DE nélkül – Az “Atyai pofon” margójára

Újra és újra talál a magyar média nagy mocsara, különösen a nyári uborkaszezon szúnyoggal teli időszakában apropót arra, hogy a gyermekbántalmazásról beszéljen. Tuti téma, mindenkinek van véleménye, kattintják majd a cikkeket, juhé! Tegnap még azt is gondoltam, hogy mi nem állunk bele ebbe a fősodorba, elég már abból, hogy ezerszer lerágott csontokat dobálunk az olvasók elé. Ma reggel – átolvasva az erről szóló cikkeket – már mást gondolok. Olyan ez a téma, mint a történelem legsötétebb korszakai, amikről azért beszélünk, hogy soha többé ne tehessen ahhoz még csak hasonlót sem az ember. Mert – tetszik nem tetszik – azokat a bűnöket is mind mi, emberek követtük el.

No nézzük hát, mit is gondolok erről?

A legegyszerűbben talán azt, hogy egy működő társadalom alapja a törvény és annak betartása, illetve minden törvényes eszközzel való betartatása.

2005 óta Magyarországon TILOS gyermeket megütni. Ahogyan TILOS adót csalni, mások tulajdonát elvenni, betörni, rongálni, embereket megerőszakolni. ENNYI.

Itt be is fejezhetnénk, ennyi, végeztünk, ha nem folytatnák úton-útfélen ezt a mondatot a magyarok közkedvelt szavával a “de”-vel. Mintha a  törvényt nem kellene mindenek fölött betartani! Halkan mondom, hogy a törvények esetében nincs “de”…

Persze tudjuk, hogy ez nem ilyen egyszerű. Egy országban, ahol az áldozathibáztatás mindennapos…. a “jajdesajnálom, hogy megerőszakolták, de… biztos nagyon kihívóan viselkedett” ,  “bántalmazta a férje? Borzasztó…, de biztos volt előtte egy nagy veszekedés, aminek során felbosszantotta a férjet”, “milyen borzasztó, hogy ellopták a kocsiját, de biztos nem volt benne elég védelem” és még sorolhatnánk… De,de,de…

Pedig vannak kijelentő mondatok, de nélkül.

Akkor hagyjuk ezt a fenébe. Hagyjuk, hogy miért, milyen helyzetben érzi úgy az emberek egy része, hogy megüthető egy gyerek. Hagyjuk, hogy mi van a “DE” után. Nézzük a “de” előtti részt.

Csokorba szedtem miért NEM ütünk meg gyereket. A lista végtelen.

Nem ütünk meg gyermeket.

  • Nem ütünk meg egy nálunk védtelenebb, gyengébb emberi lényt, akinek mi vagyunk a legfontosabb támaszai az életében, a mindenség, “anya-és-apa”.
  • Nem ütünk meg gyereket, mert az nem az ő, hanem a mi gyengeségünk, tehetetlenségünk, a vallomásunk, hogy nincs más eszköz a kezemben, tehetetlen vagyok, elbuktam.
  • Nem ütünk meg gyereket, mert az neki fáj. Igen, fáj. Akkor is ha a ruhán keresztül éri, ha a kezére ütünk, ha “csak” a lábára. Fáj. Ott, ahol a leghosszabb ideig marad meg a fájdalom. Azok az emberek bántották, akikben a világon a legjobban megbízik.
  • Nem ütünk meg gyereket, mert akkor majd ő is megüt minket. Az ember mintakövetéssel tanul. Ha a legjobban szeretett emberek megütik, akkor ez a követendő példa. A megoldás a helyzetekre. Talán majd ő is megüt másokat, talán minket. Talán nem a kezével, talán ott üt majd, ahol a legjobban fáj.
  • Nem ütünk meg gyereket, mert annyi más módszer van a hisztiző gyerek megnyugtatására, csak nehezebb, munkásabb, mint megsuhintani. De kiért lenne érdemesebb a nehezebb utat választani, mint a saját gyerekünkért?
  • Nem ütünk meg gyereket, mert ma egy kis pofon, holnap egy picit nagyobb…, a történelem sok példát ismer…, nem is kell magyarázni. Az egyik erőszak hozza a másikat, ezért van bizonyos területeken zero tolerancia.
  • Nem ütünk meg gyereket, mert az az ő teste, nem a mienk. Ezt pedig meg kell tanulnia. Ő sem nyúlhat más testéhez engedély nélkül. Soha, senki. Nem tehet ilyet.
  • Nem ütünk meg gyereket, mert ez a törvény.
  • Nem ütünk meg gyereket, mert szeretjük. Mert ők a jövő, a csoda, akik talán szebbé teszik ezt a világot.

De nélkül.

Ui: Igen, a szerző maga is anya, gyermeket nevel, aki nemrég volt 12 éves, jócskán benne a kiskamaszkorban.

Kapcsolódó cikk a témában: Nevelve lenni jó?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here