Mostohák: és édesek.

Mostoha.

A jelző már önmagában sem túl hízelgő, hiszen a szótárban kedvezőtlent, rideget, szeretetlent, sőt néha rosszindulatút jelent.

Mostoha lehet többek között időjárás, helyzet, körülmények, természet. És létezik mostoha szerencse, bánásmód, de akár sors is. Ez utóbbi legfőbb okozója persze a gonosz mostoha – legalábbis a mesék legtöbbje szerint: elég csak a Hófehérkét, a Hamupipőkét, a Jancsi és Juliskát vagy akár a Holle anyót említeni.

A mesék nagy részében az anyafigura kulcsfontosságú, akár a pozitív, akár a negatív oldalt nézzük: hiszen a jó anya sok esetben meghal és helyére érkezik a mostoha. Ő ráadásul hozza magával a saját lányát is, aki persze minden téren előnyt élvez a megárvult főszereplővel ellentétben – az így kialakult konfliktus pedig máris alapállapot.

Holle anyó meséjét mindannyian ismerjük: a szép, kedves és dolgos lányt mostohája elüldözi otthonról, de szorgalmával Holle anyó birodalmában elnyeri jutalmát – míg a lusta féltestvér kútbéli látogatása teljes kudarcba fullad a semmittevés okán.

Természetesen mint minden mese, ez is a jó és rossz tipizált szembeállításán alapszik, de mélyebb és bonyolultabb rétegei is vannak, ha kicsit beleásunk. Például a mostoha volt az, aki megparancsolta a szegény lánynak, hogy ugorjon a kútba a beleejtett orsóért, és valójában így indult el főszereplőnk azon az úton, amelynek végén elnyerte jutalmát. Tehát a “rossz” anyának kulcsszerepe volt abban, hogy a “jó” szereplő szorgos munkájának eredményeképp hulljon “aranyeső  a virágos réten”.

Persze számtalan olyan sztori is van a mesetörténelemben, ahol az édesanya, édesapa maga küldi el fiait, lányait a háztól, egyetlen hamuban sült pogácsával, s a történet hasonlóképpen folytatódik: kalandok, megpróbáltatások, sikerek és kudarcok: a végén az álnok, az igaz, a lusta, a szorgos, a gonosz és a jó is megkapja azt, ami jár.

A mesék egyik alapüzenete minden esetben a leválás a szülőkről, a távozás az anyai/atyai háztól majd saját életünk alakítása az önállóan meghozott döntéseink által.

Hogy például az “édesanya” vs “mostoha” túlzott általánosítást elkerüljük, azt gondolom, a mesék szereplőire érdemes inkább úgy tekinteni, mint különböző élethelyzetekre, nem úgy, mint valós (illetve valósan kitalált) személyekre.  Ha már a Holle anyót említettük, az is milyen érdekes, hogy a szereplők neveinek hangzása is mennyire kifejezi a különböző felnőtt női jellemzőket. Az “anya” szóból alakult a jóindulatú, a vándorúton segítő szerepet betöltő “anyó”, de ugyanúgy a rosszat akaró, álnok és a rendszerint vasorrú díszítő jelzővel ellátott “banya” is…

A történetekben a különböző karakterek a választási lehetőségeinket mutathatják és saját tükreinkbe nézve talán egyéni megoldásainkat is könnyebben megtalálhatjuk.

Ha pedig mesekönyveinkből felpillantva ránézünk a saját életünkre, azt is eldönthetjük, hogy mondjuk elindulunk.

Megkeresni a saját sárkányunkat, békává zöldített hercegünket, elvarázsolt királylányunkat vagy a terülj, terülj asztalkánk szélén hagyott soha ki nem fogyó pénztárcát.

És közben még az is előfordulhat, hogy kiderül, semmi nem az, aminek látszik.

Például, hogy a mostohaszülők is lehetnek nagyon-nagyon édesek.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here