Muter? Igen! Ez is én vagyok… – Majoros Hajnalka tollából

Valójában annyi nevem és becenevem van, hogy ebbe sokszor még én magam is belegabalyodok.
Dundika- Hajni – Hajnalka – Manyi – Hajnal – Baby – Nyuszi…Stb.
Tisztára mint egy brazil sorozat főhőse.
7 éve pedig már “Anya” is vagyok.
Fontos, hogy “is” és nem “csak” kizárólag az.

 
 

Minden a csecsemős nővérekkel kezdődött.
Amikor a szülés után, a legelső alkalommal a kezembe vehettem Mariánt, már ezt a megszólítást kaptam: “Tessék Anya meghoztam a kicsi fiúcskát”
Azon túl, hogy hivatalosan anya lettem, egy kicsit furcsa érzés volt, hogy a sokadik nővér is “anyának” szólít. Persze lassan leesett, hogy ennyi baba születése mellett, nehezen tudnák megjegyezni minden anyukának a nevét, de mégis furcsán érintett.
Teljesen új szerep, új Névvel.
Ahogy telt az idő, észre sem vettem, hogy ez a szócska mennyire beférkőzött az otthonunkba is. Már Petivel is egyre gyakrabban alkalmaztuk. Egyszerűen nem tudtunk máshogy kommunikálni a gyerekünk jelenlétében, mivel a mondataink többségében egymásra utalva beszélgettünk.
Pl. – légyszíves vidd oda Apának a játékot, vagy, – megmutatjuk Anyának, hogy mit játszottunk?
Idővel pedig teljesen természetessé vált, hogy néha a gyerek jelenléte nélkül is “Anya” maradtam.
Nem is foglalkoztam ezzel az egésszel, mindaddig, amíg bele nem botlottam, olyan írásokba, amik óva intettek attól, hogy otthon a szülők apának és anyának szólítsák egymást. Mivel a szakemberek szerint ez a látszólag aprócska nyelvi játék képes mindörökre hazavágni a pár szexualitását. Azt meg ugye mi nem akartuk.
Ráadásul ebben a dologban az anyukáink is egyet értettek akik szintén azt mondták, hogy ez nem egészséges.
Megijedtem, és megkértem Petit is, hogy ne szólítson úgy többet, hogy anya. Ő meg csak nézett rám furán és kérdőn, hogy miért ne?! Nem tudta, hogy elkezdtem félni, hogy esetleg a kapcsolatunkban megváltozhatnak majd bizonyos dolgok. Leginkább attól tartottam, hogy el fogjuk veszíteni az intimitásunkat.
De Peti nem az a típus aki ilyesmitől megijed, sőt kifejezetten a családot megerősítő kifejezésnek érezte.

Amikor a gyerekeink jelen vannak, akkor bizonyos szituációkban én is szoktam neki mondani, hogy: “ Apa, gyere ide, ezt látnod kell!”
Ami az elején még furcsán is hangzott, mivel ő a férjem, és nem az apám.
Idővel, viszont megszoktam, és már oda sem figyelek erre, mert tudom, hogy ez nem egymásnak, hanem a gyerekeinknek szól.
Tény, hogy előtte “ Nyusziból, Baby-ből” és egyéb jelzőkből több volt, de azért ezeket a gyerekeink születése után sem felejtette el alkalmazni, megfelelő környezetben…

Amire viszont felkaptam a fejem, az az volt, amikor Marián először kezdett el a keresztnevemen szólítani.
Nem igazán tudtam a helyzettel mihez kezdeni, csak azt éreztem, hogy ez nekem, tetszik. Mi itt “anya apa” vagyunk egymásnak, Marci meg egyre többször, és egyre zsiványabb arccal szólít Hajninak és Petinek.
Volt, hogy kijavítottam, de inkább úgy döntöttem elengedem a fülem mellett. Gyakran is él vele, kivéve, ha kérni akar valamit, mert akkor azért anya és apa vagyunk
Tulajdonképpen észrevettem, hogy imádom.
Olivérnèl már fel sem tűnt, főleg, hogy számára ez még vicces is.

Ma már nem félek, hogy Peti, csak a gyermekei anyjaként néz rám, mert nálunk nem csak a szülői kötelességtudat alakult ki. Rendszeresen figyelünk arra, hogy legyenek kettesben lévő napjaink, közös estéink, és az intimitás is elég fontos szerepet tölt be az életünkben.

Számomra pedig az “anya” megszólítás, inkább szeretet és tiszteletteljes, mivel a gyermekei édesanyja vagyok! Még akkor is ha ez az évek alatt átalakult és Muter lett belőle. Így egy t-vel, de több tisztelettel kiejtve, mintha az összes nevemet felsorolná.

Neki Muter vagyok..

Muter pedig csak egy van 🙂

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here