Anya azt mondta, válnak. Itt van ez a nő, akit apa szeret, és most vele akar élni. Mi is itt vagyunk, Bence és én, no meg anya, aki állítja, hogy jobb lesz nekünk így. Én tizennégy vagyok, az öcsém tizenkettő, és most kaptunk egy mostohát. Mint a mesében. A mi mostohánk nem szép, de nem is csúnya. Mosolyog, mégse tudom, mit gondoljak róla.
Hiába mondja apa, hogy meg kellene értenünk őt, biztosan nem gondolja komolyan. Az a nő idegen. Úgy lépett be a családunkba, mintha csak egy küszöbön lépne át. Nem került neki sokba szétrombolni az életünk. El kell fogadnunk, nincs más választásunk. Anya nem igazán szomorú, valószínűleg sejtette már a dolgot, vagy megbeszélték néhányszor, ami fura, mert én semmit nem vettem észre belőle. Igaz, hogy heti öt edzésem van, Bence meg nem lát ki a telefonjából, de akkor is. Egy hangos szó se hangzott el. Ezt azt jelenti, hogy nem haragszanak egymásra?
A mostoha tanítónő. Apa kérte, hogy látogassunk el hozzájuk, mert összeköltöznek a válás után azonnal, és meg akarják mutatni a házukat, benne a mi szobánkkal. Rohadtul nem érdekel se a ház, se a szoba. Mégis belementem. Ültünk egy asztal körül egy nyomasztóan tiszta lakásban, és már attól szorongtam, hogy átléptem a küszöböt. Minden olyan volt odabenn, mintha kimosták volna mosógépben, majd kivasalták volna bútorostól mindenestől. Alig mertem a szőnyegre lépni, főleg miután feltűnt, hogy a zoknim talpa fekete, az öcsém lába meg bűzlik, mint a trágyadomb. Az új nő, aki csak nekünk új, sütött is valami finomat, belapátoltam, de csak azért, hogy apa ne nézzen rám furán. Hallottam, hogy azt mondja, bármikor mehetünk hozzájuk, és a nő hozzátette, hogy szeretné, ha jóban lennénk. Persze, jóban, így miután apa meg anya szétmentek, és apa mindent otthagyott nekünk. Csak saját magát nem. Azt gondolta, a kocsi meg a lakás helyettesítheti őt. Hogy mit lát abban a nőben, nem tudom megmondani. Még a mosolya is erőltetett, hát még a mozgása, a kedvessége és az igyekezete. Apa csak a kezét fogta meg előttünk, de azért is gyűlöltem.
Nem igazán értem, hogy a házasság miért nem szól örökre. Nem vagyok naiv meg pancser, csak úgy képzeltem, hogy ott ahol nincs vita, beszólogatás, mint Ádáméknál, vagy verekedés, mint Lucáéknál, ott nem fognak elválni. Hogy mehet tönkre egy házasság csendben? És ki ez a nő, aki elvette tőlünk az apánkat? Mivel különb ő, mint anya?
Apa nem mondta nekünk, hogy szereti, nem érzelgős fajta, de ha nem így lenne, biztosan nem mutatná be nekünk, és nem ülnénk a kényelmetlen konyhai székeken egy utolsó sarokig portalanított lakásban. Én még ilyen rendet sose láttam. Mintha nem is lakna ott senki, vagy lebegve járna, a konyhát és a fürdőt meg nem használná…Bence tekinget jobbra-balra, de néma. Apa kérdez valamit tőle, de nem nyitja ki a száját, ő is eszik inkább, azzal megoldjuk a gondot.
