Sugar baby – 12. rész

“Teljesen kiment a fejéből Gergő. Ez nem volt nagy csoda, hiszen Alex úgy befészkelte magát oda, hogy nem is tudott másra gondolni, mint arra varázslatos pasira, aki élőben is olyan végtelenül kedves volt vele, mint írásban. Leszámítva a lemondott találkát.”

A sorozat többi részét itt olvashatod

– Egy pillanat anya! – mondta nem túl nagy lelkesedéssel. Estét beszéltek meg Gergővel, nem késő délutánt, de ha már itt volt, nem akarta elküldeni. Lehet, hogy jót tesz majd neki egy séta az erdőszélén, vagy egy kiadós beszélgetés mindenről, ami nem Alex.

Feltápászkodott, megigazította félrecsúszott pólóját. Hajából kiszedte a hajgumit. Jól esett neki, ahogy a tavaszi szél megborzolja fürjeit.

 
 

– Gyere kislányom, az úr azt mondja, téged keres! – mutatott anyja az ajtóban várakozó lezser, farmeros, vászoninges férfira. Tekintete ezer kérdést sugallt, de egyet sem mondott ki.

Alex mosolyogva figyelte a belépő lány arcát. Leírni sem lehetett, mi játszódott le Izabell szívében. Hát még a tekintetében.

A családi ház tágas előszobájában állt az a férfi, aki elől szeretett volna elbujdosni. Erre utána jött.

– Jó napot! – mondta Alex udvariasan és kezet nyújtott Izabellnek.
Á, szóval színjátékot játszunk, gondolta a lány. Legyen!
– Jó napot! – válaszolta könnyedén, de arca komoly maradt. A keze egy pillanattal tovább pihent meg Alexében. Otthon volt benne.
– Kérem, jöjjön be, foglaljon helyet! – szólalt meg Izabell anyja, akit nem lehetett átverni. Zsigereiben érezte, hogy ez nem hivatalos látogatás. A küszöbön toporgott egy idegen, aki biztosan nem azért jött a lányához, mert tárgyalni akart vele. Tudnia kellett, hogy itthon van, ami nyilvánvalóan azt jelentette, hogy ismerik egymást.  Látta a férfi tekintetén, hogy a lánya nagyon tetszik neki. Ezt persze nem csodálta. Csak az öltözék, a mozdulatok és az egész férfi, legyen bár mérhetetlenül jóképű, nem tudta feledtetni, hogy korban nem illett nagyobbik lányához.

– Főzök egy finom kávét – tette hozzá gyorsan.
– Ne fáradjon! Csak kis időre rabolnám el Izabellt – jegyezte meg a férfi, és a mosoly nem tűnt el az arcáról.

Úgy egy életre, gondolta magában Klára, aki a lépcsőfordulóból leste a történetet. Nagyon tetszett neki az egész jelenet. Olyan filmszerű volt. A nyitott ajtón át a dombokra láttak, a kutya hangosan ugatta az ismeretlent, a háziak meg kissé összezavarodva bámultak egymásra.

– Sétáljunk egyet! – tért magához Izabell a kábulatból. Ideje volt már összekapnia magát, mert kezdett kínossá válni a szituáció. Látta anyja fura arckifejezését, Klára kaján vigyorát, és saját el nem titkolt meglepettségét.
– Persze, menjetek csak! – mondta az anyja gyorsan, közben Klára felé sandított, mintegy magyarázatot remélve.

Amikor már kinn voltak az utcán, Alex megállt.

