Annabella Rose – Egy szerelem története 14. rész

„Hálás tekintettel ültem be a hátsó ülésre, és hagytam, hogy Gordon haza furikázzon. Majdnem elaludtam a kellemesen meleg autóban, amikor megérkeztünk a lakásom elé. Gordon kedvesen kisegített az autóból, és mint a múltkor is, most is a bejáratig kísért.”

A történet további részéit itt olvashatod

Idegesen ültem a bőröndömön az előszobában, és valószínűleg iszonyatosan kétségbeesett fejet vágtam. Lucifer álmosan rám nézett, majd fejét visszahajtogatta nyakcsigolyát ropogtató, kicsavart pózba a hasa alá. Képtelen voltam felfogni, hogy ez egy kényelmes pozitúra alváshoz. Mindegy. Sokkal jobban foglalkoztatott az a tény, hogy Gordon mindjárt itt van értem. Konkrétan 5 perc múlva, mert nem hinném, hogy késni fog.

Péntek délután van, a munkahelyemről előbb eljöttem, így volt időm gyorsan becsomagolni a hétvégére. Elő kellett vennem a bőröndömet, mivel a vastag pulcsik és a ruháim, illetve a pipere cuccaim nem fértek bele a sporttáskámba. Kicsit olyan mintha wellnes hétvégére készülnék, pedig csak dolgozni. Mert ne felejtsük el, hogy azért megyek, nem másért.

 
 

Idegbajosan rezzenek össze, amikor meghallom a csengőt. Jesszusom, az idegeim már tropák ettől a pániktól, hogy a hétvégét Erikkel fogom tölteni. Gordon kedvesen mosolyog az ajtóban, majd rögtön a bőröndömért nyúl, amit úgy kap fel, mintha libatollal lenne csak megtömve.
Gyors puszit dobok Lucifer felé, aki továbbra is teljesen ignorál, és bezárom magam mögött az ajtót. A szomszéd néni kedvesen elvállalta, hogy megeteti Lucifert, most külön kértem, hogy ne etesse túl csupán tiszta szeretetből, mert hajlamos rá.

Gordon betette a csomagtartóba a táskám, és már nyitotta is a hátsó ajtót, hogy be tudjak szállni.

– Mr. Morton azt üzente, hogy csak estére érkezik meg a nyaralóba, de addig Ön, amit tud, azt nyugodtan pakoljon ki, és rendezze úgy ahogy gondolja. Mrs. Farel a gondnok, este 7 körül át fogja vinni a vacsorát.  Ha bármire szüksége lenne, akkor kérem, hogy hívjon engem, és holnap leviszem Önnek.

Azzal Gordon egy kis kártyát adott át nekem, amin a neve és a telefonszáma volt. Kedvesen mosolygott, mint mindig a visszapillantó tükörben, ami kicsit megnyugtatott.

– Mrs. Farel mit csinál a nyaralónál? – kérdeztem óvatosan.
– Nos, amikor nem használja Mr. Morton a nyaralót, akkor Ő tart rendet és figyel, hogy minden rendben legyen. Régebben gyakran járt Mr. Morton a házban, de aztán a tűz után kérdéses volt, hogy egyáltalán megtartja. Végül miután visszatért a városba úgy döntött, hogy a ház marad, és újjáépíti. Nagyon szép lett, majd meglátja!
– És honnan tért vissza? Már hogy hova utazott?  – kérdeztem puhatolózva.
– Nos, a baleset után elhagyta egy időre a várost, és külföldre ment.

Gordon szemmel láthatóan nem akart többet elmondani, mint amit lehetett tudni, de a kíváncsiságom most sem hagyott nyugton.

– Szóval miután a baleset megtörtént, külföldön kezelték Mr. Morton égési sérüléseit?

Gordon meglepődve pillantott a tükörbe, majd elmosolyodott.

– Látom Bella, hogy nem marad semmi Ön előtt titokban, vagy rejtve. Nos, igen, Mr. Morton kezelése a baleset után külföldön volt, nem akart az itteni sajtó előtt ezzel a helyzettel küzdeni. Igazából nagyon senki nem tud arról, hogy akkor Ő megsérült a balesetben, ezt sikerült rejtve tartani az újságírók előtt. Szinte azonnal egy privát kórházba szállították, majd utána, ahogy az állapota engedte a külföldi specialistához. De honnan tud a sérülésekről? Mr. Morton nagyon figyel rá, hogy ne látszódjanak.

