Sugar baby – 8. rész

“A homokóra nem egészen három centi lehetett. Csinos, míves darab. A mellette lévő papíros semmit nem árult el a feladóról. Ha ez egy horror film lett volna, Izabell megijedt volna. Talán annyi ideje van hátra, amennyi a homokóra homokja? Ez ostobaság, hiszen kétpercnyi, ha lehetett benne. Vajon mire akart utalni a titokzatos küldő? Arról nem is beszélve, hogy a feladó személyét teljes homály fedte.”

A sorozat többi részét itt olvashatod

A telefon pittyenése jelezte, hogy megérkezett az előző napi fizetsége. Hihetetlenül gyorsan és flottul ment, bár ebben benne volt Éva segítsége, aki minden papírmunkát elintézett helyette mondván, ez neki nem jelent nehézséget.

Igaz, pár napja, sőt még tegnap is barátságosabb volt vele, és érezhetően akkor változott meg a viselkedése, amikor Alex a lány közelébe került. Bár csak huszonhárom éves volt, de Izabell már jól tudta, hogy a nők számára semmi sem szent, ha egy férfiról, annak megszerzéséről van szó. És Éva elszánt, határozott és rámenős. Ezek be szoktak jönni a pasiknál, főleg a maiaknál, akik kissé gyámoltalanabbak, mint a régiek. Ezért is volt neki szimpatikus az idősebb férfi, aki mellett nőnek érezhette volna magát, nem anyának, pszichológusnak vagy pusztán lelki szemetesládának.

 
 

A szálloda felé közeledve, amelyben tegnap dolgoztak, azonnal észrevette Éva kirívóan kék autóját. A rendszámát is felismerte. Vajon mit keres arrafelé? Aztán elengedte a gondolatot, mert semmi köze hozzá, és nem is tartozik rá. Sietősebbre vette lépteit, mert fázni kezdett. De ahogy a tágas, üvegajtós bejárat elé ért és bepillantott, meglátta a lányt Alexszel.

Nem lepődött meg annyira, mint várható lett volna. Inkább kíváncsi lett, mi az, ami ezt a két embert összehozza ezen a délutánon, hiszen nem ismerik egymást. Mégse mehetett oda megkérdezni, hiszen semmilyen módon nem tartozott rá. Csak egy pillanatig látta őket, de az pontosan elég volt ahhoz, hogy a szíve hevesebben kezdjen dobogni és tudatosítsa benne, hogy nem annyira közömbös Alex iránt, mint ahogy szeretné elhitetni önmagával. Az addigi kellemes önámítás pusztítóan megsemmisült benne egy másodperc alatt.

Szerencsére jött a villamos. Felpattant rá, és az messzire vitte a helyszíntől, ami váratlan szívdobogást okozott neki.

Jól esett hazaérnie. Ahogy ledobta kabátját a fotel karfájára, azonnal átutalta a lakbért. Ettől megkönnyebbült. Remélte, hogy Dalma hívni fogja még, mert a munka jó volt, a fizetség meg még jobb.

A táskájában kotorászva kezébe akadt a fehér doboz. Kinyitotta és ide-oda forgatva, pergette a homokszemeket, ahogy a múló idő teszi az élettel. Az az egy szó, ami papíron állt, hirtelen értelmet nyert. Lehet, hogy valaki időt kér tőle? Vagy időt adna? És akkor, abban a pillanatban felismerte a kézírást. Ugyanaz volt, mint a rózsadobozban. Alex kért vagy adott volna neki? Furcsán hangzott. Kinyitotta a laptopját és úgy döntött, visszajelzést kell adnia.

“Köszönöm a kedvességed! Idő… Van is, nincs is. Adni vagy kapni szeretnél?”  Ennyit írt. Válasz nem érkezett. Tízszer is ránézett a mailjeire, de semmi. Ezért összedobott magának egy könnyű tésztát és leült tanulni. A jegyzetek és könyvek világában elmerülve végre nem kellett olyasmin gondolkodni, amin nem tud javítani vagy változtatni.

Két órával később megérkezett a várva várt válasz.

“Tőled szeretnék kapni. Megengeded, hogy adjak a magaméból?”

Erre mit lehetett felelni, hogy egy nő ne tűnjön közhelyesnek, ostobának és túl lelkesnek. Adva van egy férfi, aki tudja, mit akar, és adva egy nő, aki nem igazán. Két külön élet, két külön világ, amely arra kapott lehetőséget, hogy netán találkozhasson.

“Beleférek? – kérdezett vissza.
“És én? Ideje lenne átbeszélnünk.”
“Rendben. Homokóra nélkül.”
“Ne halogassuk. Találkozzunk ma! Nincs tériszonyod?”

