Sugar baby – 14. rész

“Alex átölelte és megcsókolta először a haját, majd a szemhéját és végül az ajkát. Izabell testét forróság öntötte el. Hát ilyen is lehet egy csók? – kérdezte magában.
Alex úgy ölelte, úgy tartotta karjaiban, ahogy eddig még senki. Érezte, hogy ez nem futó kaland lesz. A férfi vágya teljes egészében beterítette.”

A sorozat többi részét itt olvashatod

Izabell nem vette észre, hogy anyja az ablakból figyelte őket, ahogy közeledtek a ház felé. Az asszonynak szemernyi kétsége sem volt afelől, hogy a lány egy olyan férfi mellett keresi a boldogságot, aki nem való hozzá. Az élethez nem elég egy szép arc, sokszor a pénz sem.

Mi lesz tíz év múlva? Izabell akkor is csak harminchárom lesz, a férfi meg öregember. Ebben volt némi túlzás, tudva, hogy a férfiak lassabban és szebben öregszenek, de akkor is. Ki az ördög akar a lányának korban inkább anyjához passzoló párt? Nem, a pénz nem lehet minden, és a szavak sem elegek olykor. Mindenesetre eldöntötte, hogy alaposan elbeszélget nagyobbik lányával, akinek úgy látszik, a nagyváros elvette az eszét.

 
 

Gergőt is alig tudta elküldeni, hazudhatott neki egy óriásit, csak azért, mert a kisasszonynak éppen egy szokatlan kalandhoz van kedve.

Klára ismerte anyját. Látta arcán a feszültséget. Tudta, hogy a bomba élesedik. Tennie kellett valamit, mielőtt az apja hazaér, mert akkor kő kövön nem marad. Biztos volt benne, hogy az nem fogja tárt karokkal fogadni az idegent, aki a nagyobbik lányára pályázik. Titokban azért önmagának is bevallotta, hogy neki sem egyszerű feldolgozni a helyzetet. A faluban mindenki ismeri őket. Ha Izabell visszamegy a városba, ők ottmaradnak és a pletyka duzzadni kezd, és a végén elviselhetetlen lesz.

Úgy határozott, beszélni fog higgadtan anyjával, és ha most nem is lesz ideje hosszan, talán pár mondat is elég lesz haragjának féken tartására.

Izabell szíve tele volt vegyes érzelmekkel, ahogy közeledtek a ház felé. Egyik szeme nevetett, mert, ha akarta, ha nem szerelmes lett. Nézte Alex arcát, mozdulatait, és a szerelem mellett biztonságot érzett. Tudta, hogy a férfi mellette lesz, történjék bármi. Számára a törődés, a kedvesség és bizalom minden vagyonnál fontosabb volt. Talán ezt érezte meg Alex, amikor utána jött.

Már nem fogták egymás kezét, nem ölelte vállát a férfi, mert úgy érezték, jobb nem kihívni maguk ellene a sorsot. Első körben Izabellnek kell megvívnia az otthoni csatát. Alex nem volt gyáva, kemény helyzetekhez szokott az üzleti életben, de egy anyai szívvel és aggodalommal egyelőre nem tudott mit kezdeni.

Ezért csak beköszönt és kedvesen mosolyogva elhárította a kávét. Izabell, ahogy elárvulva álldogált a kocsija mellett, csakis arra vágyott, hogy átölelje, de Alex nem tette.

– Holnap este! – ennyit mondott. – Majd írok, de hívni nem tudlak. Vigyázz magadra és nagyon remélem, hogy nem lesz nagy csata, csak kisebb ütközet.

A lány nagyot sóhajtott. Erre nem vett volna mérget. Amikor a kocsi eltűnt a kanyarban, határozott léptekkel ment be házba. Már nem gyerek. Tudja, mit akar, és nem fél semmiféle szidástól. Az egyetemet nem sokára befejezi, munkája lesz, többé nem fog szüleire támaszkodni. Egyszóval, ha tetszik, ha nem, felnőtt.  És ő döntött.

Nem, nem sugar baby lesz, ahogy Réka jósolta. Egy érett, magabiztos nő, aki szeretni akar. Ha meg nem sikerül neki, és az egész félresiklik, akkor senkit nem hibáztathat majd.