– Amikor egyik nap megérkeztem a házba, rögtön lementem az edzőterembe, hogy beszéljek vele a felmondásomról. De mielőtt beléphettem volna, megláttam a sérüléseket és meghátráltam. Akkor jöttem rá, hogy milyen buta voltam, és hogy hülyeséget csináltam, mert akkor már tudtam arról, hogy a nyaraló leégett! De arról persze nem, hogy Erik is megsérült! Csak ott az edzőterem ajtajában láttam meg, és akkor minden összeállt. És hát nem mondtam fel…

Kicsit kuszának érzetem a mondanivalómat, de reméltem, hogy Gordon megérti a történetet.

– A „hülyeséget csináltam” arra érti kedves Bella, hogy megpróbálta begyújtani a kandallót? – kérdezte kedves kis mosollyal a szája szélében Gordon.
– Igen, arra! De hát komolyan mondom, hogy nem tudtam arról a hülye kallantyúról, amit át kell állítani, hogy ne füstöljön a szobába az egész. Mr. Morton nagyon kiakadt és nagyon csúnyán beszélt velem, persze teljesen jogosan! Jajj Gordon, állati nagy hülyeséget csináltam!
– Ne aggódjon Bella, Mr. Morton már cseppet sem haragszik Önre, és nagyon jól tette, hogy végül nem mondott fel.

Gondolataimba mélyedve bámultam ki az autó ablakán, és figyeltem, ahogy kiérünk a városból, és a messze magasodó fehér hegyek felé kanyarodunk az autópályán. Gordon szerint egy óra alatt ott leszünk a háznál, bár ebben a kényelmes autóban azt hiszem az sem zavarna, ha több száz kilométert kell utaznunk.

Az autópályáról letérve a főút már sokkal izgalmasabb volt, ahogy a hegy lábától egyre kisebb utakra hajtva elindultunk felfele. A zöld fenyők a hó súlya alatt görnyedeztek az ágak majdnem a földet súrolták. Itt fent a hegyen a hó teljesen megmaradt, álomszerűvé varázsolva a tájat. A kocsi szinte hangtalanul siklott az úton, minden csendes volt és puha. Ámulva néztem a fehér erdőt, és megfogadtam, hogy mindenképp kerítek egy fél órát, hogy tudjak sétálni egyet.

Hirtelen a hegyoldalban futó útról megpillantottuk a völgyet, amely otthont adott Mountain Peak városka lakóinak. A kis város azonnal a szívembe lopta magát. Még minden olyan kivilágításban tündökölt, mintha karácsony előtt lennénk. A város, mint valami fényes gyöngy tündökölt a hófedte völgyben.

Még csak délután öt óra volt, de már lassan sötétedett, de így is sokan jártak a város utcácskáin. Mindenki vastag kabátot, kesztyűt és sapkát viselt, sokan a gyerekeket szánkóval húzták maguk után, az utakon alig volt autó, úgy látszik itt mindenki gyalog közlekedik. A főút mindkét oldalán csodálatos ki boltocskák sorakoztak, olyan volt mintha mindegyik egytől egyig családi vállalkozás lenne. Nem láttam multit vagy nagy otromba csilli-villi áruházat, csak egyszerű szívet melengető boltokat. Ámultam, és kapkodtam a fejem ahogy sorban fedeztem fel az egyszerű régimódi város őrzött kincseit. A főút egy térbe torkollott, aminek közepén hatalmas kivilágított mesefigurák, karácsonyi díszek világítottak a helyi gyerekek legnagyobb örömére, akik nevetve futkároztak közöttük. A szülők nyugodtan beszélgettek a tér szélén, kezükben gőzölgő papírpoharakat tartottak és szemmel láthatóan abszolút biztonságban tudták csemetéiket. Az utcán sétáló párok és családok nevetgéltek, valamelyikük kezében kosár vagy szatyor lógott, mindenki köszönt szinte mindenkinek. A teret megkerülve a másik végén folytatódott a főút, ami hamar kivezetett a városból és egy kisebb ösvényre kanyarodva újra az erőben találtuk magunkat.

De nem tartott sokáig, mert hirtelen a fák szétnyíltak és egy hihetetlen ház előtt találtam magunkat. Nem bírtam megmukkani, csak bámultam a házat.

Gordon persze már többször látta, így szó nélkül kipattant, és már ment is a csomagtartóhoz, hogy a bőröndömet előhalássza. Én még mindig a hátsó ülésről előrehajolva bámultam a házat, és azon gondolkodtam, hogy kizárt, hogy ezt a házat láttam a képen, amit találtam a neten. Aztán lassan kikászálódtam az autóból és a ház felé kezdtem botorkálni kissé bátortalanul, így Gordon átvette az irányítást és határozott léptekkel indult el, jelezve, hogy kövessem.

A nyaraló kizárólag fa és természetes kő elegye volt hatalmas üvegfelületekkel.

Lenyűgözve néztem és botorkáltam be, ahol újra keresgélnem kellett a szavakat.

