Szándékos véletlen – 2. rész

A sorozat előző részét itt olvashatod

Nehezen telt délelőtt. Pedig ezer dolga volt. Az ügyfelek ostoba kéréseikkel zaklatták. Lilla már-már elgondolkodott azon, vajon nem kellene-e új állás után néznie. Valahol egy erdő közepén, ahol van net, de nincs ember. Nagyon éhes volt, de nem ebédelt, majd a Pipacsban. Ismerte a hangulatos kis éttermet, sokszor beugrott a barátaival, mert olcsó volt és ízletes minden fogás.

Megviselt bogárhátúja most nem hagyta cserben, és kettő előtt öt perccel begördült az étterem parkolójába. Lesimította borzas haját, megigazította a sminkjét. Tudta, hogy nem ő az Omega első embere, de most bizonyítani akart.

 
 

Leült a teraszon, és kért egy bodzás limonádét. A pincérfiú formás fenekén még ottfelejtette a szemét, de azon túl nem történt semmi. Húsz perc várakozás után türelmetlen lett. A fene egye meg az ilyen pasikat, gondolta. Szórakoznak csak… Mi lesz, ha nem jön el? Hogy fogja bevallani a kudarcot?

Fél óra múltán már biztosan tudta, hogy csúful átverték. Nem fogta a dugóra, nem magyarázgatta magának, hogy ostoba. A tény, az tény volt. Kifizette az italát és keserű szájízzel elindult vissza az irodába.

A titkárnő, akinek a legfőbb feladatai közé tartozott a becsmérlő tekintet alkalmazása, most sem hagyta ki. Mielőtt azonban ő lapos kúszásban eltűnt volna a szeme elől, odaszólt neki:
– Van egy üzeneted.
Lilla meglepődött. Ugyan ki az, aki nem érte el telefonon?
A kis papír után nyúlt, amelyen ennyi állt: Nem szeretem, ha átvernek. És mellette egy telefonszám.
Mi az, hogy átverik? Kit? Talán azt a nagyképű majmot, aki nem jött el? Neki áll feljebb? Elöntötte a méreg. Tudta, hogy nem mondhatja ki, amit gondol, hiszen az ügyfélnek mindig igaza van. Ezért mély levegőt vett, és a papírlapot behajította a fiókjába. Majd később felhívja.

A főnök szerencsére nem volt bent. Viszont egy rakás papírmunka várt rá. Két óra múlva zsibbadt lábbal és fenékkel állt fel. Elege volt a napból, a rossz telefonhívásokból és a gyomra is korgott.
Úgy döntött, a sarki étteremben csak akad valami, amit szélvész gyorsan ehet. Vette a táskáját, és korgó gyomorral liftbe szállt.
Az étterem apró volt és otthonos. Nem a legmenőbb környéken, de hangulatos kis sarkaiban el lehetett tűnni a külvilág figyelő tekintete elől.

Belépett és a kiszemelt sarok felé indult. A cseresznyefa asztalok elegánsan fénylettek a késő délutáni napfényben. Csak két férfi volt odabenn. Vitatkoztak. Nem komolyan, inkább érveltek valami mellett.

Ahogy elhaladt mellettük, megismerte az egyik hangot. Vele beszélt délelőtt. Ő verte át. Visszahívni meg dühből elfelejtette. Önkéntelenül a telefonja után nyúlt, mintha az változtatott volna valamit a helyzeten. De az halott volt. Valószínűleg órák óta lemerült táskájában.

De a pasi ott volt. Hallotta a nevetését. Az is ismerős volt. Kék ingben, farmerben és sötétbarna hajjal. Hátulról jól nézett ki. Visszafordulva kiderült, hogy elölről is. És a Lillában lakó izgága majom nem bírt nyugton maradni. Odalépett hozzájuk:
Elnézést, hogy megzavarom a beszélgetést, de nem ön Darvas Péter? – fordult a fiatalabb felé
– De igen – mondta egyszerre mindkettő.
Lili megzavarodva nézett rájuk. Most mi van? Szórakoznak vele?
– Legalább üzenhetett volna, hogy ne várjam! – bökte ki mérgesen.
A kékinges arcán árnyék suhant át.
– Maga meg ki a fene? – mordult rá.
– Én? Á, csak az a nő, aki fél órát várt Önre a Pipacsban, és nem ebédelt.

A férfi gúnyosan felnevetett.

Pénteken este folytatjuk

 

 

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here