Már ne szeress!

Már ne szeress! Nincs szükségem rá. Elszerettünk egymás mellett.

Volt idő, amikor nagy szükségem lett volna rád, amikor hiába kiáltott utánad a szívem.
Most már nem érdekel, mit gondolsz, akarsz-e engem, vágysz-e rám. Rosszkor és rosszul szerettél engem. Tudom, ezt nehezen hiszed el, mert az emberek azt mondják, mindenki annyit ad, amennyit tud. Néha ebben nem vagyok biztos. Szerintem van, aki patikamérlegen méri ki az érzéseket, és megijed, ha egy milligrammal is többet sikerül csepegtetnie, mint amennyit szeretne. Fél és azonnal bezárkózik, mert azt hiszi, saját pajzsán ütött rést.

Nem ebből áll a szeretet, te is tudod. Lehet adni talán a végtelenségig is, de anélkül, hogy kapnánk, nem érdemes. Ez akárhogy ragozzuk, oda-vissza játék. Egy tenisz, amelyben pattog a labda és néha levegőben is száll, talán ez adja meg az egyensúlyt a két fél között. De ha túl sokat pattan az egyik térfélen és nem kerül vissza, akkor az egyik veszít.

Én többet veszítettem, mint szerettem volna. Adogattam azt a nyüves labdát, te meg rémülten tértél ki előle. Aztán elfáradt a karom.

Már ne szeress engem, mert elkéstél. Elrobogott melletted a vonat, amelynek most integetnél. Nem hagytad, hogy adjak neked, mert folytonosan attól rettegtél, hogy szerethető vagy.

Önmagadat győzted meg, hogy a szeretet elfogadása egyenlő a gyengeséggel. Mert aki szeret, kitárulkozik és sebezhető lesz. Te pedig soha nem akartál az lenni. Inkább visszaléptél és hagytad, hogy a sebek rajtam keletkezzenek. A félelem meggátolt abban, hogy önmagadat add. Szó szerint, egészben, nem morzsánként.

Én sokáig voltam neked, és éhes madárként csipegettem fel a mögötted hulló szemeket. Volt köztük kisebb-nagyobb is, és néha egy csodaízű. Pár elrontotta a gyomrom, és sírva próbáltam visszaöklendezni.

Már ne szeress! Ne gyere, ne mondj szép szavakat! Annyira üres mind. Pláne, hogy tudom, mennyire nem értékeled a szavak erejét. Tenni sem tehetsz már semmit, mert a szavakkal irtottad ki belőlem a parazsat. Elhamvadt a tűz, te pedig hatalmas vödör vízzel oltottad el a legapróbb szikrákat.

Viszont megerősítettel. Hosszú idő telt el nélküled, de már tudom, nem törtem meg. Merek szeretni és nevetni nélküled. Már tudom, hogy az élet gömbölyű gombócát megtölthetem másféle lekvárral is, mint amit eddig ettem. Furcsa ezt mondani, de örülök, mert rájöttem, ki vagyok nélküled. Megtapasztaltam, hogy a reggel nemcsak veled indulhat, és a nap akkor is lenyugszik, ha te megfeledkezel rólam.
A legjobb az egészben, hogy már nem bánt. Általad lettem igazi nő és általad lettem jobb ember is. Vagy olyan, aki képes jobbá válni. Ezért örökké hálás leszek. Nem feledlek, hiszen mindig lesz hely számodra bennem. Neved hallatán azonban nem remeg már a testem, nem hívom kétségbeesetten a szerelmet.

Ne szeress már! Oly könnyű lett minden nélküled! Ha süt a nap, akkor annak örülök, ha esik, akkor meg mosolyogva nézem az ablakon futó cseppeket. Minden jó így. Én én lettem újra, és már nem tőled várom a létemet igazoló valóságot.

Köszönöm, hogy voltál, voltunk és azt is, hogy majdnem lehettünk volna.

fotó: Pinterest