Szülőnek lenni embert próbáló feladat, azt pedig, hogy miképp lehet megbirkózni három rosszcsonttal, számomra végképp felfoghatatlan.
Valakinek ez mégis megy, viszont nem feltétlen úgy, mint a karikacspás. Mivel a „Hogyan legyünk tökéletes szülők – kézikönyv minden esetre” című könyvet még nem írták meg, kisebb-nagyobb bakik természetesen becsúszhatnak. Főleg a középső gyermek esetében. A logika egyszerű.
Adott az elsőszülött. Nem csak a világ, de az egész univerzum körülötte forog, semmin nem kell osztoznia, kizárólagos figyelem és szeretet övezi. Általában az elsőszülöttek egyébként magasabb intelligenciával rendelkeznek, és szeretnek önmaguk hajcsárai lenni.
Jön a második baba. Ő is kap még figyelmet rendesen, az izgalom és rajongás viszont már nem teljesen ugyanaz. Neki egyből osztoznia kell, két gyerekkel pedig mindjárt az anyagi lehetőségek is szűkösebbek.
Majd jön a legkisebb lurkó. Ő ismét kivételes figyelemben részesülhet, hiszen a szülők azért a legtöbb esetben tudják, hogy ő lesz az utolsó vállalkozás. A legkisebb jelenséghez afféle „jaj de cuki” érzés is párosul. Mivel ő a legapróbb, legvédtelenebb, ezért különleges bánásmódban, sokszor kényezetetésben részül – nem szánt szándékkal, egyszerűen a szülők csak nem veszik észre, hogy teljesen máshogy bánnak vele, mint idősebb testvéreivel.
A lényeg az, hogy a középső gyerek kevesebb figyelmet élvez. Ez durván hangzik, de sajnos a legtöbb esetben igaz. A kevesebb figyelem által a gyerek persze úgy érzi, mellőzve van, neki duplán meg kell küzdenie a szeretetért, ezért sokszor kihívóan viselkedik, sokat rosszalkodik, hisztizik. Ennél valamivel sajnos gyakoribb, hogy a szendvicsgyerek szépen, csendesen háttérbe húzódik, ő lesz a jófiú, aki mindig elpakol maga után, és hozza haza az ötösöket.
A gyerek lelke közben nem kicsit sérül, hiszen nem érzi magát értékesnek. Középső gyerekként viszont nem kell feltétlenül egyből a kardodba dőlnöd; számos előny származhat a helyzetedből.
Kezdjük is rögtön a legszembetűnőbbel: a függetlenséggel. A nagytesónak mindenben a legjobbnak kell lennie, a kicsinek meg lesik az összes lépését. Te sokkal szabadabban állhatsz a dolgokhoz, kevésbé korlátoz a szülői figyelem. Köztudott, hogy a „középsők” fogékonyabbak az újdonságokra, életkorhoz viszonyítva ők bújnak ki elsőként az anyjuk szoknyája alól.
Biztosan észrevetted már, hogy sokszor te vagy a közvetítő. Ha a két tesód összeveszik, te fogod őket kibékíteni. Sőt, sokkal megbízhatóbb vagy náluk! Hamarabb találsz barátokra – lévén, hogy a családi fészek számodra nem olyan pihepuha és meleg. Az ilyen emberek később is könnyebben barátkoznak, nagyobb lendülettel vágnak bele ijesztő helyzetekbe. Azért ez elég jól hangzik, nem?
Szülőként igenis sokat lehet tenni azért, hogy a középső gyerkőc ne érezze mellőzve magát. Miért is vállaltál gyereket, ha nem azért, hogy szeresd, neveld, és törődj vele? Ezt sorszámtól függetlenül mindegyik megérdemli. Vedd rá magad tudatosan arra, hogy szentelj több figyelmed a 2. gyermek problémáira! Neki épp úgy kell a reflektorfény, mint a másik két testvérének, nem lenne szerencsés, ha azért idegenedne el tőled, mert azt hitte, elhanyagolod.
A nevelés, dorgálás és figyelmetlenség mellé dicsérd is. Ne versenyeztesd senkivel, az csak olaj a tűzre. Nem kell, hogy ötöst hozzon haza, elég, ha megdicséred, hogy milyen szépen tud rajzolni. Vagy számolni, esetleg mennyire szereted nézni, ahogy kosárlabdázik. Ennyi neki is jár.
