Szándékos véletlen – 3. rész

A történet előző részeit itt olvashatod

Az idősebb férfi meghökkent a váratlanul odapattanó lány láttán. Épp egy fontos beszélgetésben volt a fiával, aki sehogyan sem akarta átvenni tőle a céget. Azt hajtogatta, szabadságra vágyik. A nyikhaj! Majdnem harminc éves, és még mindig gyerekesen viselkedik. Ő már kétszeres apa volt ebben a korban, és régen dolgozott. A szabadságról csak álmodozott.

A lány szeme villogott a méregtől, tekintetében egyesült a tűzokádó sárkány, és majdani feleség mindent elsöprő ereje. Tetszett neki. Főleg, ahogy a fiára támadt.

Alig tudta palástolni a mosolyát.
Á, a káromkodós! – eszmélt fel a kékinges. – A telefonban kedvesebbnek tűnt.
Kedvesebb is lennék, ha nem ver át és odajön, amikorra ígéri – replikázott Lilla.
Én ott voltam. Vártam húsz percet, de ez a húsz perc nyomokban sem tartalmazta önt.

 
 

Lilla ekkora hazugság hallatán csak hápogni tudott. Kinyitotta a száját, és becsukta, mint a hal, amit partra sodort egy hullám.

Próbált igen kimérten válaszolni. Úgy érezte, méltatlan hozzá a düh, ezért sértett hangon odasziszegte:
Akkor biztosan kölcsönkért valahonnan egy láthatatlanná tévő köpenyt!

Megfordult és amilyen hatásosan csak tudott, elviharzott, majd lerogyott egy székre a legtávolabbi sarokban. Az oszlop eltakarta a két férfit, de azért hallotta a nevetésüket. Majdnem elsírta magát.
Még szerencse, hogy volt nála külső töltő, így bedugta a telefonja kábelét és várt.

Szinte a semmiből ott termett előtte a jó fenekű pincér, akitől legszívesebben bort rendelt volna, de az autója kinn várta. Pedig életmentő lett volna… Maradt a jól megszokott rántott sajt vegyes körettel és kólával. Nem volt egy nagy ínyenc. Viszont az éhség mardosta a gyomrát.

Ahogy telefonja életre kelt, sorra jöttek az üzenetek. Keresték az irodából, az anyja is, aki már a rendőrséget akarta hívni, mert nem érte el. Volt két ismeretlen szám is, meg egy nagyon is ismerős. Attila vagy ötször hívta. Üzenni semmit nem üzent. Mi a francot akarhat, amikor két hónapja lelépett, mert úgy érezte Indiába kell mennie? Mert valami guru él ott, akivel neki beszélgetnie kell. Meg feltöltődne a szennyes város után… Így mondta… Szennyes város, mint valami ócska filmben. Mintha nem Budapesten nőtt volna fel. Lilla meg tudta volna ölni.

Hirtelen belévágott a fantasztikus, életmentő gondolat. Mekkora idióta volt! Ezt eddig is sejtette.  Neki nem a kékingest kellett volna letámadnia, hanem az idősebb úrral kellett volna negédeskednie, mert a cégnek az vált volna hasznára. Erre ő, mint egy hiú liba, csak gágogott nekik. Felvillant előtte az idősebb úr arca…Te jó ég! Elbaltázta! Megint. Mire megérkezett a sajt, elment az étvágya.

Belepiszkált, aztán az éhség mégis győzött a kétségbeesés felett. Befalta.

De hát nincs is akkora baj, gondolta jóllakva. Majd odamegy újra. Felveszi a kislányosan ártatlan arcát, és újabb időpontot kér. De nem attól, aki becsapta. Ha kell, könyörögni fog. Még rebegteti is a pilláit… Azt pár szálat…

Elmosolyodott. Egyszerű ez! Nem kell mindent túlagyalni! Rendelt még gyorsan egy kávét, és hirtelen mozdulattal felpattant az asztaltól. Most vagy soha!

A most győzött, mert abban a pillanatban rántotta meg az asztalterítő sarkát, abban a mostban gurult le a pohár, és tört ripityára hangosan.

Látta a szilánkok millióit… Felnézett. A két férfi akkor indult ki az ajtón. Mindkettő magas volt, széles vállú és elérhetetlen. Nem is hallották a csörömpölést, vagy ha igen, nem vettek tudomást róla.

Megsemmisült. Már nem tudta, sírjon-e vagy röhögjön az egészen. A szerencse tálcán kínálta neki a lehetőséget, de a mai napon mindent, de mindent elrontott.

A pincér pimasz mosollyal szedegette a földről a pohár darabkáit.
Elnézést – suttogta alig hallhatóan.
Semmi gond, megesik ez másokkal is – mondta olyan hangon, hogy abban egy csepp részvét sem volt. A szemében gúnyos részvétlenség vert tanyát.

Lilla fizetett és jókora borravaló mellett rosszkedvűen ballagott kifelé. A kávét meg igya meg akárki, tette hozzá magában.

Ekkor megcsörrent a telefonja. Azt muzsikálta, hogy Attila nem adja fel…Mi a csudát akarhat?

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here