt számomra inkább te formálod meg, nem Éva, ebben a darabban.

T.A. : Erre nagyon érdekes választ fogok adni neked.  Színész vagyok. A magam minőségében, mint nő, gyakorlatilag az a dolgom, hogy kihozzam magamból ezeket az ízeket, ezeket a karaktereket. A magánéletemben nem fogsz így látni, lovagolni egy pestises emberen. Pozitív értelemben, kaméleonok a színészek. Tehát amilyen karaktert kap, amilyen habitust kap, azzá kell válnia, azzá próbál idomulni. Persze van olyan művész, aki magára húzza. Ha ez sugárzik belőlem, akkor ez jó, mert ez volt a cél, és ez azt jelenti, hogy valószínűleg ez megvan bennem. De a hétköznapokban nem így élek. Valószínűleg azt gondolta Attila, hogy én ezt meg tudom formálni.

Érzéki, kifinomult mozdulatok (Fehér Tibor). Fotó: Lengyel Letícia – MyMirror Magazin

Kitűnő szereposztás, újszerű, közönségbarát elrendezés, professzionális színészi játék. Ez jellemzi ma 2018-ban a Nemzeti Színházban október 19-én bemutatásra kerülő Madách Imre színművet, Az ember tragédiáját.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here