Anyja vészjósló tekintettel méregette, amikor belépett. Úgy nézett rá, mint egy utolsó rongyra.
– Kérlek, anya! Ne kövezz meg már előre! – mondta neki komoly arccal.
– Ülj le, ezt meg kell beszélnünk!
– Rendben – egyezett bele megadóan.
– Kislányom, tudod te, hogy mit csinálsz? – Az asszony idegesen morzsolta a köténye szélét.
– Nem, nem tudom. De ezt nem is lehet tudni. Hidd el anya, sokat gondolkodtam a dolgon.
– Hány éves ez a férfi és mit akar tőled?
– Negyvennyolc. Hogy mit akar? Ez is jó kérdés. Egy biztos, tudom, hogy nem könnyű kis nőcskét keres. Azt találhatna rengeteget.
– Ez biztos! De miért pont te? Miért ilyen fiatalt?
– Így alakult… És a kor nem tűnt fontosnak. Jókat beszélgetünk. Hasonló az értékrendünk. Alexnek két hibája van: idősebb és gazdag. De nekem egyik sem számít.

Az asszony felsóhajtott. Dehogynem, csak még nem tudod, gondolta.

– El tudod képzelni, hogy vele élj?
– Igen! De kérlek, ne gondolj előre tíz évet! Tulajdonképpen csak ismerkedünk. Ma volt az első igazi találkozásunk. Te meg azt várod, hogy garantáljak neked két unokát és egy sikeres házasságot, mert akkor megnyugszol.
– Melyik anya nem ezt szeretné?
– Én megértelek, de egyelőre jó lenne, ha hagynátok, hogy beleéljem magam a történésekbe. Aztán majd kialakul.
– Itt volt Gergő! – jegyezte meg anyja csendben, mintegy elterelve a beszélgetés irányát.
– Ó! – Izabell felszisszent. El is feledkezett róla. – És mit mondtál neki?
– Az igazat. Vendéged jött, és elmentél vele sétálni.
– Gondolom, nem hitte el.
– Nem tudom, nem mondott rá semmit, csak sarkon fordult.

Klára ekkor lépett hozzájuk.
– Nem zavarok? – kérdezte apró mosollyal a szája körül.
– Nem, neked is hallanod kell, ha meg nem lennél itt, hallgatóznál – jegyezte meg Izabell.
– Jó nagy szád lett – kapta fel a fejét a lány az igazság hallatán.  Persze, gyakran megesett,  hisz a kíváncsiságát nem volt könnyű legyűrnie.
– Javasolnék valamit! – jegyezte meg komoly arccal.
– Halljuk.
– Apát nem kell beavatni. Abszolút ráér. Soha nem érdekelte senki szívügye. Akkor most miért mesélnénk el neki? Ha meg komolyra fordul, akkor majd kitaláljuk, hogyan vezessük fel a történetet.

Ez a lehetőség mindhármuknak tetszett.

– Kértek madártejet? – szólalt meg hosszú csend után az anyjuk.

Bólintottak.

– Anya, kérlek, ne idegeskedj előre! Bízz bennem! Ismerhetsz annyira, hogy nem fogok hülyeséget csinálni.
Az asszony felállt és fáradtan legyintett.
– Mind ezt mondjuk, amikor szerelemesek vagyunk. Aztán meg…
Azzal a hűtőhöz lépett és kivette a nagy tál finomságot. Ahogy lassan kanalazta kisebb tálkákba a finom illatú fehér felhőket, arra a következtetésre jutott, hogy úgysem tehet semmit. Igaza van Izabellnek. Lesz, ahogy lesz.

Nagyobbik lánya ekkor mögé lépett, átkarolta és kislányosan megpuszilta a haját.

Klára irigykedve nézte őket. Kimaradt egy varázsos pillanatból.

Apjuk este tizenegykor esett haza erősen kapatos állapotban. Izabell jobbnak látta reggel mutatkozni előtte. Átkopogott még húgához, aki a laptopba mélyedve csetelt.

– Egy pillanatra kölcsönadod? – kérdezte.
– Noná, ha ezzel egyengethetem a szerelmesek útját – mondta az nevetve. – De aztán ne feledkezz meg erről a gesztusról, ha koszorúslány kell!

Izabell elnevette magát.

Emailjei között csak egy fontos és különleges volt. Alexé. Még útközben írt neki a telefonjáról.
Ennyi állt benne:
“Én hiszek magunkban! Holnap várlak a Leonardóban, a rakparton. Hatkor. Hosszú találkára számíts.”

Izabell belepirult az örömbe. Hosszú találka… Alexszel. Fityiszt Rékának, aki azt merte gondolni, hogy a szerelem nem lehet szerelem bárhol és bármikor!

Előző rész
Befejező rész

fotó: Pinterest

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

1 hozzászólás

  1. Nagyon szomorú vagyok, hogy vége lett. Napok óta ezzel a történettel kelek, minden nap az első dolgom volt, hogy elolvassam. Remélem érkezik még hasonlóan izgalmas és igényesen megírt novella a jövőben.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here