A legerősebb szövetség

Virág valaha nagyon szép nő volt. Most öreg és nyomorúságos arccal nézte a 34 éves tükörképét. Vékony szálú haja finoman keretezte az arcát. A szeme alatti mély árkok kialvatlanságról árulkodtak, de az is lehet, hogy mindig is ott voltak. Nem emlékezett arra az időre, amikor még rózsás volt a bőre. Ma volt a születésnapja, de azt kívánta, bárcsak a halála napja lenne. Ködös február volt, a napsütés még nyomot sem hagyott a reggelen, amikor ő már az iskolában várakozott.

Ült a tágas aulában, telefonján a gyerekek régi képeit nézegette. Valahogy nem emlékezett a csecsemőkori mosolyukra, csak a mostani erőltetettre. Pedig a gyerekek születése utáni időszak talán a legszebb volt az életében. Még Lizi születése utáni is, pedig akkorra már nem voltak jóban a férjével. Ez a kifejezés semmitmondónak tűnt, mert ő nem jóban akart lenni azzal, aki szeretett, hanem azt akarta, hogy babusgassa, elfogadja, vagy csak egyszerűen ne bántsa.

 
 

Ricsi szédületesen jó pasi volt az egyetemen. Nem volt olyan lány, aki nem kívánkozott volna az ágyába. Mindemellett a társaság központja is volt. Ha mindez nem lett volna elég, még jómódú családból is származott. Hihetetlen, hogy az élet ennyi mindent kínált neki tálcán. Mások egy emberöltőn át görcsöltek egy jó kocsiért vagy nyaralóért, Ricsi már az első évben egy vadonatúj BMW-vel járt be az egyetemre. Nála fényesebb parti nem volt közel, se távol. Természetesen ezt ő is tudta és vissza is élt a helyzettel.

Virág messziről csodálta. Azokba a körökbe, amelyekben ő mozgott, Ricsi még kislábujját se tette volna be. Az egyetemen megvoltak a klikkek, nagyjából mindenki tudta, hogy hol a helye. Átjárásra kevés esély mutatkozott. Az akkori leendő férje még a porszemet is előbb észrevette volna a cipőjén, mint őt.

Már végzősök voltak mindketten, amikor egy hideg őszi napon korán ért a könyvtárba. Odabenn csend és kuckós meleg volt. A poros könyvek ismerős szaga otthonosságot árasztott. Langymeleg biztonság-szag szülei házasságát juttatta eszébe. Talán emiatt is szeretett a könyvek között ücsörögni. Volt, hogy nem is tanult, csak álmodozott. Ha valaki megkérdezte volna tőle, mire gondol, milyen vágyai vannak, nem tudott volna válaszolni, mert félelmetesen kicsi tervei voltak a jövőt illetően. Nem egyetemen tanuló lány vágyai bontottak szárnyat benne, hanem csak az egyszerű nőé, aki jó feleség és jó anya akart lenni. A tanulást főleg apja erőltette. Virágba nem szorult sok ambíció, de ő ezt nem bánta, mert a csendes otthon képe mindig felvillanyozta.

Aznap Ricsi is korán érkezett. Az utolsó szigorlatára készült. Most először volt benne valamiféle érthetetlen izgalom. Eddig könnyen vette még a hajtűkanyarokat is, most isten tudja, miért, izgult a cél előtt. A barna diófa polcok között egy vékony barna lány üldögélt, más nem volt még könyvtár közelben. Nézte a lányt, ahogy az épp nem tanul, csak bámul maga elé, és arra gondolt, ő igazán könnyű préda lenne. Két mondat után repülne a karjaiba. Holnapután meg felesége akarna lenni, és egy év múltán apává tenné. Ebbe a gondolatba beleborzongott. Nem esett jól neki.

Virág nagy sokára vette észre a gaz csábítót. Egy pillanatra felemelte tekintetét a nehezen megtalált könyvből, de aztán erőszakkal koncentrálni kezdett a tartalmára.

Hogy ebből a semmi kis reggelből hogyan lett kávézás, utána együtt járás, majd másfél éven belül esküvő, maga sem értette. Ricsi, ha akart, valóban bűbájos tudott lenni, főleg akkor, ha valaki látta. Kifelé mindig azt az arcát mutatta, amelyikből előnye származott. A házasságuk első félévében kezdte megmutatni a másik oldalát is. Ingerült viselkedése, szidása először megrémítette Virágot, de azzal magyarázta, hogy a multicége kivesz belőle minden jót, amit adni tudna.

A legrosszabb a folytonos kötekedése volt. Ha ez nem elégítette volna ki a dühét, akkor becsmérelte őt. Az első ütést akkor kapta, amikor elújságolta, hogy felvették dolgozni marketingesnek egy jó nevű vállalathoz. A férje nem mondott semmit, csak megütötte. Ő meg állt dermedten, ócskán és összetöpörödve. Ricsi ekkor még bocsánatot kért, és azt mondta, hogy a csalódás adatta vele a pofont, mert Virág mindig arról beszélt neki, hogy ő jó feleség és anya akar lenni, erre most elmenne dolgozni. Vajon mit képzelt? Hogy egy olyan munka után lenne ideje főzni, vasalni és takarítani? Vajon akkor ki tanítaná udvariasságra és fegyelemre a gyerekeiket? Igaz, hogy akkor még nem voltak, de hát terveztek minimum hármat. Annyit tett még hozzá, hogy sajnálja, de nem ezt várta a feleségétől.

Másnap nagy csokor liliommal állított haza. Mosolygott, de a szemében nem volt megbánás. Virág úgy gondolta, a pofon csak ügy volt.  Óriási feszültségben él a párja, és most rosszul vezette le.

