csütörtök, március 28, 2024
Furcsa azt mondani, hogy valakinek születésnapja van, pedig már nem él. Mondhatnám, hogy volt, de azon, hogy öt éve nem látom, nem hallom, nem változtat semmi. Édesanyámról már sokat meséltem, és aki olvasta visszaemlékezéseimet, tudja, hogy nem voltunk jó...
109 évvel ezelőtt, 1905. április 20-án született Szeleczky Zita, akinek pályafutását és életét jelentős mértékben befolyásolta a háború és a politika. Jómódú református családba érkezett, és sokáig esze ágában sem volt színésznőnek menni, bár a nagy nevek, mint Ódry...
Úgy látom, a fiam nem akar beleállni ebbe a helyzetbe. Azt merte mondani, hogy ő aztán nem megy háztűznézőbe, az baromság. Rá kellett szólnom, hogy válogassa meg a szavait, nem erre tanítottam. Kicsit szégyelltem magam helyette, mert a problémától...
Szalmababa egy varázsos nyári alkonyon született. Körülötte ciripeltek a tücskök és néhány arra járó hangya rá is csodálkozott egyszerűségére. Kis arcán először a mosoly, majd a kíváncsiság jelent meg. Nem volt különösen szép vagy okos, de már első perctől...
Ez az az esemény, amiről mindenkinek van története, ahogy a szülésről vagy anno a katonaságról. Azon töprengtem, honnan is induljak… A jó válás és a rossz válás témakörétől, vagy onnan, hogy szabad-e, kell-e válni, és ha igen, mikor? Ha...
„Ez a világ gyűlöli a szeretetet, mert az gyengéd, alázatos, megbocsátó és bölcs. A világ pedig erőszakos, öntelt, a másikon átgázoló, képtelen megbocsátani és ostoba. Győzni akar és nem veszíteni. Kapni akar és nem adni. Inkább gyűlöl, mint szeret.” (Müller Péter) Ennek...
Ha valaki ma, tizenöt hónappal később megkérdezné tőlem, hogy vagyok, rávágnám, hogy jól. És Noémi? Úgy hiszem, ő is. Nem azért, mert mindketten bevettünk valami csodaszert, ami segített nekünk, hanem mert megértettük, hogy az életet élni kell, azért kaptuk....
Miután elváltak, Ricsi hosszan nézett Lali után. Nem tetszett neki a fickó, de nem tudott mást tenni, mint bízni benne. Figyelte imbolygó alakját, ahogy eltűnik az autók között, és az járt a fejében, milyen furcsa az élet. Hónapokkal ezelőtt...
Levente menekül. Megfutamodik az első komolyabb problémánál. Nem azt ígértük egymásnak, hogy kitartunk? Nem arról szól a szerelem, hogy jóban-rosszban? Én nem értem őt. Persze, értem, de mégsem. Most miért kellett úgy döntenie, hogy elmegy? Tisztában vagyok a támadásokkal,...
   Én azt hiszem, mindenkinek vannak különleges és megmagyarázhatatlan történések az életében. Ha hiszünk az angyalok, ha nem, akkor is történnek velünk furcsaságok, ha nem akarjuk észrevenni őket. Gyerekkorunkban sokszor halljuk, hogy az őrangyalok vigyáznak ránk, ami felnőttként is...
- Advertisement -
46,301RajongókTetszik
13,262KövetőKövetés

Legfrissebb