Őrületes telefonhívás

Most elmesélem nektek, milyen egyszerűen tudja a rettegtetős őrületbe kergetni magát az az ember, aki egyszer csak lakást cserél a húgával, aztán négy évre rá meg berúg.

  1. feltétel: Cserélj lakást a húgoddal, mert neki egyre temérdekebb gyermeke van, neked meg egy sincsen, és ezért nekik kell a sok hely, nem neked.
  2. feltétel: Az ily módon megörökölt vonalas telefonszámához, ami most már a te vonalas számod, eszedbe ne jusson új nevet társítani a mobilodon! Fusson csak továbbra is “Bogi” név alatt. Elvégre saját magadnak úgysem fogsz hazatelefonálni, amikor nem vagy otthon, hiszen a tudatában leszel, hogy úgysem vennéd fel.
  3. feltétel: Négy évvel később vegyél részt egy olyan baráti kártyapartin, ahol a nyertesnek minden játszma után inni kell, és élvezd a szerencsédet. Majd menjél haza taxival, és otthon olyan helyre tedd le az okostelefonodat, hogy ne találd meg.

Immár minden együtt áll ahhoz, hogy percekkel később rettegtetős őrjöngésre késztesd magad.

Szóval, miután tegnap este nem találtam a telómat, eszembe jutott egy zseniális ötlet. Megcsörgetem saját magamat a vonalasról, és meglesz a teló! Hangeffekt nyomán meghallom! Hej, de ügyes vagyok én, még részegen is!

A piramidális terv bevált. Azonnal meglett a telóm a takaró alatt. Odamegyek, fölveszem, nézem. Bakker! Nem fogadott hívás: Bogi.

Úristen! Mit akarhat a húgom tőlem éjfélkor? Soha nem hívna fel ilyen későn, hacsak nincs valami nagy baj! Jézus Máááárijááááám!

Azonnal visszacsörgetem az okostelón, erre hallom, hogy kint csörög a vonalas telefonom. Ahhá! Biztos ott hív, mert ugye nem vettem fel neki a mobilt, mert nem hallottam a csörgését. Rohanok ki, felveszem a vonalast, búg. Basszus, a hugi letette.

Mi a fene lehet velük, te jóságos ég! Rohanok vissza a mobilhoz. Hívom újra. Esküszöm, kinyírom, aki bántani meri őket. Hívok taxit, odarobogok gyorsan!… Közben mobilról újrahívom “Bogit”, erre megint csörögni kezd odakinn a vonalas. Lélekszakadva rohanás vissza. De már kezemben az okostelóval. Felveszem a vonalast, hallózok bele üvöltve és egyre idegesebben, mert a túlvégen nem szól bele senki. Ez már tiszta horror!

Ahogy ott üvöltök őrjöngve, valami furcsa hang jön a tenyeremben szorongatott okostelóból. A fülemhez emelem, és aztán lebonyolítok néhány “Halló!” jellegű közleményt saját magammal.

Nagyon-nagyon régen nem röhögtem ilyen megkönnyebbülős-fetrengősen. Aztán megköszöntem magamnak a kellemes szórakozást, és álomba sírtam magam afeletti bánatomban, hogy mennyire falrengetően hülye vagyok.

1 hozzászólás

  1. Felriadva én se tudom időnként, hogy mikor mi is történik körülöttem. Berúgva elképzelni se tudom, mit össze nem szerencsétlenkedtem volna. Szerencsére erre itt az író, aki most szavakba öntötte! Gratulálok Szabolcs, ez a kis történet most jól esett!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here