Ahogy elkezdett dolgozni, sorra jöttek a gúnyos megjegyzések. Kezdetben a külsejét bírálta, mert Virág vékony volt és lapos. Azelőtt ezt soha nem tette.  Hogy lány lába formás volt, azt már nem vette észre. Hetek múltával elkezdte a lelkét is támadni. Mindent megtett, hogy elbizonytalanítsa, vagy tudtára adja, nem neki való ez a munka, nem bírja a terhelést és kihívásokat. Az tény, hogy a nő sokszor elsírta magát otthon és valóban érezte, ráomlik a tető is. Egyre kevesebb ideje maradt takarítani és a vacsora sem készült el pontban fél 8-ra, ahogy a férje szerette volna.

Egy ilyen alkalommal ütötte meg másodszor. Pedig csak annyit mondott neki, hogy fél óra és minden elkészül. Ricsi a pofon után olyan megvetően nézett végig rajta, mintha szennyes lenne a teste vagy a lelke, majd bevágta az ajtót, és csak hajnalban jött haza. Ő meg egy mélyhűtött borsót szorított az arcára hosszú ideig, hátha másnap nem lesz feltűnő a pofon helye.

A munkahelyén az volt az első kérdése az egyik, cseppet sem kedvelt kolléganőjének, hogy tán családi perpatvar volt-e otthon. Csendben annyit mondott, igen. Kimondta az igazat, mire a másik felnevetett, és tovább ment. Természetesen nem hitt neki. Ricsit nem ilyennek ismerték. Ahogy a saját anyja sem. Mindenkit elbűvölt, becsapott simulékony modorával.

Kilenc év telt el azóta. A munkahelyét időközben ott kellett hagynia, nem járhatott be kéken-zölden, és a féltékenységi jeleneteket sem bírta egy évnél tovább. Férje nem azért volt féltékeny, mert szerette őt. Egyszerűen csak birtokolta. Azt akarta, hogy szolgálóként éljen mellette és nevelje a gyerekeiket. A nevelés nála a gondoskodást jelentette.

Minden olyan tanítást, amit a nő próbált átadni a piciknek, lehurrogott, gúnyosan kijavított. Nem tűrt még egy rosszalló tekintetet sem. Közben meghalt Virág anyja, és rá két hónappal az apja is. A házukat megörökölték ugyan, de azonnal pénzzé is tették. A pénz Ricsi vállalkozásában botrányosan rövid idő alatt tűnt el. Ezt sem lehetett szóvá tenni, ahogy az egyre gyakoribb kimaradásokat és az italozásokat sem. A külvilág persze továbbra is egy mintacsaládot látott. Ha valahol meg kellett jelenniük, akkor Virágnak mindig mosolyognia kellett. Ha nem így tett, akkor otthon a férfi üvöltözött vele. De ezt már meg sem hallotta. A pofonokat olykor felváltotta karjának megszorítása vagy hátracsavarása. Előfordult, hogy a késsel végigkarcolta a nyakát, de csak hátul a haja alatt, mert ott nem látszott. Hideg tekintettel mutatta be, hogy meg merné ölni.

Sosem értette, mivel váltja ki ezeket a dührohamokat, hiszen annyira igyekezett, hogy szinte csúszott-mászott a férfi előtt. Az első balhé után egyetlen egyszer sem késett el a vacsorával, mindig legalább egy tucat vasalt ing várta a cégvezető urat, hogy választhasson. A cipőit, ha kellett éjjel kettőkor fényesítette ki. A lakás ragyogott, hetente ablakot mosott, és nem felejtett el minden nap friss törülközőket kitenni. Kizárólag fehéreket, mert Ricsi csak azokat szerette. De pofonok száma egyre szaporodott. Záporoztak az ütések, ha egy folt is akadt valamelyik evőeszközön.

Utóbb már a gyerekek szeme láttára vágta őt arcon. Beni elsápadt, Lizi pedig zokogni kezdett.

Ő pedig halott fehéren annyit mondott, nincs semmi baj. Aztán egy nap elszökött. Apró bőrönddel és 3000 forinttal. Gyerekkori barátnője fogadta be.

Innen durvult el a helyzet. Ekkor már a közösségi oldalakon is pocskondiázta őt a férje. Kiírta ország-világnak, hogy Virág szemét anya, aki elhagyta a gyerekeit, és mindent az apára hagyott. Sajnálkoztak is eleget rajta. Ezt piszkosul élvezte.

Virág szíve haldoklott és kimondhatatlanul vágyott gyerekei ölelése után. Vissza nem mehetett, mert amikor végül nem bírta tovább, és visszakuncsorgott volna, nem tudott bemenni. Ricsi zárat cserélt. A gyerekeknek megtiltotta, hogy telefonon beszéljenek az anyjukkal. Lizike minden nap sírt, és bepisilt éjszakánként, de ez nem hatotta meg az apát.

És Virág hónapok óta minden reggel ott ül tanítás előtt a nagy iskolai aulában, hogy láthassa és megölelje őket egy röpke pillanatra, hogy elhiggye, a gyerekei szeretik még. Kislánya puha karjaival repül felé, fia a maga komótos kis járásával, fél mosollyal az arcán közeledik, és ő akkor tudja, hogy szeretetük soha el nem múlik. Ilyenkor hárman a nagy szövetségben sutyorogni kezdenek, közben meg egymás tekintetét lesik. Összekapcsolódnak ezekben a titkos találkozásokban, amiket Ricsi soha nem szimatolhat ki. Ezt kimondatlanul is megfogadják.

Mindkét gyerek úgy tesz, mintha az élet elfogadható lenne számukra Virág nélkül.

De minden reggel a félhomályos aulában szabadon ölelik egymást.

fotó: Pinterest

 

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here