Én csak boldog akarok lenni!

Manapság, ha a boldogság témájában körbenézünk, a hangulat kissé vadnyugati. A mindenki által rettegett kór, a boldogtalanság eluralkodott. Bármerre megyünk, vagy egészséges, nevető, vagy horgadt hátú, szenvedő embereket látunk. Mindenhol rikkancsok gyógymódokról beszélnek, ajánlatokkal bombáznak, hogyan lehetünk boldogok egy órára, egy hétre, egy hónapra, vagy egy életre. Bármit megteszünk, csak ne mi legyünk a következők, akiket megfertőz ez a nyavalya!

 
 

Mindez azért lehetséges, mert legtöbben nem vagyunk tisztában azzal, hogy mi is a boldogság, s bár keressük szüntelen, igazából legtöbbünknek elképzelésünk sincs, hogy is néz ki valójában. Rengeteg mítosz és megalapozatlan elképzelés terjeng erről a témáról, vegyünk górcső alá néhányat.

Én csak boldog akarok lenni!

Hányszor hallhatjuk ezt a kijelentést! S mennyi veszélyt rejt ez az egyetlen mondat! Ha egy kicsit jobban megvizsgáljuk, egyből nyilvánvalóvá lesz, hogy ez egy ördögi kör motorja, hisz több mítoszt is tartalmaz. Az egyik, miszerint a boldogság egy hely, ahova az ember megérkezik és onnantól boldogan él, míg meg nem hal. Mindannyian tapasztalhattuk, hogy

a boldogság sokkal inkább úgy viselkedik, mint egy délibáb: lépdelünk feléje, megteszünk mindent, hogy elérjük, s mire elhelyezkedhetnénk benne, már tova is illan, látótávolságra ugyan, de egy újabb kemény túrára tőlünk!

Ilyen megvilágításban már tisztábban látszik, hogy a boldogság kergetése sokkal inkább hasonlít egy drogfüggőségre, mint bármi másra. Az ember olyannyira vágyik a következő „adagra”, hogy egész életét alárendeli a cél elérésének, gyakran a következményekre való tekintet nélkül.

Boldognak KELL lenned, ha nem vagy boldog, baj van veled.

Hányszor rejtjük el boldogtalanságunk mások elől? Már fiatal korban megtanuljuk, hogy a szomorú embereket senki se szereti, hogy az a normális, az az elvárandó, hogy jól legyünk. Mikor megkérdezik tőlünk, hogyan vagyunk, el sem gondolkodunk rajta a legtöbbször, csak sablonosan rávágjuk, hogy „Jól.”, még akkor is, ha nem így van. Boldogságtalanságunkat vállalni kockázatos és megterhelő, feszengő, kellemetlen beszélgetéseket eredményez, ahol senki sem tudja, hogyan kezelje a helyzetet.

A boldogság, a jóllét, a probléma nélküliség társadalmunk egyik fő konstruktumává vált. A boldog dolgozó, a boldog család, a boldog baráti társaság, akik mindig mosolyognak és nagyokat nevetnek együtt.

Sehol egy szomorú, de még egy komoly arc sem. Csak a mosoly az elfogadott, ellenkező esetben nyilvánvaló: valamit rosszul csinálunk.

Meg kell szabadulnunk a negatív érzéseinktől.

Ez a trend igencsak gyökeret vert a köztudatban, hogy minden ami negatív, legyen az gondolat, érzelem, érzés, helyzet az csakis rossz lehet és irtani kell, mint a gyomot válogatás nélkül. Ennek a hatását, egy érdekes, történelmi példán keresztül tudjuk érzékeltetni. Angliában, hol a nemesek előszeretettel hódoltak a szarvasvadászat örömének úgy gondolták, hogy ha kiirtják a farkasokat, akkor sokkal több és szebb szarvas lesz, akire vadászhatnak. Meg is tették, ám épp az ellenkező hatást érték el. A szarvaspopuláció elkorcsosult, túlnépesedett, aztán összeomlott.

A negatív érzéseink annak ellenére, hogy kellemetlenek, elengedhetetlen részei a „lelki ökoszisztémánknak”, s hiányuk nem segíti elő a pozitív érzelmeink tartós fennmaradását.

A boldogság sokak szerint egy végső cél, az emberi lét veleje. Ám tartsuk észben, hogy a boldog élet nem egyenlő a folyamatos örömmel és emelkedett hangulattal. Az életünk úgy lehet csak teljes, ha megvannak a maga kilengései, felfele is, lefele is.

Ezt olvastad már? Pillangók az esőben

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here