Neked van szörny az ágyad alatt?

0

Van-e szörnyed az ágyad alatt? Rejtegeted-e a szekrényedben? Azt, amelyik befészkelt hozzád, bűzlik és rémisztő, a frászt hozza rád, de van amikor kellemesen melegít, és hozzábújsz, sőt, elrejtőzhetsz mögötte, amikor nincs erőd szembenézni valamivel.

Vannak olyan viselkedési formák, és módozatok, amelyek segítik a túlélésed?

Vannak titkaid? Tudod-e azt mutatni, hogy kellően titokzatos vagy? Ha igen, tudsz csábítani. Mert a titok, ami körülleng, hozzásegít ahhoz, hogy vonzó maradj. Míg a piszkos kis hétköznapi életed el tudod rejteni, míg meg nem látnak a valóságban, a mindennapok szituációjában, kezedben van a Nagy Titok, te magad. Míg körülleng az elérhetetlenség, és a kiszámíthatatlanság, addig piedesztára emelnek, addig mágnesként vonzod magadhoz az elérhetetlenséget.

Van-e szörnyed az ágyad alatt? Rejtegeted-e a szekrényedben? Azt amelyik befészkelt hozzád, bűzlik és rémisztő, a frászt hozza rád, de van amikor kellemesen melegít, és hozzábújsz, sőt, elrejtőzhetsz mögötte, amikor nincs erőd szembenézni valamivel. Koszos egy féreg, de biztonságot ad, mert nem reklamálja meg, ha a védelmedre kell hogy keljen, még akkor sem, ha ő maga koloncként lóg a nyakadon. Szereted te ezt a szörnyet, pedig szívja a véred, és rád akaszkodik, levakarhatatlanul, pedig tudod, már rég ki kellene raknod a házból. Nehéz elmagyaráznod, hogy miért hagyod, hogy nálad legyen. Így mindig mindenre  van magyarázat, hogy miért van, létezik, valakit mindig tudsz hibáztatni, azért mert létezik, úgy egyáltalán, mindenért, minden meg nem tett lépésedért, ami külön energiát igényel, van magyarázatod, kifogásod.

Pedig csupán falhoz kellene állítani, és agyonlőni a francba, mert egyre sűrűbben kérdezed meg magadtól: mondd csak végül is mit keres itt ez a dög?

Vannak sebeid? Ami mögé bújva kifogásokat gyártasz, hogy miért nem mersz szeretni újra és újra? Mutogatod boldog-boldogtalannak, aki csak a közeledbe merészkedik, hogy milyen mély, és gennyező a be nem gyógyuló sebed.  Élet okozta harci sérülések, amelyeket ahelyett hogy hagynál begyógyulni, és csak néha simítanál végig a hegeken, folyvást sanda mosollyal az éjszaka magányában felszaggatsz, tépdesel, marcangolsz, hogy legyen mi mögé bújnod. Kicsi lelked a sarokban kuporogva várná a töltődést, de te újabb és újabb gyulladásba borítod a szíved.

Bújsz-e a keménység, és elérhetetlenség álarca mögé magad előtt tolva a régi sérelmeidet, hogy  megrettenjen az, aki bejutásra vár? Mekkora türelemnek, és kitartásnak, mekkora érzelemnek kell lennie feléd, hogy az igyekezetét siker koronázza? S ha mégsem képes hónapokat éveket áldozni az életéből azért, hogy csak egy kicsiny rést találjon a magad elé emelt pajzson? Ő lesz a hibás, hogy nem értett meg téged, és nem volt elég türelmes? Ha úgy gondolja, az ő ideje is véges, és talán esélyeket, és lehetőségeket szalaszt el, ha a te nem vagy hajlandó a már rég a hátad mögött lévő, a múlt ködébe vesző sérelmeken túllépni? Milyen elégtétel az önmagad büntetése? Miféle kéjes mazochizmus megtagadni a jót magadtól, amiben újjászülethetnél?

Hiszen nem annak kell újabb esélyt adnod, aki a sebeket okozta, hanem új érzéseknek kellene teret adni, és élvezni.

Dögök ezek. Olyan fejedben lévő téves elképzelések, amelyeknek nem lenne létjogosultsága, kézbe kellene venned a puskádat, egyenként kivinnéd az erdőbe őket, és halomra lőnéd őket, egytől egyig a picsába.

Így jutalmul, nem túlélnél. Hanem végre önmagad lehetnél, szabad lehetnél, szerethetnél.

Élnél.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here