Legszebb örökség

Piros, lila és sárga. Ezt is csak Isten tudja úgy rendezni, hogy szépen mutassanak együtt, egymásba ölelkezve. Így látszott pedig: olyan békés és szemet gyönyörködtető volt, ahogy a lemenő, vöröslő Nap megvilágította a levendulásban dolgozó, aranyhajú férfit.

A madárcsontú idős nő a teraszon ülve bámulta ezt a képet, és megpróbálta hanyatló agyába elraktározni. Ez a jelenet egyszerre volt számára múlt, jelen és jövő. A levendulát még ő ültette, harminc éve, a fiú születése előtt. Gondozta mindkettőt, ahogyan csak tudta – reménykedve, hogy a fiúból becsületes ember, a levendulából pedig gazdagon virágzó ültetvény lesz. És most, ahogy egy könnyű takaróval bebugyolálva, kegyetlen fájdalmakat egyetlen szempillantással elengedve üldögél, látja a jövőt is: ez a derék férfi szorgalmasan viszi tovább az ő szenvedélyét.

“Ezt örökölte, – mondta magában kuncogva, pedig tudta, hogy ennek semmi esélye nincs. Bárki szülte is bárkinek, az én fiam. Az volt már az idők kezdetén, és az is marad örökre. Nekem szánta az Ég.”

“Bemegyünk, jó? Még maradt a levesből, anya?” – lépett oda hozzá a fiú, kiragadva gondolataiból.

“Igen, és igen!” – mosolygott rá, és feltápászkodott. “Jó téged nézni, miközben dolgozol. Kár, hogy én már nem tudok…”

“Te már dolgoztál és adtál eleget. Most rajtam a sor. Továbbviszem a hitedet, anya. A levendula a növényi példaképem, ahogyan te fogalmaztad meg. Keveset kér, de sokat ad. Ez ma már annyira nem jellemző hozzáállás. A rossz talajt, a szárazságot, a tűző Napot is állja. A színe, illata, olaja gyógyír testnek, léleknek. Nem lehet vele gyorsan vagy felületesen foglalkozni: csak lelassulva, átadottan, hálásan. A levendula példakép, tanító ebben a rohanó, önző, érdek-mozgatta világban.” – mondta a férfi, végül inkább már csak magának. A múlt, a jelen és a jövő fonódott össze hirtelen azzal, hogy anyja évtizedes mondatait ő mondta ki.

“Jól mondod. És, tudod, mit tanított még nekem a levendula?” – kérdezte az öregasszony, miközben kiszedte a levest a tányérba. “Ha szülsz, építesz vagy ültetsz, akkor halálod után is élni fogsz ezen a Földön. Te is, és a levendulakert is hirdetni fogjátok, hogy én ezen a Földön éltem és teremtettem. Ezt hagyom örökül.”

“Jajj anya, ne mondj ilyet. Együnk!”

Szerző: Kalla Tímea

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here