Sugar baby – 4. rész

“A vendégek lassan szállingóztak befelé. Az egyik oszlop mellett egy férfi állt hanyagul, egyik kezét a zsebébe téve szemmel láthatóan várt valakit. Magas volt, borostás és elképesztően jóképű.
Tekintete végigpásztázta a tömeget és megállt Izabellen. Felvonta a szemöldökét és elmosolyodott.  Alex volt az teljes életnagyságban.”

A sorozat többi részét itt olvashatod

Izabell hirtelen alig kapott levegőt. Tényleg jól látta? Valóban Alex lehetett az? Csak egy szemvillanás volt, mert Éva úgy rángatta magával, mint egy rongybabát.
– Ne bámészkodj! – szólt rá. – Nincs időnk nézelődni! Én felelek érted, muszáj vigyáznom rád!

– Jó, jó! Azért a ruhát le ne tépd rólam! – méltatlankodott a friss munkaerő. Megrázta magát és azonnal tudta, hogy képzelődött. Alex nem állhatott ott. Fel sem ismerte volna, hiszen összesen két fotót látott róla. Még az is lehet, hogy hamis képek voltak. Az viszont félelmetes volt, hogy már hallucinál. Régebben sokkal többre tartotta magát, minthogy megengedte volna egyetlen pasinak is, hogy teljes egészében átvegye gondolatai felett az uralmat. Erre mostanában egy virtuális férfi tartja lázban, aki nem jelentkezett azóta, hogy ő lemondta az első találkozást. Miért is kereste volna? Olyan férfi volt, akiben van tartás, elég tapasztalat és valószínűleg elég sok nő van körülötte, akiket megkaphat. Így miért lenne vonzó számára Izabell, aki az első akadály előtt meghátrált? Persze fiatal meg talán csinos is, de a huszonévesek között százával vannak ilyenek, mint ő. A mai csajok rátermettek, végtelenül sokat törődnek a külsejükkel, és sokuknak esze is van. Itt van például Éva, aki szőke és gyönyörű, nagyítóval sem lehet hibát találni rajta. És, ami a lényeg, nem buta.

 
 

A banya igazán tömör és összeszedett eligazítást tartott. Kérte a lányokat, hogy lehetőleg sokat mosolyogjanak, a legostobább kérdésre is feleljenek, ne fintorogjanak, de mindenekelőtt sugárzó kedvességet várt tőlük. Ezt a kifejezést többször is elismételte. Izabell ahogy a nőt hallgatta végig Meryl Streep-et látta maga előtt az Ördög Pradat visel c. filmből. A nő, akinek még a nevét sem tudta, sudár termetű, ősz hajú, szigorú arcú volt. Minden szaván, mozdulatán érződött, hogy parancsoláshoz szokott. Nem hadonászott, nem grimaszolt, csak egyszerűen közölte, mit vár el. Ezt viszont olyan hangon tette, hogy senkinek sem jutott eszébe ellenkezni. Legvégül hozzátette, hogy figyeli a lányokat, mert személyesen felel mindért. Ha valamelyikük hibázik, annak fejét veszi, és természetesen nem kapja meg a teljes fizetségét.

– Akkor munkára fel! Mosoly, mosoly! Mindenkinek látnia kell, hogy szeretitek, amit csináltok! – mondta legvégül.
Mielőtt azonban szétszéledtek volna, Izabellt magához intette.
– Kedves Izabell, tudom, hogy izgul! De akkor is ezer százalékon kell teljesítenie! Megértette? Itt senkit nem érdekel, hogy magának ez az első, vagy épp a századik napja a szakmában. Világos?
Izabell zavartan bólintott. Őt magázta. Érdekes.
– Maga nagyon mutatós, biztos vagyok benne, hogy a férfiak örömmel veszik a társaságát! Legyen vidám és csevegjen bátran! Tudtommal egyetemista, biztosan szorult ész a kobakjába.
Erre a pikírt megjegyzésre a lány elpirult.
– Ne piruljon, mosolyogjon! Mindenki ezt várja öntől. Mellesleg, ha gondja támad, keressen meg! Dalma a nevem, Lengyel Dalma. De csak abban az esetben, ha a gond valódi. Piszlicsáré ügyekben hanyagoljon!
– Rendben, megoldok mindent!
– válaszolta készségesen Izabell, és már alig várta, hogy szabaduljon.
– Na, menjen, menjen, ideje dolgozni!

A lány egy szempillantás alatt el is tűnt, és legközelebb Éva mellett bukkant fel, aki a kezébe nyomott egy kitűzőt, amin szerepelt Izabell neve, hogy aki meg szeretné szólítani, meg tudja tenni.

