Tyúk vagy a tojás? Kutya vagy gyerek? – Majoros Hajnalka tollából

Nadja projekt, az első közös fejezet.

Még csak alig pár hónapja ismertük Petivel egymást, amikor megbeszéltük, hogy szeretnénk egy kiskutyát.
Csak azt nem tudtuk eldönteni, hogy kiskutyát vagy gyereket szeretnénk előbb…
Azzal mindketten tisztában voltunk – mint rendszeres kutyatartók -, hogy az első időszak egy kis kutyával nem lesz olyan egyszerű, és óriási felelősséggel is jár. Azzal is tisztában voltunk, hogy ez egy gyermek érkezésénél még hatványozottabban is igaz.

A dilemmánk inkább ott kezdődött, hogy nem tudtuk, mikorra tervezzük az életünkbe. A gyerekvállalás előtt, vagy inkább várjunk egy kicsit, és majd közben érkezzen a kiskutya.
Mindennapos téma lett, mígnem egyszer csak Peti úgy állított haza, hogy megvan a kiskutyánk, mehetünk is érte. Tulajdonképpen minek is várjunk tovább, ha az ő érkezését legalább irányítani tudjuk, nem úgy, mint a gyerekét. Ezzel el is dőlt, hogy kutyánk lesz előbb…

Na persze 🙂

Még aznap kocsiba ültünk, és haza is hoztuk a kis szőrgombócot, egy bichon havanese-t, akinek hatalmas barna szemei voltak, a járása pedig hátulról, egy boltíves kapura emlékeztetett. 🙂
Imádtuk, és gyorsan kitaláltuk a nevét is.
Ami nagyjából fél percet vett igénybe, ugyanis Peti azt mondta orosz nevet szeretne, nem tudni pontosan milyen okból. Én meg csak rávágtam, hogy mondjuk, mint a Nadja? Erre ő: Igen, legyen Nadja!

Azt kell mondanom a fiainknál ennél bonyolultabb volt az ügymenet 🙂

Ahogy teltek a napjaim Nadjaval, azt vettem észre, hogy egyre furcsábban érzem magam. Fáradt voltam, és a kutyapiszkot is nehezemre esett felszedni, mert minden pillanatban azt éreztem, mindjárt kidobom a taccsot. Azt tudtam, hogy kényes vagyok a szagokra, de azzal is tisztában voltam, hogy emiatt még nem megyek az “óriás mikrofonba kiabálni”. Volt egy sejtésem, vettem egy terhességi tesztet, aztán még kettőt…, ami igazolta, hogy a hiper reakcióm a szagokra nem véletlen…

Végül dokihoz mentem, aki közölte velem, hogy igen, babát várok.

Elképesztő, hogy egy ilyen örömhír milyen mértékig borítja fel még a legfelkészültebb párok életét is. Pláne a miénket…
Nadja ekkor még csak egy hete volt velünk.
Én viszont tisztába kerültem az állapotommal és valami furcsa Pavlovi reflexszel  még jobban felerősödtek bennem az ingerek. Egyre nehezebben viseltem a kutyapiszok feltakarítását, és a hajnalban kelést, amikor ott nyüszögött az ágyam mellett éhesen nagy szomorú szemekkel, én meg a “terhesfáradságtól” pont nem láttam kettőig se.
Szerencsére ez az állapot, egyikünknél sem tartott sokáig. Vagyis utólag ezt gondolom, mert az idő, ugye mindent megszépít 🙂
Természetesen, ahogy megtudtuk, hogy Nadján túl is bővül a család, egyből megkezdtük a “fészekrakó üzemmódot”, vagyis elkezdtünk keresni egy megfelelő lakást.
Találtunk is egyet , amibe azonnal beleszerettünk.

Berendeztük a babaszobát, és csak akkor jöttem rá, hogy Nadjanak, valahogy el kell magyaráznom, hogy ő oda nem mehet be, ugyanis leendő első gyerekes anyukaként, mániákusan fertőtlenítettem mindent. Szívem szerint a kutyával együtt tettem volna be magamat egy kilencven fokos mosásra, hogy steril legyen aminek annak kell lennie 🙂
Nadja, viszont ebben a korszakában, még annyira picike volt, hogy ezt az ötletet praktikus okokból elvetettem.
Nagy erőfeszítések árán, de megtanulta, ott kopogott a parkettán a kis körmeivel mindig a babaszoba ajtaja előtt, de nem ment be egyszer sem.

Marián érkezése, valahogy nagyon természetes volt számára. Amint hazavittem, és beléptem az ajtón, máris letettem a hordozóba, hogy körbe-körbe szaglászhassa, majd közöltem vele, hogy : Nadja, meghoztam az öcsikédet 🙂
Nagyjából 6 hetes koráig nem engedtem, hogy a szaglászgatáson kívül, máshogy is érintkezzenek, aztán szép lassan egyre közelebb merészkedett, mert látta, Marci is érdeklődik iránta.
Azt nem mondom, hogy mindig felhőtlen volt a kapcsolat közöttük, mert mikor Marián abba a korszakba lépett, hogy minden ami érdekelte, azt húzta-vonta, akkor bizony szegény Nadja is erre a sorsa jutott. Nem volt egyszerű Mariánnak elmagyarázni, hogy a szeretetét ne így mutassa ki, de Nadja szinte a végtelenségig tűrte ezt. Azt hiszem a “szabad” “nem szabad” dolgok megtanítása Nadja  esetében bizonyultak egyszerűbbnek. Persze volt, mikor rámorgott, de egyébként úgy tűrt mintha plüss lett volna nem is igazi kutya. Leginkább segélykérő fejjel nézett mindig ránk, hogy szabadítsuk meg Marcitól 🙂 Kellett idő mire elsimultak a dolgok köztük, de azóta is elválaszthatatlan barátok.

Talán csak az okozhatott volna az idilli helyzetben némi felbolydulást amikor megszületett Olivér. De hála istennek nem volt féltékenység sem Marci sem Nadja részéről, mindketten hatalmas örömmel fogadták a kistesót és már én sem aggódtam túl a dolgokat.
Minden ment szépen gond nélkül..

Na persze 🙂 …

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here