Szándékos véletlen 15. rész

Lágyan megcsókolta. Puhán, érzékien vette birtokba a száját. Mindez lehetett volna a világ legkülönlegesebb pillanata is, ha Veronika nem ront be és nem kiabálja, hogy:
– Segítség! Ég a pavilon!

A sorozat előző részeit itt olvashatod

A pavilon azonban nem égett, vagyis bentről nem látszott semmi. Lilla fokozatosan tért magához a hirtelen támadt varázslatból. Egy könnyű csók és máris elveszítette volna a fejét? Azt már nem!

Veronika türelmetlen tekintettel rivallt a férfira:
– Péter, gyere! Édesapád benn van!

Hangja hisztérikusan csengett. Darvas Péter rémülten kapott észbe. A pavilon az pavilon, nem fontos, de az apja élete veszélyben forgott. Nem volt ideje átgondolni, mit tegyen, azonnal sarkon fordult, és rohanni kezdett.
Lilla egy pillanatra megtorpant. Vajon Veronika miért nem segített a házigazdának? Vajon ő hogyan tudott ilyen gyorsan ideérni? És a nyafogós hangú mintha nem lett volna őszinte. Míg ezek a gondolatok átfutottak a fején, a pasi el is tűnt a szeme elől a nővel együtt. Hirtelen rádöbbent, hogy ez az egész csak csapda lehet. Egyszerű, de mégis rafinált csapda. A bajban azonban nem szokás alaposan mérlegelni a lehetőségeket. Ő egyedül maradt a gondolataival és várt. Semmi nem történt. Egy hang sem szivárgott ki a pavilon falai közül, de ami a legfurcsább, füstnek nyoma sem volt.

 
 

Tudta, hogy valami nincs rendben. Az nem lehet, hogy ilyen átlátszóan férkőzzenek be Darvasék villájába! Amilyen nesztelenül csak tudott, átvágott a kerten, és a bokrok takarásában megpróbált közelebb menni a pavilonhoz. Az egész olyan volt, mint egy akciófilm, de most élesben zajlott. Ott mindig ügyes a főhős, semmi baja nem történik, érheti ezer ütés, mindig tökéletes a sminkje, a ruhája is csak szexisen szakadozott. Ő meg a frissen locsolt fűben bukdácsol, úgy tesz, mintha tudná, hogy mit kellene tennie. A pavilonhoz legközelebbi bokornál guggolva már hallotta is a nő és a tegnapi pasas hangját.
– Menj, szerezd meg az iratokat, amíg nem térnek magukhoz! Habár mindketten akkorát kaptak, hogy lehet, hogy az sohanapján lesz! – Gúnyosan felröhögött, és intett a fejével, hogy induljon már.
– Rendben. Ugye nem lesz bajuk? Csak tönkre akarom tenni a céget, de a halálukat nem szeretném!
– Mondtam már, hogy ez nem a te dolgod! Apáddal megegyeztem, teszem, amit kell.
– Maxim! Gyilkosként akarsz élni?
– kiáltott fel Veronika.
– Kussolj már! Semmi közöd hozzá. Te csak hozd el az aktákat és tűnjünk el!

A nő rémült arcot vágva bólintott.
– Mi legyen azzal a nővel benn? Valami kotnyeles liba, de semmit nem tudhat. Biztos Péterre hajt.
– Őt majd elintézem! Nem kell félned, majd úgy teszek, mintha meg akarnám menteni! Ez beválik. Aztán bevágom valamelyik sarokba aszalódni.

Ezen mindketten nevettek.

A jó nénikédet vágod ám, nyugtázta a bokorban lapuló Lilla, de azért reszketett a lába. Nem önmagát féltette, hanem a bent lévő két férfit, ugyanis fogalma sem volt, hogyan szabadítsa ki őket. Mégiscsak egy vékonyka nőnemű volt, aki eddig életében nem verekedett, legfeljebb kiskorában. Nem tanult küzdősportot, és nem bújt meg benne semmiféle extra verekedni tudás. Gyerekkorában maximum az öccsével birkózott, de még abból is vesztesként került ki.

Telefonálhatna is, de ugyan kinek? A rendőrség mire ideérne, már régen ott feküdne ő is a földön harmadikként. Gábor sem tudna segíteni, nem lenne rá ideje meg módja sem, hogy bejusson, és szélvészmód elintézzen két embert. Meg ez nem az a helyzet, amikor Chuck Norris leugrik a tetőről, és két rúgással hat embert leterít.

