Sugar baby – 3. rész

“Egy virágfutár hosszúkás dobozt nyújtott át a meglepett arcú lánynak. Fehér rózsa volt benne. Mellette egy levélkén ennyi: Bizalom”

A sorozat többi részét itt olvashatod

A rózsa két nappal később is ugyanolyan gyönyörű volt, mint érkezésekor. Izabell egy fehér, karcsú vázába tette, és ha rápillantott, rossz kedve lett. Nem találta helyét, amióta nemet mondott. Próbált a tanulásra koncentrálni, de az előadásokon is azon kapta magát, hogy Alex régebbi üzeneteit olvasgatja.

Haragudott magára, hiszen nem volt min nosztalgiáznia, hisz nem történt semmi. Viszont Alex nem jelentkezett. Ez nagyon bántotta. Mégiscsak Rékának lenne igaza? Ez a férfi mindig mindenkit megkaphat és most, hogy valaki nemet mondott neki, egyszerűen becsukta a könyvet és kinyitott egy újabbat? Minden erre mutatott.

 
 

Olyannyira nem tudott mit kezdeni magával, hogy lemosta az ablakokat, aztán kisikálta a konyhaszekrényt. A gondolatait azonban nem lehetett házimunkával elűzni. Titkon abban reménykedett, hogy Alex igazi királyfi lesz, aki majd harcolni fog érte.

Megtehette volna, hogy ő veszi fel a fonalat, de volt benne annyi tartás, hogy nem tette. Ha elgyengült, a fülében csengett barátnője hangja: apakomplexus.

Dehogy látott ő apát a férfiban. Fel se merült benne, mert nem védelmet és törődést akart, hanem szerelmet, mindent legyőző kapcsolatot és oltári nagy szeretkezést. Ezeknek lehetősége a napok múlásával egyre jobban távolodott tőle.

Két héttel később megtapasztalta, hogy a sors egyik kezével, ha elvesz, a másikkal ad. Egyik délután minden előzetes jelzés nélkül betoppant hozzá a bérelt lakásának tulajdonosa. Elpanaszolta, hogy nehéz idők járnak, és neki sajnos emelnie kell a lakbért. Szörnyen sajnálja, de húsz százalékkal nőtt minden kiadása, így a lakbér is ennyivel fog. Ha netán nehezére esne ezt kifizetnie Izabellnek, szóljon időben, mert két jelentkező is van a lakásra. Aztán azzal a kék, vizenyős szemével végigmustrálta a lányt. Látszott rajta, hogy szívesen venné a természetbeni fizetést is. Megemlíteni azonban egyelőre nem merte. Izabell hányni tudott volna a férfi sárga ujjainak és még sárgább fogainak látványától. Az igénytelenség olyan fokát mutatták, amellyel gyakran találkozik a negyvenes férfiaknál, akik mellett nem áll egy határozott feleség. A lány megígérte neki, hogy előteremti, pontosabban közölte, hogy ez nem gond, pedig óriási gond volt. Apja biztosan nem fog neki segíteni, így is elege volt már az egyetemi költségekből.

Amint tudta, kitessékelte az idegesítő férfit, és csendes kétségbeesésben eltöprengett, hogy munkát kell vállalnia valahol, de olyat, ami mellett tanulhat. És ekkor odafenn vagy idelenn, ki tudja, meghallották kívánságát. Az egyik lány hívta, akivel jóban volt az egyetemen, bár nem voltak barátnők. Azt mondta, tud egy helyet, ahol hostesseket keresnek különböző rendezvényekhez. Mivel Izabell csinos és kedves, arra gondolt, talán elvállalná.

– Miféle rendezvény lenne ez? Ugye nem bujtatott prosti állás?
– Hidd el, nem az! Tényleg nem lenne más dolgunk, mint az érkező vendégeket fogadni, különböző termekbe irányítani és segíteni nekik, ha unatkoznának.
– Segíteni? Ezt hogy érted?
– Szó szerint. Beszélgetni kell velük, és finom falatokkal kínálni, közben meg úgy tenni, mintha nem látnánk, hogy esetlenek vagy lúzerek.

Izabell továbbra is bizalmatlan volt.

– Nem tudom… Sose csináltam ilyet. Mi van, ha nem tudok beszélgetni, mert fogalmam sem lesz, hogy mi érdekli a vendéget? Vagy mi lesz, ha rám mászik?
– Jaj, ez egy konferencia lesz. Hidd el, vannak férfiak, akik nem csak a szexre gondolnak.
– Nincsenek! – nevetett a lány.
– Nagyon jól lehet vele keresni. Nem fogod megbánni. És senki nem zaklathat. Ha gond adódna, akkor jelzed a főnöknek, rendben?