Szinte azonnal az egyterű előszoba-nappali-konyha-étkezőbe léptünk, ami szintén a fa és természetes kő volt. A mennyezetet a ház gerendái adták, és legalább négy méter magasan volt, a nappali egyik oldala, ahogy a városi házban is, teljesen üveg volt, ami a környező hegyeket engedte csodálni. A nappaliban egy csomó bútor volt még lefóliázva és érintetlenül hagyva. Egyedül a konyha volt kész, ami stílusosan olvadt bele a ház hangulatába fenyőből készült bútorlapjaival. A nappaliban hatalmas kő kandalló állt, ezek szerint Erik nem engedi, hogy a régi démonok félelembe tartsák.

Gordon letette a bőröndöm, és hagyta, hogy kiámuljam magam.

– Bella, én most visszamegyek a városba a vacsorájukért, mert Mrs. Farel üzent, hogy nem tud eljönni, mert a tehén elkezdett elleni, és ott kell legyen. Nem sokára visszaérek!

Azzal sarkon fordult és kisietett a házból.

Tök egyedül maradtam a hatalmas üres házban. Ne tudtam levenni a szemem a teraszon túli látványról, ahogy a hegyek és az erdő elterült a ház előtt. Kiléptem a teraszra és kicsit megborzongtam a hideg széltől, ami kezdett erőre kapni, de ez sem tántorított el attól, hogy lássam, ahogy a hegyek lassan teljes sötétségbe burkolóznak. Visszamentem a nappaliba és a kandallót messze elkerülve felmentem a hatalmas fa lépcsősoron, ami az emeletre vezetett.

A nappaliból felpillantva látni lehetett a fenti emelet folyosóját, és az onnan nyíló szobák ajtajait. Összesen négy szobát számoltam, kettőhöz hatalmas kádas fürdőszoba is tartozott, kettőhöz apró zuhanyzós. Egyetlen szoba sem volt berendezve, kivéve az egyiket, amelyben egy hatalmas ágy volt, de semmi több.

A szoba sarkában dobozok voltak felhalmozva, bennük plédeket, takarókat, párnákat találtam, egy másikban ágyneműhuzatokat, lepedőket és törölközőket. Nem vacakoltam sokáig, és elkezdtem felhúzni egy garnitúrát, hiszen valahol aludni csak kell. Mondjuk elkezdtem gondolkodni azon, hogy vajon ki fog itt, és a másik hol, mert csak egy ágyat találtam az egész házban eddig. Nos, ez majd kiderül, de legalább addig csinálok valamit.
A lepedőt előhalászva a szokásos módszeremet használva, felmásztam a vadi új ágyra, és elkezdtem rászuszakolni a gumis lepedőt a matrac sarkaira. Nem volt egyszerű, pláne úgy, hogy a matracon térdeltem, dehát, ha ez a módszer, akkor ez.

– Említette anya, hogy egyedi a módszere Miss. Rose az ágyazásra, de erre nem számítottam.

Erik hangja váratlanul szólalt meg mögöttem, amitől hátraestem az ágyon és a szívemhez kapva pihegtem párat.

– Jézusom Mr. Morton! A frászt hozza rám! – mondtam már kissé mosolyogva, de még mindig a hátamon feküdve az ágyon.

Erik ekkor váratlanul elindult felém, amitől annyira meglepődtem, hogy mozdulni sem tudtam, így csak magatehetetlenül támaszkodtam az alkaromon. Erik elment mellettem, és két mozdulattal felemelte az ólom súlyú matracot és ráhúzta a lepedőt.

– Nos, úgy látom, hogy lesz egy lista, amin azt fogjuk vezetni, hogy mihez ne fogjon Miss Rose. Már szerepel rajta a kandalló begyújtása és az ágyazás.

Arcán vigyor volt, és szemmel láthatóan élvezte, hogy tud heccelni. Jó kedve volt, sehol nem láttam azt az Eriket, akit otthon ismertem, a mindig komor, merev arcú üzletembert.

– Nos, már csak azt kell eldöntenünk, hogy ki fekszik az ágy melyik oldalán, mert sajnos csak egy ágyunk van jelen pillanatban.

Ettől a mondattól újra lemerevedtem, és nagyot nyeltem. Éreztem, hogy az arcom vörösbe megy át, és vészesen jár az agyam, hogy most komolyan gondolja vagy ugrat újfent. Erik arcán nem láttam most semmi komolytalanságot, zsebre dugott kézzel állt előttem és az ágy előtt, válaszra várva.

Előző rész
Következő rész:

Annabella Rose – Egy szerelem története 15. rész

fotó: Pinterest

 

1 hozzászólás

Hozzászólás a(z) Alexandra bejegyzéshez Mégsem szólok hozzá

Please enter your comment!
Please enter your name here