Tanító néni. Fantasztikus. Utálom a sulit, a tanárokat meg pláne. Mind hülye, erre a fater kiszemel egyet. Legalább talált volna valami bombázót, vagy fiatalt, de nem. Mi ebben a nőben a pláne? Lehet vagy ötven. Nem, annyi nem, de mindegy, ha harminc, akkor se fiatal. Miért nem tudott magának olyan férjet találni, aki nem a másé? Anya szerint apa azért ment el egy évre Afrikába dolgozni, mert nem tudott dönteni. A mérleg egyik serpenyőjében mi voltunk, az ún. családja, a másikban pedig a nő meg a szerelem, vagy mi a franc. Ez utóbbi nyert. Akárhogy nézem, nekünk kellett volna, hiszen többen voltunk, van egy rakás közös emlékünk, kalandunk, mégis veszítettünk.
Apánk előző este annyit kért tőlünk, hogy viselkedjünk. Igen, tudja, megérti, hogy nem könnyű nekünk, de ígéri, hogy idővel jobb lesz. Meg fogjuk szeretni Magdolnát. Így mondja: Magdolna. Mint valami szent a Bibliából. Miért kellene nekem szeretnem, akit ő szeret? Teszek rá, menjen a francba a szerelemmel, hányok a gondolatától is. Én nem leszek szerelmes soha, van más dolgom bőven. Ezer dolog leköt, nem érek rá ilyen baromságokra. A lányok se érdekelnek. Szánalmas hülye mind, beszélgetni nem lehet velük, gépezni se, maximum hallgathatom a locsogásukat. És folyton bőgnek.
Anya nem. Ő más. Nem sír, sőt sokat nevet, és mindig van egy jó szava hozzánk. Még apához is, aki lecseréli őt, mint egy használt tornacipőt. Magdolna nem Nike, ez biztos. Még Adidas se. Szeretnünk kéne egy új, de nem márkás, talán hamisított nőt?
Nem hinném, nem is akarok foglalkozni még a gondolatával sem. Magdolna megkérdi, kérünk-e fagyit vagy dinnyét ebben a melegben. Mit képzel? Nem dedósok vagyunk, akit halálra etethet, és akkor majd bólogatunk neki, no meg imádattal csüngünk majd rajta. Bence nem kapcsol, a fagyi hallatán lelkesen bólogat, hiába rúgok a lábába az asztal alatt. Késő.
Magdolna, a mostoha felpattan, leterít egy rongyot a tökéletes asztalterítőre, és a még tökéletesebb pohárba egy tonna fagyit szed. Tejszínhabot is nyom rá. Az öcsém szája fülig szalad, apa vigyorog, csak én nem vagyok ennyire boldog. Egy adag fagyi elég ahhoz, hogy megnyerje a játszmát? Tőlem aztán a Family Frostos kocsit is az udvarba hozathatja, engem nem fog meghatni.
Miért van az, hogy a felnőttek döntenek a gyerekek életéről? Miért dönthetnek akkor is, ha az nekik nem felel meg? Miért várja el mindenki, hogy megértsük őket?
A világ változik, az emberek se maradnak a régiek, mondta apa tegnap este. Nincs jó magyarázat, miért szeretünk meg valakit, és miért múlik el a szerelem. Így van és kész. Nagy ívben leszarom az eszmefuttatásait, inkább hagyjon békén bennünket. Bence meg zabál és elégedett, mint valami óvodás, akinek tele a bele. Megrúgom újra az asztal alatt, de nem érti. Azt hiszi, véletlen, és kérdőn rám bámul.
Magdolna, vagy mi lótúró, megnyeri az első kört. Bánom is én. Lehet az övé apa, az öcsém, meg a tetves fagyi is, én nem fogok rajongani érte, ha addig élek se.
– És te? Csináljak pizzát esetleg? Éhes vagy? – fordul felém a nő.
Ránézek, süt belőlem a megvetés.
– Kend a hajadba a pizzád! – mondom, majd felugrok és kifutok az ajtón. Tudom, hogy apa megharagszik rám, azt is, hogy az öcsém sem fog megérteni, de én csak futok az utcán, szabadon. Zuhogni kezd az eső. Nem bánom, hadd vágjon az arcomba a nyári zápor. Gyűlölöm apát, Magdolnát, Bencét. Mindenkit ezen a nyomorult világon.
Kép forrása: Pinterest
