Boldogok-e a magyarok? Elindult a 2019-es Boldogságkutatás

Vajon hol élnek a legboldogabb emberek Magyarországon? Milyen, és évről évre hogyan változik a magyar lakosság boldogság és globális jóllét szintje?

 
 

Ezekre a kérdésekre is keresi a választ a most induló kutatás.

2019-ben ismét (2017 és 2018 után immár harmadszor) nagyszabású kutatás készül a magyarok boldogságszintjéről a Boldogságtérkép megrajzolása projekt keretében, amit a Jobb Veled a Világ Alapítvány és az ELTE PPK Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportja közösen végez Bagdi Bella, a Jobb Veled a Világ alapítvány elnöke és Prof. Oláh Attila a kutatócsoport vezetője irányításával. A vizsgálat célja egyrészt annak felmérése, hogy évről évre hogyan változik a magyar lakosság boldogságszintje, másrészt az is a vizsgálat tárgya vajon milyen tényezők magyarázzák azt, hogy egyesek nagyon boldognak és elégedettnek míg mások kevésbé boldognak és kevésbé elégedettnek vallják magukat.

A tavalyi, 2018-as kutatás szerint a legboldogabb megyeszékhely Szombathely volt és a tavaly megkérdezettek minden régióban szignifikánsan boldogabbnak mondták magukat mint a 2017-es mintában szereplők. A boldogságszint emelkedése a Nyugat-Dunántúlon volt a legmarkánsabb, Közép-Magyarországon a legkisebb mértékű.

A kutatás megállapította, hogy a nők minden régióban és minden korcsoportban boldogabbak voltak. A tavalyi felmérés azt is megerősítette, hogy akik gazdagnak vagy jómódúnak vallották magukat, azok szignifikánsan boldogabbak voltak, és ugyancsak szignifikánsan boldogabbak a több gyermeket nevelők, az iskolázottabbak és a házasságban vagy kapcsolatban élők. A legboldogabbnak a 4 vagy annál több gyermeket nevelő férfiak és nők érezték magukat.

De milyen eredmény lesz 2019-ben?

A kutatásban résztvevő szakemberek arra kérik a lakosságot, hogy vegyenek részt a most induló kutatásban, és minél többen töltsék ki és osszák meg családtagjaikkal és barátaikkal a kutatás kérdőívét, amit az ELTE Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportjának munkatársai állítottak össze.

A kérdőív a www.boldogsagkutatas.hu linken érhető el.

A Jobb Veled a Világ Alapítvány célja, hogy egy ingyenesen elérhető boldogságprogrammal segítse az emberek boldogságszintjének növelését és a legfrissebb kutatások eredményei szerint bárki képes a boldogságfokozó technikák elsajátítására.

Az alapítvány több mint 1000 iskolában és óvodában tette elérhetővé a boldogságórák megtartását, ami a pozitív pszichológia eredményeire
építve ad módszertani segítséget a boldogságra való képesség fejlesztéséhez az óvodás és iskolás korosztály számára. A Boldogságórákat Magyarországon 2014 szeptemberében indította el a Jobb Veled a Világ Alapítvány szervezésében Bagdi Bella, az alapítvány elnöke. A program kidolgozói között ott van a Boldogságprogram fővédnöke, Prof. Dr. Bagdy Emőke klinika szakpszichológus, pszichoterapeuta is.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here