Izabell meghökkent. Csak nem valami torony tetejét szemelte ki első randinak?

“Nincs! Félnem kellene?
“Szó sincs róla, de azért legyen nálad meleg pulcsi. Egy óra múlva érted küldök egy autót.” És ezzel a mondattal be is fejeződött a rejtélyes csetelés.

Becsukta a laptopját. Nem tudta eldönteni, hogy izguljon-e vagy sem. Mi az, hogy érte küld egy kocsit? Nem volt hozzászokva ehhez az életformához. Ám ennél sokkal jobban aggasztotta, hogy vajon meg merjen-e bízni egy ismeretlenbe, akivel nem szokványos keretek között randizik. És ha kiderül róla, hogy egy pszichopata? A filmekben is vannak jóképű, lehengerlő gyilkosok. És ha ő a következő áldozat? Aztán elhessegette a gondolatot. Azok sokkal könnyebben találnak áldozatot, és nem küldözgetnek ajándékot, nyugtatta önmagát. Különben is nem Amerikában vagyunk. Magyarország az Magyarország.

Fura első randi lesz, amely nem földön zajlik, mosolygott magában. A haját laza copfba rendezte, keresett egy kényelmes, de mutatós pulcsit és majdnem készen állt a találkozásra. A tükör előtt vizsgálva önmagát váratlan hangon csilingelni kezdett a telefonja.

A szám valóban új volt, vagy nem mentette el. Óvatosan belehallózott, ami annak következménye volt, hogy ostoba gondolatokkal fárasztotta eddig az agyát, és már-már azt hitte, valami zaklató keresi. Ám ennél jóval egyszerűbb volt a helyzet. Éva hívta.

– Bocs, hogy nem hagylak békén, de kiderült, hogy este lenne egy új munkánk. Én nem tudom vállalni, de mondtam Dalmának, hogy veled mindenképp számolhat, mert úgy tudom, ráérsz.  Ugye nem hazudtam nagyot? – csicseregte kedvesen.

Vigyázz mit kívánsz, sóhajtott fel Izabell. Íme, amikor az égiek meghallják.

– Nem hazudtál, de csak félig. Nem érek rá sajnos, és bármennyire kell a pénz, ezt most nem vállalom.
– Most hülyéskedsz? Nagyon menő helyre kell menni, a Duna-parton egy palotába. Tele lesz hírességekkel. Ne csináld már!
– Elhiszem, de vannak helyzetek, amikor nem megy.
– De Izabell, nem hagyhatsz cserben! Én vállaltam érted kezességet. Azt mondtam Dalmának, hogy te mindenkor elérhető vagy.
– Hogy mondhattad ezt, amikor semmit nem tudsz rólam? Sajnálom, de nem megy. Most fontos dolgom van.

Éva dühösen felhorkant.

– Ha valaki ennyire kategorikusan tiltakozik, akkor biztosan pasi van a dologban. Csak miattuk mondunk le minden jóról.

Izabell élvezte, hogy bosszanthatja. Nem rossz szándékkal. A kép, ahogy Alexszel találkozik, nem ment ki a fejéből.

– Igen, randim lesz! Egyszóval most a válaszom nem. Máskor kérlek, szólj időben.
– Rendben, igazad van. Nem mondom, hogy örülök, de megértem. Elmondhatok egy nagy titkot én is?
– Persze, ne csigázz!
– Nekem is randim lesz. És még ismered is… Azaz nem, azt mondtad. Tudod, a tegnapi, akinek mutattam a képét?

Izabell megnémult.

– Itt vagy még? Vagy már száguldasz is?
– Dalma nagyon régi exével? – kérdezte nagy sokára.
– Eltaláltad. Becserkésztem és randira hívott.
– Hűha! – De ez a hűha nem volt igazi elismerés vagy meglepetés. Ez a hűha fájdalmas volt.
– Ez titok, ki ne kotyogd a lányok előtt! Nem akarom, hogy pletykáljanak!
– Nem fogom!
– Köszönöm! Érezd jól magad és csavard el a fiú fejét! – mondta Éva olyan hangon, hogy Izabell gúny érzett kicsengeni a szavaiból. – Puszi.

Mielőtt azonban mélyebbre merülhetett volna gondolataiban, kopogtak.

Egy jól öltözött, mosolygós, terebélyes úr állt az ajtó előtt, és közölte, hogy ő jött Izabellért, hogy elszállítsa.

Előző rész
Következő rész

fotó: Pinterest

 

 

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here