A szándékos véletlen – 1. rész

Lilla most is, mint mindig, kapkodott. Bedobálta táskájába a legfontosabbakat, zsebkendőt, telefont, szempillaspirált és már csukta is maga után az ajtót. Kis híján a cipője sarka is ott maradt. Haragosan gondolt az időre, amellyel hadilábon állt. Ez nem volt újdonság, mert a cégnél, mindenki a határidő szóval dobálózott.

A szomszéd macskáját még futtában megsimogatta és már benn is ült a kocsiban.

 
 

Csak ekkor jutott eszébe, hogy a tegnapi ügyfelet nem hívta fel. Ezért biztosan fejvesztés jár. A fontos emberek egóját legalább annyira kell hizlalni, mint a pénztárcáját. Ezt hamar megtanulta.

Előkapta a névjegykártyát és már pötyögte is be a számot. Darvas Péter, vezérigazgató. Talán nem fogja lenyelni a korai hívásért. Vagy 6-7 csörgés után, feladta. Ennyit illik, utána már zaklatásnak minősül reggel 8-kor, gondolta. Amikor a nap rosszul indul, akkor biztosan lesznek még következményei, nyugtázta magában. És a lavina elindult.

A kicsi kocsi meg nem. Újra próbálta. Mint egy haldokló, úgy nyöszörgött az öregedő bogárhátú. Egy halvány káromkodás közepette azonban megszólalt a telefonja. Az igazgató úr visszahívta. Meglepődött.
Elnézést, hogy ilyenkor zavarom, de feltétlenül egyeztetnem kell a megbeszélés időpontját – hadarta. Miközben tükre után kotorászott, keze rúzsfoltos lett. A táska belseje is. Alig halhatóan káromkodott egyet.
A vonal túlsó végén felnevetett valaki.
Milyen megbeszélés? – kérdezte a hang.
– Az építési tervekről. A kúria felújítása… – mondta sietve. Hát honnan tudta volna Darvas Péter, hogy ő mit akar. Olyan ostoba volt, hogy még be sem mutatkozott.
– Kérem, bocsásson meg, Báthory Lilla vagyok az Omega tervezőirodától.

A vonal túlsó végén csend volt. Vajon mi a jó égért hallgat most a férfi, hiszen csak meg kellene jelölnie egy időpontot és máris szebben folytatódna a napja. Ha a főnöke megtudja, hogy ezt az egyszerű dolgot is elcseszte, nem veszi bele az új projektbe. A kezdőket sehol nem szeretik, de neki bizalmat szavaztak. Bár a szétszórt és a lehetetlen nőszemély kifejezés többször elhangzott már az irodában.
– A kúria… Értem. – szólalt meg végre némi értetlenséggel a hang. – Mondták már önnek, hogy nagyon bájosan kelekótya?

Lilla szája tátva maradt. Ez meg mi a fene? Telefonflört? Mit válaszolhatna erre? Úgy döntött, eljátssza, hogy nagyon laza.
– Túl sokszor – nevetett fel kis késéssel. – Végül is mikorra tehetem a megbeszélést? Ez csak amolyan előtalálkozó lenne, és majd a tervek véglegesítésénél ül össze a csapat.
– Volna kedve egy ebéd mellett megtárgyalni a részleteket?

A nő hallgatott. Vele? Nem is ő vezeti ezt a projektet. Épp csak belekóstolt a tervezés folyamatába. Nem mintha ne lennének ötletei, de a Bárczy kúria nem kis hétvégi házikó a Börzsönyben.

Bólintott. Ez persze nagy hülyeség volt telefonhívás közben.

Észbe kapott és lehető leglenyugodtabb hangon közölte:
– Természetesen. Állok rendelkezésére.
– Helyes – a férfihang határozott volt és kellemes. –  Kettőkor a Pipacs étteremben várom. Tudja, hol van?
– Igen, ott leszek a tervekkel együtt.

