Sugar baby – 15. rész

Egy évvel később

Izabell sugárzó arccal jött ki aprócska lakása ajtaján. Ez volt az a pillanat, amit sokáig halogatott, hogy biztosan megérlelje a helyzetet.

A sorozat többi részét itt olvashatod

Megmondta Alexnek, hogy összeköltözik vele. A férfi már egy ideje próbálta rávenni, de ő mindig úgy érezte, hogy jobb nem elsietni a döntést.

Napra pontosan egy éve találkoztak először igazán a falujukban. Azon a napon, amikor minden olyan kuszának tűnt, aztán lassan, nagyon lassan kitisztult az ég. Egy rakás problémát gerjesztett a kapcsolatuk. Elsősorban a szülőkkel volt nehéz. Anyja nehezen adta be a derekát. Akárhányszor leugrottak látogatóba, mindig gyanúsan méregette a férfit, mintha azt várta volna, hogy egyszer csak kibújik belőle az ördög. De ahogy ez nem következett be, és Izabell egyre többet nevetett, majd befejezte az egyetemet és munkát keresett, lassacskán megnyugodott. De ne szaladjunk ennyire előre!

 
 

Azon a szép áprilisi napon a lány visszautazott a városba. Szinte repült a találkozóra. Majdnem elkésett, mert utolsó pénzén telefont vett, mert anélkül nehezen boldogult volna. Annyian álltak sorba az üzletben, hogy kis híján feladta. De sikerült! Az utolsó métereket már futva tette meg a Leonardóig. A hangulatos kávézó teraszán már várta Alex. Mindketten örömmel nyugtázták, hogy egyikük sem akarta eljátszani a hogyan várakoztassuk a másikat című játékot, ami sok esetben talán izgalmas. Nekik nem volt az.

Attól a pillanattól kezdve nem volt egyetlen nap sem, hogy ne töltöttek volna együtt pár órát. Izabell idővel megismerkedhetett Alex fiával, aki egy szeretni való csibész volt. Sokkal könnyebben megbarátkozott a lánnyal, mint azt remélték. Talán egyetlen ember nem nézte ezt jó szemmel: Alex volt felesége. Izabell elfogadta, hogy sose fog rajongani érte, ám ez nem is volt létkérdés.

A másik érdekes szituáció, amelybe a friss pár cseppent, az Évával való találkozás volt. Az élet nagy rendező, mert a nagyvárosi forgatagban összesodorta őket az utcán. Még azon az estén, amikor a Leonardóból andalogtak a Duna mentén. Éva óriási zavarba jött. Csak hebegett-habogott, idegesen rágta a szája szélét. Alex azonban nem hatódott meg. Egyenesen a szemébe nézett, és megkérdezte tőle, miért hazudott a vele való találkozásról. A szőke szépség nem tudott mit mondani. Olyasmit magyarázott, hogy biztosan félreértett valamit és most sietnie kell. Mindhárman tudták, hogy nem mond igazat, de már felesleges volt tovább gyötörni. Miután elviharzott, Alex Izabell keze után nyúlt, és csak annyit kérdezett tőle:

– Emlékszel még, mit üzentem neked a rózsa mellé?
– Persze, hogy felejthettem volna el?  Az egyik legfontosabbat.
– Pontosan. Soha ne felejtsd el, hogy bizalomra kell építenünk a szerelmet is!
– Tudom, de a második ajándékod ideje lenne lecserélni!
– Időt adsz nekem? – kérdezte a férfi mosolyogva.
– Amennyit csak lehet. Időt és mindent, ami én vagyok.
– Rendben. Ha kell, megveszem a világ legnagyobb homokóráját, hogy ne peregjen le a homok soha.
– Ha meg igen, akkor csak fordítunk rajta. A lány mélyen a férfi szemébe nézett és hitt neki.

Így lett. Az elmúlt egy év tele volt kalanddal, munkával és a másik megismerésével. Egyikük sem volt hibátlan, de hónapok alatt összecsiszolódtak. Alex munkamániája enyhült, Izabell pedig több magabiztosságra tett szert. Kivéve otthon. Az első két alkalommal apja nem volt odahaza, amikor meglátogatták a családot. Egyszer vadászni ment, egyszer pedig meg sem indokolta, merre járt. Így a találkozás és a velejáró kellemetlenség nem zavarta a kellemes perceket. Azonban mindketten tudták, hogy ez így nem mehet a végtelenségig.

Aztán egyszer megtört a jég. Az öreg, ahogy Klára mondta, úgy döntött, ideje megismerni lánya barátját, aki majdnem vele egykorú.

A jó hangulat eléréséhez beszerzett két liter barackpálinkát meg egy pakli kártyát. Azon az estén piszkosul megverte Alexet pókerben, és ettől menten rokonszenvesnek találta. Aznap már nem utaztak vissza, mert a pálinka igencsak megcsapta a vendéget is, sőt még a két cimborát is a faluból. Egyszóval a hangulat remek volt. Másnap reggel pedig kijelentette, hogy nagyobbik lánya rá hasonlít, mert akkor is tud jó döntést hozni, amikor senki nem hisz benne. Ezzel áldását is adta a kapcsolatra. Izabell anyja fejcsóválva figyelte a fejleményeket, de nem akart közbeszólni.

Hogy mi lett Gergővel? Ő Angliába ment dolgozni, mert nem találta helyét a dimbes-dombos kis faluban. Semmi nem tartotta vissza. Hogy mit gondolt, vagy mit nem Izabellről, soha nem mondta ki.  Talán megértette, hogy a múlt már örökké múlt marad.

Izabell épp hívni akarta Alexet, hogy elmondja, úgy néz ki, remek állásajánlatot kapott, bár még nem akarta elkiabálni, amikor meglátta, hogy a járda szélén egy jóképű pasi álldogál, és szája sarkában mosoly játszadozik. Pimasz nézéssel végigmérte a lányt, és ennyit mondott:

– Ejnye, de jó nőnek tetszik lenni!
– Az biztos, főleg, ha ilyen szemtelen alakok be mernek szólogatni.
– Már ne is haragudjon szép hölgy, de én azért állok és várok itt, hogy elszállítsam magát.
– És hová vinne az úr?

Alex hangosan nevetni kezdett.

– Az úr talált egy jó kis lakást, és szeretné, ha a hölgy megnézné, hátha megtetszik neki.

Azzal kinyitotta a kocsi ajtaját. Izabell odalibbent hozzá. Hagyta, hogy az erős férfikéz átkarolja a derekát és megcsókolja azzal a szenvedéllyel, aminek létezéséről nem is álmodott.

Majd kibontakozott az ölelésből és csak annyit mondott:

– Alig várom, hogy láthassam – és már szállt is be.

Ahogy barna, hullámos haja meglebbent a szélben, Alex felsóhajtott.

Piszok nagy mázlista vagyok, gondolta boldogan, és beült a volán mögé.

VÉGE

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here