Csend, rend, fegyelem!

Tegnapelőtti cikkünk, amelyet a tanárbántalmazás margójára írt egy, az oktatásban dolgozó hölgy, komoly indulatokat váltott ki az olvasókból. Úgy látszik abban mindenképpen igaza van, hogy mindenkinek van véleménye az iskolákban zajló folyamatokról.

 
 

Egy édesanya, akinek egy budapesti általános iskolába jár a fia annyira másként vélekedik a neveléssel kapcsolatos dolgokról, hogy azt meg is írta nekünk – szerintem – egy lendületre.

A Ki neveli (meg) a gyerekeinket?! cikketek írója, és mindaz, amit állít jól mutatja, hogy miért nem működik a rendszer.

Mindenekelőtt egy nagyon fontos dolog:

Mélyen elítélem azt, ami abban a budapesti iskolában történt, és a kommentelők hadával ellentétben azt gondolom, hogy ezeknek a gyerekeknek nem két nagy pofon kellett volna.

Egészen bizonyosan kaptak ők eleget eddigi életükben. Azok a gyerekek lesznek bántalmazók, akiket szintén bántalmaztak. A gyerekek mintát követnek. Úgyhogy ami történt az – vitán felül – rettenetes.

Most azonban Zéta cikkére szeretnék reagálni az ügytől függetlenül.

Az a tanári hozzáállás, amiről ő ír – tisztelet a kivételnek – utoljára a 80-as években volt „működőképes”.

A diktatúrában szocializálódott tanárok és szülők azt gondolták, hogy pusztán a pozíciójuk vagy koruk okán jár nekik a tisztelet és felette állnak a gyerekeknek. Pedig ez nincs így. Senki sem áll senki fölött sem egy iskolában, sem egy munkahelyen. Egyenrangú emberek vannak, akiket szabályok kötnek, amiket azonban be kell tartani. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy több joga van egy cég vezetőjének mint a beosztottjának. Mi ez? Rabszolgatartás? Törvények vannak, cégbeli hierachia, döntési hatás-, és felelősségi körök és a másik megbecsülése és emberként való tisztelete.  Tisztelt pedagógus, aki a cikket írtad! A legbeszédesebb az a pár sor, amit a „8 általánost” végző szülőről írtál, aki beleszól abba, hogy hogyan kellene tanítani.

Az a szokásos tanári felsőbbrendűség jól kiérződik a  soraiból… Nehogy félreértse! Természetesen nem normális az, ha egy – bármennyi egyetemet végzett – szülő arról kezd el okoskodni, hogy mit hogyan kellene jobban csinálni egy-egy tanórán.

De a tanár felelőssége, hogy a tekintélyével, intelligenciájával az ilyen helyzeteket kezelje.

Ja, és még valami… Szerintem igenis a családban és az iskolában is demokráciának kell lennie jogokkal és kötelezettségekkel. Szeretném felhívni a figyelmét, hogy a demokrácia nem egyenlő az anarchiával! Ne tessék ezt összekeverni!

Vannak szabályok és elvárások, de senkinek semmi sem „jár” azon az alapon, hogy ő kőműves, cégvezető vagy tanár.

Természetesen tisztelettudónak kell lenni, de nem azért, mert a másik egy Tanár, hanem azért, mert tisztelettudónak kell lenni mindenkivel. Az iskolai portással ugyanúgy, mint az igazgatóval és a szomszéd Margit nénivel is.

A gyerekek valóban mintákat követnek és amit otthon látnak – a dolgokat megbeszéljük, megindokoljuk, nem parancsolgatunk a másiknak és nem utasítjuk kényünk-kedvünk szerint – azt viszik tovább az életben, és igen, az iskolában is így viselkednek és ezt is várják el a tanároktól. Olyan nagy baj ez? Hogy lesznek majd gyerekek, akik kételkednek, vitatkoznak, visszakérdeznek, ellentmondanak és nem „bólogató Jánosok” lesznek a felnőtt életükben?  Végüis… valakinek vezetnie is kell a Bólogató Jánosokat….

Tovább kavargattam a túrós csuszát, mert az ebédlőből már kiszűrődött az éhes család hangja. Tudtam, hogy lesznek viták a holnapi dogára való tanulás körül, talán a férjemmel sem fogunk egyetérteni a hétvégi programmal kapcsolatban, de érvekkel, nyílt beszéddel meg tudjuk majd oldani a nézeteltéréseket.

És az esti ölelésnél már csak a szeretetet érezzük majd.

Winston Churchill mondata motoszkált a fejemben, amíg tálaltam a vacsorát. „A demokrácia rossz politikai intézmény, de nem találtak ki jobbat nála”

Úgyhogy addig talán próbálkozzunk tovább ezzel…

Kapcsolódó cikkek:
Ki neveli (meg) a gyerekeinket?!
Áldozat itt mindenki!
Gyereknevelés… most akkor hol az igazság?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here