Ébren (rém) álmodom – Majoros Hajnalka tollából

Sohasem voltam hízásra hajlamos típus.
Az első terhességem 24. hetéig szinte semmit nem gyarapodott a súlyom.
Erre  még az is rájött, hogy hónapokig tartó rosszulléteim voltak, amitől az elején inkább csak mínuszba mentek a kilóim. Annak is örültem, ha egyáltalán valami bennem maradt.
Aztán amikor a rosszulléteim elmúltak, teljesen visszajött az étvágyam, és már egy hadsereget is túl tudtam volna enni.
Ezzel szemben viszont, úton útfélen megkaptam, hogy “biztos nem eszem eleget”, és hogy “vigyázok az alakomra”, stb.
Akár a gyerek rovására is.

Na persze.

Ezeket a marhaságokat kislány korom óta hallgatom, csak mert iszonyatosan vékony voltam már akkor is. A nagyszüleim pl., amikor a nyarat náluk töltöttem,  svédkeserűvel itattak, hogy még nagyobb legyen az étvágyam, hiába ettem tányérszám a csirkepörit nokedlivel, nekik az sem volt elég.
Nem híztam, tehát nem ettem eleget…
Az iskolában “kákabélűnek”, és “gilisztának” csúfoltak, miközben az ebédnél, amikor csak lehetett, sorban álltam a repetáért. /Egy idő után pedig már azt is tudtam, hogy melyik konyhás néninél kérhetek, és kinél lesz esélytelen a repetáért való sorban állásom:)/

Szóval a terhességem utolsó pillanatáig, alig 8-9 kg-t sikerült felszednem, amit nem sok mindenkinek mertem elmondani, nehogy megkapjam, hogy mennyit koplalhattam ez idő alatt. Mindez úgy, hogy Marián mindeközben, egészséges, és teljesen normál súllyal jött a világra.
Azzal meg biztosan sok biztosítékot kivertem volna, ha pár héttel a szülésem után, én is mint egy Victoria Secret modell, – mint mondjuk Heidi Klum is tette -, megmutatom milyen gyorsan olvadtak le rólam a kilók.
Pedig így volt.
Úgy olvadt le rólam a plusz, mintha sose lett volna.
Persze én “csak” egy babás rendezvényre voltam hivatalos, nyakig beöltözve, de még így is azt kaptam, hogy: “Hol volt bennem a gyerek”?
Ez majdnem olyan jó kérdés egyébként mintha azt kérdezték volna felnőtt emberek, hogy miképpen került belém…

Számomra minden olyan tökéletes volt – a rosszullétektől eltekintve -, hogy bele sem gondoltam, miért lenne ez másként, a második terhességemnél.
Még striáim se lettek. Köszönhető az olívaolajnak aminek még a szaga sem rettentett el attól, hogy tetőtől talpig kenjem be vele magam…
Azt hittem ez a második gyermekemnél sem lesz ez másképpen.

Na persze…

Ott kezdődött amikor megtudtam az állapotomat, (nagyjából 1-2 hetes lehettem), már úgy nézett ki a hasam, mint aki a 3.hónapban jár. Úgy szorított a nadrágom két hét után, mint aki a harmadik, de minimum a második trimeszterben van. Ha nem voltam társaságban, be se gomboltam a felső gombot

A kezdeti rosszullét, ami az első terhességemnél, már a harmadik hónapnál véget ért, addig Olivérnél ez majdnem a hatodik hónapig tartott.
Normális esetben ha ilyen rosszul vagyok hallani sem akarok kajáról ebben az esetben egyfolytában enni akartam. Megrázó fordulat volt nekem, hogy miközben 0-24-ben émelyegtem, csak és kizárólag szénhidráttal, illetve magyaros ételekkel tudtam ezt az állapotot csillapítani.
Nesze neked, 25 év után beütött a csirkepöri…

A védőnő  már a középső trimeszternél rám szólt, hogy figyeljek oda jobban a kaja mennyiségére, mert hirtelen egyik hónapról a másikra sokat gyarapodott a súlyom. Gondoltam könnyű azt mondani, miközben annyira éhes voltam két étkezés között, hogy úgy éreztem mintha lyuk lett volna a hasamban, pedig ezek az időszakok sem nyúltak maratoni hosszúságúra.
Tulajdonképpen egyfolytában ettem volna…
Talán mondanom sem kell, hogy ilyenkor nem zeller szárat rágcsáltam volna valami avokádó krémmel felütve…

Aztán véget értek a rosszullétek, és volt “ kemény” másfél hónap amit élvezni is tudtam.

A vége felé,  nem sokkal lett több a súlyom, mint az első terhességemnél, ennek ellenére hatalmasra nőtt a pocakom, mint akiben ikrek laknak.
Olivér csak egy picit nagyobb súllyal és alig több centivel érkezett a világra, mint Marián. De ezek az adatok annyira elenyészőek voltak, hogy egyáltalán nem indokolták a hatalmas hasam.
Miután megszültem a babát, még sok nap után is úgy nézetem ki, mint akiben benne maradt Olivér ikertesója. Úgy gondoltam nem létezik, hogy valakinek terhesség nélkül ekkora legyen a pocakja.

De létezett.
Később pedig ki is derült, hogy miért.
A testalkatomhoz képest, Olivér nekem már nagy babának számított, ezért nem bírta tovább a középső hasizmom, és szétnyílt, majd ezzel együtt a köldöksérvem is kialakult.
Ezek először esztétikai, majd egészségügyi problémákat okoztak.
Miközben a kilók szép lassan elkezdtek leolvadni rólam még hat hónappal a szülés után is úgy néztem ki mint aki még mindig csak várja a babát.
A derekam pedig egyre jobban fájt.
Megpróbáltam az erre speciális tornagyakorlatokat, ami sajnos az én problémáimra, már nem lehetett megoldás, ugyanis 5 ujjnyira nyílt szét a hasizmom.
A “terheshas” érzése és látványa, olyan dolgokat hozott ki belőlem, amire előtte nem volt még nálam példa.

15 éve élem az életem reflektorfényben, címlapokon szerepelek, majd minden lépésemet nyomon követi a média. Megszoktam, hogy rendben vagyok magammal sosem volt gondom a külsőmmel. Nem zavart ha néztek vagy fotóztak…
Most hirtelen ez megváltozott.

Elkezdtem panaszkodni a testalkatomra.
Nem  tudtam elfogadni azt, amit a tükör előtt állva láttam.
Bár nálam ezt egy egészségügyi probléma okozta, könnyen azonosultam azokkal, akik – akár egész életükön keresztül – viaskodnak azzal az érzéssel, hogy nem elégedettek a külsőjükkel.
Szar érzés volt. Kibírtam röhögés nélkül.

El kellett fogadnom magam ami nagyon nem volt könnyű.
Nekem a családom elfogadó odafigyelése és Peti biztatása segített feldolgozni ezt a változást.
Végül orvosi segítséggel megoldás is lett rá.
De tudom, hogy nem mindenki ilyen szerencsés, őket arra biztatom, hogy a rossz gondolatok helyett, kérjenek segítséget!
Orvostól, barátoktól, bárkitől…
Bátran, szégyen nélkül!

 

 

 

 

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here