Ahogy elkezdődött az est, egyszeriben repült az idő. A lányok mindenkivel mosolyogva váltottak szót, aki hozzájuk fordult. Egy hölgy magára borította a vörösboros poharát, az ő ruháját ki kellett tisztítani, egy úrnak nagyon fájt a feje, ő gyógyszert kapott. Izabell álmában sem gondolta, hogy ilyesmivel is a hostessekhez fordulnak, de a lányok csak legyintettek.

Az állófogadás a szálloda óriási tükörtermében nyolc órakor kezdetét vette. Mindenki az asztalok köré csoportosult. Csevegtek, eszegettek és úgy tűnt, a vendégek remekül érzik magukat. Legalábbis a felszínen ez látszott.  A felszínt meg nem illik kapargatni egy ilyen társadalmi eseményen.

Izabell a tükrök egyikében-másikában önkéntelenül többször is megnézte magát, és megállapította, hogy aznap valóban szép. A lába enyhén sajgott az állástól, de ez nem látszott rajta. Már régen megfeledkezett Alexről. Erősen koncentrált a munkára, és a mosolygásra is, amitől úgy érezte, lassan megmerevedik az ajka. És ő még azt hitte, hogy a mosoly könnyű dolog!

A tükör, amely nem hazudott, mert valóban szép arcot adott vissza, egyszer csak megjelenített egy másikat. A lány felé közeledett. Borostás volt, kissé komoly és határozott.

– Jó estét!– mondta közeledő árny halálos természetességgel.
– Jó estét! – mondta Izabell ijedten, elfeledve a mosolyt.
– Tudna nekem segíteni? – kérdezte a férfi mélyen a szemébe nézve. – Egy gyönyörű nőt keresek, akit elveszítettem nem rég.
– Természetesen! – A lány alig tudott megszólalni. Az izgalomtól kiszáradt a torka. – Milyen volt a hölgy, akit keres?
– Fiatal, barna hajú és csodálatos.
– Ennél több támpont kellene. A ruhája?

A férfi kihívóan a szemébe nézett.

– Fekete, testhezálló. Volt rajta egy névvel ellátott kitűző.
– Értem – hebegte.

De nem értett semmit.

A férfi kedvesen elnevette magát.

– Álmomban sem gondoltam volna, hogy itt találkozunk! – mondta egészen megváltozott hangon. – Azonnal megismertelek, de nem akartalak zavarni a munkában.
– Alex – mondta a lány. – Én se hittem volna. Köszönöm a virágot.
– Én meg köszönöm, hogy észre térítettél.
– Én? Hogyan?
– Hát azzal, hogy visszautasítottad a találkozást.
– Akkor nem is bántad?
– Most látlak először, és ilyen bátran ezt mered kérdezni? – vigyorgott a férfi. A szemével végigsimogatta a lány arcát, haját, de nem volt benne semmi tolakodó vagy gusztustalan.
– Tudni szerettem volna.
– Akkor miért nem írtál vagy hívtál fel?
– Azok után, hogy elutasítottam a találkozást?
– Igen, pontosan azért.
– Fura lett volna.
– Nem baj, mert így is megleptél. Nem vagyok hozzászokva, hogy nemet mondjanak nekem.

A lány megmérgesedett.

Micsoda pökhendi majom! – gondolta. Idejön és közli, hogy neki minden nő bemászik az ágyába. Jó, nem teljesen ezt mondta, de ez volt mögötte.

– Akkor végre ért egy kis meglepetés – közölte pimaszul.
– Meglepetés folyton ér… Ebben nincs hiány – tette hozzá hanyagul a férfi. Szemmel láthatóan élvezte a csevejt.

– Kedves Alex, örülök, hogy látlak! Azt hittem, már leszoktál a társasági életről!
Ezt a mondatot túl hangosan, túl harsányan Dalma, a főnökasszony vetette oda, ahogy melléjük lejtett lassú, elegáns, párducvonaglással.
– Dalma, hogy s mint? – nézett rá a férfi minden érdeklődés nélkül.
– Remekül édesem, remekül. Talán segíthetek neked valamiben? A kis hölgy nem volt elég kedves?
– Szó sincs róla! A kis hölgy remekül végzi a munkáját – mondta a férfi melegséggel a tekintetében.

Izabell hirtelen nem tudta eldönteni, hogy viccel-e vagy komolyan beszél. Egy biztos, Alex pontosan olyan volt, amilyennek a leveleiben mutatta magát: lehengerlő és udvarias.

Előző rész
Következő rész

fotó: Pinterest

 

 

 

 

 

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here