Ítélkezel? Pletykálsz? Ne tedd többé!

Ítélkezés és pletyka kéz a kézben járnak. Mindkettő a rosszindulatból fakad és részletesen kielemzi a bírált személy minden mozzanatát.

Bizonyára te is felfedezted már magadban, hogy úgy törtél pálcát más felett, hogy akár nem is ismerted az illetőt.

Nincs is könnyebb annál, mint kategorizálni, fekete-fehérben látni a világot. Bíráskodni mások felett, mert szerencsétlen, mert kövér, mert sárgák a fogai… pedig semmi baj nem származna abból, ha elfogadóbbak lennénk. Békés, nyugodt érzés. És persze egy új, furcsának tűnő esetből akár tanulhatunk is.

A felismerés persze rossz érzéssel tölt el, úgyhogy álljon itt egy kis tudományos olvasat is. Az ítélkezés ugyanis evolúciós szempontból nagyon fontos tulajdonság. Az őskorban a túlélés kizárólag csoportosan volt lehetséges, így aki a szabályokat áthágta, az akár komoly veszélynek is tehette ki a közösség többi tagját.

Ma már ez nem érvényes, az individualizmus virágkorát éljük, mégis bíráskodunk. Bizony, nem az evolúció az egyetlen indok, hiszen gondolj bele: amíg másokat szapulhatsz, erősebbnek érzed magad. Rövidtávon az ítélkezés kiváló önbizalomnövelő. Automatikusan feljebbvalónak tekinted magad a szidalmazott áldozathoz képest, mindamellett persze addig a saját hibáid is rejtve maradnak. Ez főleg akkor működik a leghatásosabban, ha a bírálatot mással is megosztod. A beszélgetőpartnered természetes, hogy asszisztál, hiszen ő is el akarja rejteni a saját gyengeségeit.

Ítélkezni azért is könnyű, mert kívülről minden sokkal átláthatóbbnak és egyszerűbbnek tűnik. Olyan, mint amikor tanácsot adsz egy barátnak, csak egy rosszindulatú változatban. Mindkét esetben egyszerűnek tűnik a szituáció, ám ha te lennél benne, valószínűleg ugyanúgy sokat tépelődnél és hibáznál.

Azt sem árt észben tartani, hogy minden vélemény szubjektív. Te csak a saját szemüvegeden keresztül látod a világot, ám amíg nem vagy hajlandó más szemszögét egyáltalán csak elfogadni, addig csupán  egy beszűkült látókörű, így jó eséllyel rosszindulatú ember maradsz.  

Ítélkezni amúgy is csak afelett lehet, akit nem ismerünk. Senki sem nyitott könyv, a bírált személy háttértörténetének valószínűleg a töredékét sem ismered. Bíráskodni ettől függetlenül egy alap emberi tulajdonság, a dolog mértéke és minősége a nem mindegy. Különbséget kell tenni ítélkezés és véleménynyilvánítás közt is. Valószínűleg neked is sokkal rokonszenvesebb az a társalgás, ahol a másik a mondat végén mindig hozzáteszi: szerintem.

A véleménynyilvánítás, a tanács ráadásul nem kéretlen, igény van rá. A bíráskodás borzasztóan destruktív, és a rossz hírem az, hogy számodra is. Ha folyton másoknak akarod megmondani a “tutit”, nem fogsz foglalkozni a saját, égető problémáiddal, csak igyekszel őket gondosan elpalástolni.

Legyél inkább nyitott a megértésre, valószínűleg sokkal teljesebb képet fogsz arról kapni, miért viselkedik a másik úgy, ahogy. Lehet, hogy a kolléganőd azért olyan elviselhetetlen és hisztis már két hete, mert pontosan ugyanennyi ideje van az édesanyja kórházban. Lehet, hogy a mogorva eladó azért nem köszönt vissza, mert tegnap mással találta együtt az asszonyt. De remélhetőleg “csak” egy éktelen fejmosást kapott valami apróság miatt a főnökétől. Nem tudhatod. Inkább ne ronts a helyzetén te is.

Persze leszokni erről a jól berögzült szokásról nem két nap, már csak azért sem, mert körülöttünk is mindenki ezt csinálja. Egybe gondolj csak bele: neked hogy esik, amikor ismeretlenek zéró háttértudással megmondják rólad a nagy igazságot? Kicsinyesnek és nevetségesnek tűnik mindaddig, amíg rá nem jössz, hogy öntudatlanul ugyan, de te is épp ugyanezt műveled.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here