Erre jó a rossz tulajdonságod

Gyerekkorunkban – megfelelve szüleink és környezetünk elvárásának – kialakítunk egyfajta viselkedési rutint, azután ezeket jól begyakoroljuk éveken, rossz esetben akár egy egész életen át.
Eddig tiszta. Ám amikor ezt személyiségnek, karakternek hívjuk, akkor kezdünk ebből páncélt építeni, identitást, börtönt vagy felmentést gyártani magunknak, vagy másoknak, na innentől gáz. Mert tág határok között bármit, a viselkedésünket, a „személyiségünket” is megváltoztathatjuk, ha kellő időt és energiát szánunk és legfőképp, ha nem valami megváltoztathatatlanként tekintünk rá.

 
 

Szóval el ne hidd, bárki bármit is mondott a személyiségedről, netalántán annak zavaráról. Kivéve persze, ha szükséged van egy jó kis felmentésre vagy börtönre, akkor csak nyugodtan betonozd be magad a karakteredbe. Garantáltan szarul fogod magad érezni, csak idő kérdése.

Haladók viszont kipróbálhatják, hogy előveszik a legjobban utált viselkedést – kihívó viselkedés, nárcisztikus magamutogatás, hazugság, csalás, türelmetlenség, trágár beszéd – mittudomén. Aztán elkezdik gyakorolni. Jó, nem arra akarok senkit buzdítani, hogy bűnszövetkezetben elkövetett orgazdasággal keresse mindennapi kenyerét, de arra igenis, hogy próbáljon ki olyan, eddig elutasított viselkedéseket, amikkel kitágíthatja az önmagáról alkotott képét. Lógjon a buszon, hazudjon az ellenségének, szedjen fel egy nőt, vagy pasit, vagy csak csapjon az asztalra, ha máskor nem szokott. Ha meg szokott, akkor csak vegye észre!

A családi és össztársadalmi hipnózisban én is elhittem, hogy van abszolút „jó” és „rossz” érzés, viselkedés, gondolkozás és nagyon sokszor meg is próbáltam megfelelni ennek a kimondatlan elvárásnak – sok fájdalmat okozva magamnak és sokszor nagy örömet és hasznot hozva így másoknak.

Az egyik legfőbb „mantra” például, hogy türelmesnek lenni jó. Mondjuk világos, hogy az épp hatalmon lévőknek (szülők, tanárok, politikusok) miért lenne jó, ha mindig mindenki a végletekig türelmes maradna velük szemben. Na, de amúgy? Élethelyzet függő, hogy a türelem vagy épp a türelmetlenség lesz a célravezető, hogy mikor a legjobb neked, vagy az adott helyzetben egyik, vagy a másik.

Nem biztos, hogy célravezető a 4-es, 6-os megállójában türelmesen várni a 122-es buszt. Vagy éveket tölteni szeretői kapcsolatban arra várva türelmesen, hogy az ígérgetések végül tényleg valóra válnak. De elég valószínű, hogy jobb (lenne) türelmesen kivárni, míg megérik egy gyümölcs, vagy míg megszületik egy kisbaba, semmint mesterségesen siettetni azt.

Nem az a jó, ha mindig türelmes vagy, mint ahogyan az sem, ha mindig türelmetlen. Mindegy, hogy a régi tudattalan rutin („felrobbannok”), vagy a megfelelési vágy („türelmesnek kell lennem”) hajt, attól még nem te döntesz.

Akkor vagy szabad, amikor se a „negatívtól” nem irtózol, sem „jót” nem erőlteted magadra, hanem spontán módon úgy viselkedsz, ahogyan akkor és ott a legmegfelelőbb.

Persze a spontaneitáshoz, a belső szabadsághoz jó, ha erős kapcsolatod van azzal a gyerekkel, aki valaha te voltál. Legközelebb erről írok majd, addig is olvassatok az inspirátort.

A cikk írója Biró Gabriella www.inspirator.hu

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here