– Kezdjük teljesen elölről! Jó? – mondta.
– Inkább tegnaptól. Meg onnan, hogy hogyan sikerült kiderítened, hogy hol vagyok, vagy hol lakom?
– Ez volt a legegyszerűbb. Nem vetted fel a telefont. Én meg mindenképpen beszélni akartam veled. Elmentem hozzád, csengettem tíz percig, mire kijött egy ideges lakó és közölte, hogy látott téged elmenni bőrönddel. Arra gondoltam, váratlanul csak nem mész világgá, tehát akkor hazautazol. Egyszer említetted a falutokat, így reméltem, hogy nem tévedek, és eljöhetek elmagyarázni mindent. Itt meg persze mindenki ismer, egy perc alatt útba igazítottak.
– És én még azt hittem, hogy simán eltűnhetek. Az üzenetem láttad?
– Már úton voltam, amikor elolvastam. Így még jobbnak tűnt a döntés, hogy megkeresselek. Izabell, kérlek, ne gyűlölj!

Azzal megfogta a kezét és a szemébe nézett.

– Gyere, menjünk a domb túloldalára! Megmutatom neked a szőlőskertünket! – mondta a lány izgatottan.

Melege lett a férfi érintésétől. A férfi erős, szép formájú ujjai lágyan végigcirógatták a tenyerét. Minden porcikája izgalomba jött ettől az ártatlan mozdulattól.

Felkaptattak a dombtetőre ahonnét csodás kilátás nyílt a völgyre.

– Majdnem Toszkána – mondta kedvesen. Tekintete végigjárta az ismerős táj minden egyes szegletét.
– Ez gyönyörű, de nekem nincs szükségem most semmi másra, csak arra, hogy meghallgass.
A lány megérezte a hangjából kiáramló türelmetlenséget.
– Üljünk le!
A szőlőskert és az egész vidék lélegzetelállítóan gyönyörű volt.
Alex amolyan mindentudó arccal vigyorgott.

– Amikor hívtalak, és nem tudtalak elérni, éreztem, hogy valami más lehet, mint az, hogy sértődötten nem veszed fel.
Izabell csodálkozva nézett rá. Tényleg odament a lakásához? Tényleg ennyire számított neki?

Mégis eszébe jutott, mennyire csalódott volt előző este. Nagyon fájt neki a hallgatás. Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha pár sorban megnyugtatja. De így hallgatva a történéseket, minden kezdett a helyére kerülni.

– Tudom, nehéz megértened, miért nem kerestelek azonnal. De alapos okom volt rá.
– Ez az ok szőke és Évának hívják? – kérdezte a lány és nem nézett rá.
– Szőkének szőke, de nem Éva. Ő az én életemben a legfontosabbak egyike, ha nem a legfontosabb. A fiam. Baleset érte. A volt feleségem sikoltozva hívott fel, alig értettem, mit akar. Akkor úgy tűnt, hogy a kicsi borzalmas sérüléseket szenvedett. Be kellett mennem a kórházba. Egész éjjel mellette voltunk. A lába szilánkosra tört és a válla is kificamodott. Szegény kis manóm pokolian szenvedett. Nem akartam mindezt rád zúdítani.

A lány megdöbbent. Nem ismerte Alexet, nem tudott róla sokat, de, hogy jó apa, az most kiderült.
– Már jobban van? – kérdezte óvatosan.
– Igen, és talán a műtétet is megússza.
– Remélem. Elmondhattad volna. Nem vagyok mimóza, elbírtam volna.
– Még nem ismerlek. Egyet azonban tudok, nem akarlak bántani.  Hazudnék, ha azt állítanám,  hogy nem féltem, hogy elveszítelek. Nem, mert nem voltál az enyém. Viszont szeretni akarlak és vigyázni rád, ha megengeded.

A férfi lágyan Izabell arcához nyúlt és megsimította. A lány lehunyta a szemét. Csodás volt minden perc, amit az utolsó fél órában átélt. Alex utána jött, elmagyarázott mindent, akarja őt. Érezte, hogy nem holmi szexparti van kibontakozóban. Azért nem dolgozna senki ennyit.

– És Éva?

Alex odahajolt hozzá és szenvedélyesen megcsókolta. A csók a bokájától a hajszála tövéig megbizsergette. Olyan elemi erővel csapott le rá az érzés, hogy biztos volt benne, ez nem lehet tévedés.

Előző rész
Következő rész

fotó: Pinterest

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here