Szándékos véletlen 4. rész

A történet előző részeit itt olvashatod

Nem veszem fel, nem veszem fel, sorolta magában Lilla egészen a csörgés végéig. Miért venném?  Még Attilára gondolni is fájdalmas volt, de ezt a dühe mögé bujtatta. Vannak szerelmek, amik szomorúsággal, és vannak, amelyek hatalmas haraggal végződnek. Ő az utóbbit élte meg.   Attila csak érdekből hívhatta. Vagy pénz kell neki, vagy egy lelkizés, mert panaszkodni nagyon tudott. Esetleg dicsekedni akart indiai kalandjaival. Ezek nem hiányoztak neki már. Nem volt világrengető szerelem köztük, mégsem esett jól a váratlan szakítás. Egy bizonyos korban már senki nem viseli jól a kilátástalan kapcsolatokat.

Már semmit nem akart ettől a naptól, csak végigdőlni a kanapén, nézni a plafont és elgondolni, hogy holnap nem öli meg a főnöke.

 
 

A fehér bogárhátú begördült a csendes zuglói utcába, és a lány lassan megnyugodott. A rossz napot nem követhette rossz éjszaka, gondolta eltökélten. Tévedett.

Miközben a zárral babrált, megint csak eszébe jutott, hogy a két férfi milyen fura tekintettel kapta fel a fejét, amikor Darvas Péterre rákérdezett. És vajon miért mondta a fiatalabbik, hogy ő nem volt ott, amikor ott volt. Nem tűnt túl férfiasnak ez a gyerekes beszólás.

A kis bérelt lakás mindig is átmeneti otthonnak készült, mégis jó volt azzal a tudattal hazaérni, hogy már senki nem nyaggathatja, ha kikapcsolja a telefonját.
Az előszobában hirtelen távolra került a főnök, a cég és az az utálatos Darvas Péter is, aki ma olyan kellemesen elszórakozott rajta. És még ki is nevette.

Csak Pömszli, a semmilyen macska várta, meg egy rakás bűzös macskakaka az alomban. Mérgesen kitárta az ablakot, és azon gondolkodott, kihajítsa-e az állatot, de nem tűnt barátságos megoldásnak.

Zuhanyozás közben nem hallotta a telefont, és ez lett a veszte. Amikor kijött a fürdőből vizes hajjal, még feltett egy frissítő, zöld pakolást az arcára. Aztán ledőlt a kanapéra és lehunyta a szemét. A macska odakucorodott mellé. Az idill tökéletes volt.
– Most mondd meg őszintén, van nő, akinek használt már az a trutymó, ami rajtad van? – szólalt meg egy hang a semmiből.

Lilla felordított. A macska földre ugrott és bután bámult a gazdájára.
– Te hogy kerülsz ide? – kiáltotta. – Természetesen Attila állt ott mellette, és hangosan nevetett. Mind a 32 foga látszódott.
– Még van kulcsom, angyalom! Csak nem felejtetted el? – vigyorgott behízelgően.

És valóban… Elfelejtette visszakérni pár hónapja. A szokásos hebehurgyasága most benyújtotta a számlát.
– Nem ezt kérdeztem! Minek jöttél ide? – Lilla nem volt boldog. Nem akarta látni a pasit.
– Gondoltam, örülni fogsz nekem.
– Hát tévedtél. Kérem a kulcsot!
Attilai elmosolyodott, és már nyújtotta is. Aztán hirtelen visszarántotta a kezét.
– Vedd el, ha annyira kell!
Lilla arcán ez idő alatt megszáradt a zöld maszk. Látta a tükörben, hogy úgy néz ki, mint egy hatalmas karalábé. Érezte, jobb nem küzdeni növényi mivoltában.
– Miért jöttél vissza ilyen hamar? – kérdezte inkább elterelve a figyelmet a kulcsos ügy sikertelen lezárásáról.
A pasi elkomorodott. De amikor Lilla arcára nézett, felvidult.
– Már mállasz is! – mondta röhögve. – A vakolat megadta magát.
A lány felállt.
– Ne mozdulj! – mondta nem túl kedvesen. – Csak leszedem ezt a vackot.

Pár perc múlva, kibújva a karalábéságból és százezer kérdést átrágva, visszatért.

Attila már nem volt sehol. Az ajtó is rényire nyitva maradt. Csak egy cetlit hagyott maga után. Ennyi ált rajta: Ne haragudj, megadom, mihelyt tudom.
Azonnal látta, nyitva az íróasztal legalsó fiókja. Hiányzott a boríték a nyaralásra félretett pénzzel. Háromszázezer és némi euró.
Lilla arcán megjelent az első könnycsepp. Megdöbbent. Elárulták, meglopták, kinevették ma.

Minden férfit gyűlölt. Darvas Pétert, aki rá sem hederített, a főnökét, aki utálatos volt, mint mindig, a pincért, aki kinevette, és Attilát, az exet, aki lelépett a pénzével. És a kulcsot is magával vitte.

Nyomorultak, gondolta. Megkeserüli mind.

Leült a kopottas fotelba, felhúzta a lábát, és szép finoman összeomlott. Pömszli az ölébe furakodott és dorombolva hallgatta a síró lányt.

A következő részt csütörtökön este tesszük közzé

fotó: Pinterest

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here