Veronika pillanatokon belül ott sem volt. Kis topánjával gazellákat megszégyenítő szökkenéssel tűnt el a kacskaringós lépcsősoron. Szemmel láthatólag ismerte a járást. Hogy pontosan mi volt az, ami megérte neki, hogy ilyen kétes alakokkal üzletbe bocsátkozzék, az nem derült ki. Annyi bizonyos, hogy nagyon kellett neki, mert a szeme bosszúvágytól szikrázott.

Amikor a Maximnak nevezett szörnyeteg látta, hogy eltűnik, összeráncolta a homlokát. Beletúrt sötét, göndör hajába és elvigyorodott. Nem rossz meló ez, főleg, ha két ilyen ostoba embert kell elintéznie, gondolta elégedetten.

A pisztolyát nem akarta használni, mert az nyomot hagy, de egy ártatlan tűz nem fog gyanút kelteni. Mindenki azt fogja gondolni, hogy baleset történt, és a fiatalabbik az apja megmentése közben rosszul járt. Laza kis tervnek látszott, csak az a nyomorult nő ne lenne a képben, akivel beszélgetett az ifjabbik Darvas. Semmi szükség nem volt rá, hogy szemtanúja legyen valaki az akciónak.

Fogta a benzines kannát, és locsolni kezdte a földet. Mekkora ötlet volt tőle, hogy sikerült a kannát előző este becsempésznie, amikor az őr elaludt! Mindig van egy gyenge láncszem mindenki életében, hát Darvaséknál a rosszul fizetett biztonsági őr volt az. Eldugta a benzint a virágládák mögött, és nyugtázta, hogy a terve kitűnően bevált. Csak az a ribanc ne lenne még itt!

Amikor kiürült a kanna, letette, és arcán kaján vigyorral elindult a ház felé. Határozott léptei visszhangoztak a kövön. Nagyon remélte, hogy Veronika nem sokáig vacakol, mert gyűlölte, ha a nők lassúak, és beleköpnek a levesébe. Még szerencse, hogy a megbízója nem szívbajos és nem kötötte meg a kezét. Azt mondta, neki mindegy hogyan intézi el az ügyet. Egy biztos, euróban fizet és azonnal. Sokat!

Lilla megremegett, amikor elhaladt mellette. Valami isteni szerencse volt, hogy nem vette észre, mert a bokor ágai között nem volt teljesen észrevétlen. Tudta, hogy pár perce van csak, hiszen Maxim keresni kezdi, és gyorsan rá fog jönni, hogy már nincs a házban. Ez alatt a pár perc alatt ki kell juttatnia Pétert és az apját. Szinte kúszva jutott el a bejáratig. Azonnal észrevette az idősebb Darvas cipőjét. Élettelen teste a földön hevert. A fejéből vér szivárgott.

A fia nem messze tőle szintén mozdulatlanul hevert. Lilla majdnem elsírta magát. Az isten szerelmére, mit tegyen, hiszen azonnal visszaér Maxim, és ha itt találja, mindhármukra rágyújtja az apró épületet.

Odamászott Péterhez. Nem halt meg, csak eszméletlen volt az ütéstől, amit kaphatott. Váratlanul érhette, mert nem gondolta, hogy valaki les rá.
– Péter, térj magadhoz! – suttogta neki. Megpróbálta élesztgetni, de az nem mozdult. – Gyerünk, muszáj magadhoz térned, mert nem tudok másképp segíteni mindkettőtöknek.

Néma csend volt. Még Maxim léptei sem hallatszódtak. Lilla tudta, hogy a házban keresi őt. Valószínűleg benéz minden zugba, és egyelőre nem sejti, hogy ő már nincs ott. Talán nyer ezzel némi időt.

Eszébe jutott, hogy táskája alján mindig van egy kis víz. Gyors keresgélés után kivadászta, és Péter arcába löttyintette. A férfi azonnal kinyitotta a szemét, és majdnem felkiáltott, amikor Lilla kezét a szájára tapasztotta.
– Mindjárt visszajön az a szörnyeteg! Fel tudsz állni? – suttogta.
– Fel. Mi ez a benzinszag? Apa hol van?
– Fel akarja gyújtani a helyet. Apád ott fekszik…

Péter felült. Kába fejjel próbálta rendezni a gondolatait. Lillára nézett, akinek kipirult arca sejtelmesen ragyogott. Gyönyörű volt. Igazi amazon. Ha nem lett volna annyira gyalázatos a helyzet, még el is mosolyodott volna. Tetszett neki kezdettől fogva. Setesutasága nem riasztotta el, érezte, hogy sokkal több van benne, mint amennyit kifelé láttat.