És hogy nyomatékot adjon a szavának, megmondta azt az összeget, amely elképzelhetetlennek tűnt Izabell számára egy egész estés munkáért. Ekkor úgy döntött, nem akadékoskodik tovább. Egy próbát megér, aztán majd kiderül. Nem csitri már, és ha valaki átlépné a határt, majd leszereli. A lakbér kérdést pedig egy csapásra megoldaná.

Megköszönte a lehetőséget.

A cég csinos munkaruhát is biztosít, mondta Éva.  Csak kényelmes és mutatós cipőt kell vinni minden lánynak.

A másnapra szóló felkérés egy gyönyörű szállodába szólt. Délután négyre kellett odaérni, jelentkezni és átöltözve várni, hogy érkezzenek a vendégek. Mivel Izabellt az ismerőse ajánlotta, nem kellett előzetes megmérettetésen részt vennie, mert kezességet vállaltak érte.

Egész nap izgatott volt, bár arról győzködte magát, hogy ez is ugyanolyan munka, mint a többi. Viszont még soha nem csinált semmit, aminél a külseje ennyire számított. Ezért hajat mosott, újrafestette a körmeit, legyantázta a lábát. Mint egy randi előtt, gondolta kis szorongással. Pedig nem vásári marhának megy oda, egyszerűen csak kell neki a pénz.

A szálloda előtt, ahová máskor még benézni sem szokott, sok autó várakozott. Főleg taxik. A rendezvény egész nap tartott, de a lányok munkája csak estefelé kezdődött.

Éva messziről integetett neki és megkönnyebbült, hogy nem hagyta cserben.

– Gyere, bemutatlak a főnöknek, aztán pedig megmutatom, hol tudsz átöltözni. Most is nagyon csinos vagy, de így nem maradhatsz – nézett a farmeros lányra. – Mondták már, hogy nagyon hasonlítasz Katalin hercegnére? A hajad teljesen olyan, de a mosolyod is.

Izabell felnevetett.

– Neked elárulom, hogy időnként én ugrom be helyette, ha netán Vilmos unná őt!

Mindketten kacagtak ezen a kis viccen, közben a lány végigmérte a gyülekező, jövő-menő tömeget. Főleg férfiakból állt, mindenki jól szabott, drága öltönyt viselt és magabiztosan beszélgetett. Nem úgy nézett ki, mintha szükségük lett volna tébláboló hostessekre.

Az egyik apró szobácskában a főnök, egy szigorú arcú ötvenes asszony épphogy egy pillantást vetett rá, és már mondta is, hogy igyekezzenek, nincs most idő cseverészni. Mindenki jelenjen meg előtte tíz perc múlva és eligazítást tart. Összesen hatan voltak, mind Izabellhez hasonló korúak.

Amilyen gyorsan csak tudott, átöltözött a fekete, elegáns ruhák egyikébe. A fogasokon vagy tizenöt sorakozott, de csak néhány illett rá tökéletesen. Testszínű harisnyába bújt, megfésülte laza, hullámos haját, letörölte a szétcsúszó szemfestékének maszatkáit, és már készen is állt.

Éva ugyanúgy nézett ki szinte, mint ő, csak Barbie szőke volt.

– Ne tojj be! Ha túl leszel a mán, megérted, hogy ez nem egy atomfizikusi vizsga – ölelte meg könnyedén.  – Na, gyerünk, hallgassuk meg, mit mond a banya. Két percünk van, hogy megjelenjünk szent színe előtt!

Izabell nagyon örült, hogy ilyen kedves és vicces, nagyon jó érzés volt látni, hogy mennyire fesztelen.

Vett egy mély levegőt, és már kinn is voltak a hatalmas előtérben. A vendégek lassan szállingóztak befelé. Az egyik oszlop mellett egy férfi állt hanyagul, egyik kezét a zsebébe téve szemmel láthatóan várt valakit. Magas volt, borostás és elképesztően jóképű.

Tekintete végigpásztázta a tömeget és megállt Izabellen. Felvonta a szemöldökét és elmosolyodott.  Alex volt az teljes életnagyságban.

Folytatás csütörtökön

Előző rész
Következő rész

fotó: Pinterest

 

 

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here