Ha főnök meghallja, hogy még ma találkozik a vezérigazgatóval, biztosan lehidal. Már hetek óta próbálták elérni, de mindig külföldön volt vagy egyéb munkáira hivatkozva tolta a megbeszélést. Erre ő, a kis kezdő, megoldotta az ügyet. És még kedves is volt vele. Mégiscsak csodás kedd van, gondolta és még a kocsi is beindult. Megpaskolta a műszerfalat. –  Jó kislány – suttogta.

A lavina valahogy elolvadhatott menet közben, mert még a lámpák is zöldre váltottak, ahogy meglátták a kocsiját.

Belenézett a visszapillantóba és zöld szeme csillogni látszott. A büdös mindenit, örvendezett végig.

A budai hegyek látványa minden nap lenyűgözte. Nagyot szippantott a csípős reggel levegőből. Már majdnem beleélte magát a varázslatba, amikor a kukásautó dudája és szaga ráébresztette, hogy a munka mégiscsak munka.

Lesimította a szoknyáját és ügyelve cipője sarkára, kiszállt. Próbált nem loholni. Majd szétvetette a dicsekedhetnék.

Alig pár percet késett. Talán megússza, ha a jó hírrel indít.

Janka, a titkárnő csúnya tekintettel mérte végig. Intett a fejével a főnök irodája felé.
– Már vár – mondta nem túl biztató hangon.

Lilla elmosolyodott és annak tudatával, hogy a jó hír hozója, benyitott.
– Mondja, maga miért nem azt teszi, ami a feladata? – kérdezte fagyosan az Omega mindenható vezetője felnézve a papírhalomból.
– Bocsásson meg, valóban elfelejtettem hívni az ügyfelet, de már minden rendben van.
A férfi végig mérte és csodálkozó arccal kérdezte:
– Valóban? Na meséljen!

Lilla egy szuszra elhadarta a reggeli beszélgetést. Lelkesedésében kipirult az arca és pontosan olyan volt, mint egy kamaszlány, akit először dicsér meg valaki formás alakja miatt.

A válasz nem volt hurrá, tűzijátékot sem lőttek fel az örömtől.
– Akkor megmondaná nekem, kedves Lilla, hogy mindezek után hogy történhetett, hogy Darvas Péter tíz perce felhívott és látatlanban elutasította a terveinket?
Az nem lehet! – kiáltotta. – Két órakor találkozni akar velem és cseppet sem volt elutasító.

A főnök arca vörös lett a méregtől.
– Maga akarja ezt intézni? Hogy képzeli? És miféle katyvasz ez? Pár perce rázott le bennünket, előtte meg találkozóra hívja magát?
– Ne aggódjon, kiderítem – hangzott az ijedt válasz.
– Azt merem remélni.
Lilla kótyagos fejjel kihátrált. Lerogyott a székére. Előhalászta a névjegykártyát, megnézte a telefonját. Nem tévedett, jó számot hívott.

Biztos akart lenni benne, mielőtt hülyét csinál magából. És újra hívta.-
– Jó napot! Darvas Pétert keresem.
– Én vagyok, parancsoljon – mondta egy érdes férfihang. Nem fiatalos, nem az, akivel nemrég beszélt.
– Ön az Odeon vezérigazgatója? – kérdezte döbbenten.
– Igen, miért? Mit szeretne?
– Köszönöm, akkor téves… – és letette.

A számon nem a kellemes hangú férfi jelentkezett be. Pedig minden más stimmelt. Akkor ki lehetett? Ki kell derítenie.

Ha kettőkor a Pipacs étteremben lesz… Hogy ott ki várja? Arról sejtelme sincs. Arról meg pláne, hogyan fogja megismerni. A kérdések táncot jártak a fejében. Ez miféle játék és mit akar tőle a titokzatos idegen?

Folytatás kedden este 8-kor 

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here