A helyzet azonban most nem adott okot a romantikázásra. Apja sápadt arcát látva azonnal kijózanodott. Olyan düh kapta el, hogy menten hatalmas erő járta át a testét, ami úgy érkezett belé, mint valami tornádó. Ideje volt a tettek mezejére lépni. Mielőtt azonban felállhatott volna, megjelent Maxim. A semmiből, csendben. Lilla az egyik óriás kaspó takarásában guggolt, így nem láthatta őt.
– Nocsak! Magához tért?  – mondta gunyorosan. – No, nem baj! Úgysem találom a másik madárkát, így jó lesz maga is!
– Mit akar tőlem?
– kérdezte Péter arcán gyűlölettel.
– Én? Igazán semmit! Talán egy kis tüzet szeretnék varázsolni a szép kis házuk köré! – kacsintott Maxim.
– Mondja meg, mit akar! Miért ütött le?
– Nem érek rá csevegni! Ide figyeljen, kérdezze meg a barátnőjét! Igaz, csak akkor, ha lesz rá módja, mert most befűtök egy kicsit maguknak!

Erre a zsebébe nyúlt. Lassú mozdulattal, arcán kéjes vigyorral egy öngyújtót vett elő.
– Eredeti Zippo – közölte röhögve. – Még a nagyapámé volt.

Aztán felpattintotta a tetejét. Mielőtt azonban a lángra gyújthatta volna a benzinnel fellocsolt padlót, Lilla egy vascsővel, ami a kaspó mellett hevert, tarkón vágta. Olyan erővel csapott le rá, mintha a világot készült volna legyilkolni. A férfi eldőlt, mint egy liszteszsák.

Péter rámeredt a lányra.
– Te jó isten! Ez aztán ütés volt! – kiáltotta. Lilla csak állt, és lihegve nézett maga elé. Nem hitte, hogy sikerülni fog.

Nem sejtette, hogy ekkora ereje van. Ekkor mindketten nyöszörgésre lettek figyelmesek. Az idősebb Darvas magához tért. Látszott rajta, hogy nem tudja, hol is van.
– Apa – kiáltotta Péter – azonnal mentőt hívok! Próbálj meg nem mozogni!

És már tárcsázott is. Az idős férfi arca eltorzult a fájdalomtól és feljajdult. Az ütés váratlanul érhette, és esés közben is beverhette a fejét.

A nyári nap lenyugvóban volt. Hirtelen csend lett.
– Van valahol valami kötöző izé? – ocsúdott fel Lilla hirtelen.
– Madzagra gondolsz?
– Mindenképpen meg kell kötöznünk Maximot, aztán hívjuk a rendőrséget.

A madzag az egyik polcon lapult. Péter alaposan hátrakötötte az eszméletlen férfi karját. Lilla talált ragasztószalagot is, amellyel körbetekerte a testét, és az állványhoz ragasztotta. Nem hiába látta a filmekben, hogyan kell. Most mondja valaki, hogy nem lehet egy jó krimiből tanulni!

A mentő percek alatt megérkezett. Kinyílt a hatalmas bejárati kapu, és beszáguldott a tágas udvarra. Péter kirohant és kiabálva terelte őket a pavilon felé.

A nyitott kapun át egy szőke nő suhant kifelé nagy zöld mappával a kezében. Senki nem figyelt rá. A mentősök óvatosan a hordágyra helyezték idősebb Darvas Pétert.
– Nem lesz semmi baj, kisasszony! – mondta az egyik. – Az édesapja nem sérült meg életveszélyesen.

Lilla nem javította ki. Nem mondott semmit, nem is mosolyodott el. Csak az járt a fejében, milyen szemét a világ, hogy egyesek ölni képesek benne.

Ahogy lassan kigurult a mentő, ránézett Péterre, akinek fáradt arcát látva elöntötte a szerelem. A férfi is őt nézte. Odalépett hozzá, kisimított egy rakoncátlan tincset az arcából és ennyit mondott:
– Te vagy a legcsodálatosabb nő, akivel valaha találkoztam. Még akkor is, ha nem tudod, hogy két Pipacsnevű hely van Budapesten!  – És megcsókolta. Nem úgy, mint nemrég, hanem erősen, mégis lágyan, szenvedéllyel és megnyugvással.

Lilla még látta, hogy a nap lassan lebukik a budai dombok mögött. Nem tudta, el merje-e hinni, hogy az életben lehet egy pillanat ilyen varázslatos. És abszolút mindegy, hány véletlen fordul elő az ember életében. Legyen az egy vagy tizenegy Pipacs is!

Vége

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here