A nagyvárosi tömegközlekedés számtalan kulturális lehetőséget rejt. Miközben az egyik utas megtérít, hangosan hallgathatod a legújabb slágereket a lopott telefonról.
Ez persze különösen igaz a fővárosra, a legjobb történetek onnan származnak. Na de kik a toplistások, a legirritálóbb arcok?
Nincs tömegközlekedés zsebtolvajok nélkül. Nem is nevezheted igazán nagyvárosinak magad addig, amíg legalább egyszer nem nyúltak a táskádba. Két fajtájuk is van; a nindzsa észrevétlenül kivarázsolja a pénztárcát a táskádból, és utána nyugodtan utazik veled a végállomásig. 
A rövidtávfutó nem bíbelődik, a kinyíló ajtónál kikapja az egész táskát a kezedből és hazáig rohan. Otthon majd úgyis ráér megnézni, mit sikerült szerezni.
Abszolút versenyben vannak a hittérítők. Kérdéseik 20 éve ugyanazok (Szia, te hiszel Istenben?, Mit gondolsz, miért ilyen szörnyű a világ?), a módszereiken mégsem változtatnak. Ha szóba állsz velük, másnap már a gyűlésükön találod magad, ahol bankszámlaszámodért cserébe örök lelki békét nyerhetsz.
Sokkal gyakoribb, de nem népszerűbb az átlag suttyó. Hiába áll a fél utazóközönség, ő az egy szem szabad ülésre kipakolja az összes cuccát. Az időseknek, terhes nőknek, de még a féllábúaknak sem adná át a helyét. Ennek komolyabb verziója az ülést akár elhasznált szotyihéjak gyűjtőhelyeként is használja.
„A kultúra mindenkié” címszó alatt az átlag utazó megismerheti a legújabb rap-számokat is. Mivel a lopott telefonhoz fülhallgató nem jár, így az elcsigázott sofőr is hallgathatja, milyen nehéz is a gengszterélet. A gazdagabbak persze visznek hozzá hangfalat is, hogy még a saját zenédet, vagy gondolataidat se hallhasd.
Sajnos az idősek sem maradhatnak ki a repertoárból. Sokuk csak akkor tud utazni a piacra, amikor az átlag dolgozó menne a munkába. Reggel 7:30-kor pedig nem csak az időseknek esik jól leülni. Mivel manapság divat leszarni a nagyszülőket, magányosak, így veled kezdenek el beszélgetni arról, miért nem szabad megvenni a Terikétől a répát a sarki boltban. Te pedig illedelmes vagy, és végigszenveded a mondandóját.
Nincsen utazás járatonként egy kamu-kéregető nélkül. Szó sincs arról, hogy az igazi hajléktalannak ne adj pénzt és nézd levegőnek, mert ennél kevesebb embertelen dolog létezik. Az viszont, hogy valaki ugyanannyit megkeres fantáziatörténetekkel, mint egy átlagos dolgozó, elég elkeserítő. És persze általában az ad, akinek amúgy sincs. Legszebb az egészben, hogy sokszor nem tudod megkülönböztetni az igazi szerencsétlen sorsút a „nincs kedvem dolgozni” kéregetőtől.
Az abszolút győztes pedig a bolond/drogos utas. Ő az, akitől mindenki retteg, ha odamegy egy lányhoz, senki még csak a kisujját sem mozdítja. Sajnos a nagyváros elég inkognitót ad neki ahhoz, hogy nyugodtan önmaga lehessen. Az, hogy magában beszél, alap, mind e mellé az is, hogy miatta kell 20-30 embernek még 5 megállón keresztül félnie.
Ettől függetlenül a tömegközlekedés jó dolog, nem megoldás, ha mindenki kocsiba száll, és búcsúlevelet írunk az ózonrétegnek. De ha már ennyi a bunkó, kattant és gyors meggazdagodást remélő ember, legyél te az, aki mellé szívesen leülnek!
