Szándékos véletlen 5. rész

A sorozat előző részeit itt olvashatod

Hét óra volt és csengetett valaki. Aztán kopogott. Lilla félkómában is tudta, hogy csak egyetlen egy ember van olyan tapintatlan az életében, aki ilyen kora reggel válogatott módszerekkel próbálná felébreszteni. Egy ember, akire bármikor számíthatott. Ez pedig gyerekkori barátja, Gábor volt. Egy utcában laktak, egy iskolába jártak. Szüleik is ezer éve ismerték egymást. Már-már úgy tűnt, előző életükben is találkoztak, annyi ponton kötődtek.
– Megyek, nem kell felkeltened a fél várost – morogta.

Az ajtóban valóban a srác állt.
– Éreztem, hogy nem vagy jó passzban! – mondta kertelés nélkül. Lilla legyintett és beengedte.
– Hoztam neked kakaós csigát meg fánkot, hátha az segít.

 
 

A lány bágyadtan nézett rá. Most is, mint mindig, kedves volt és mosolygós. Egy aranyos mackó, aki megvédte a szomszédék kutyájától. Egyszer a suliban is verekedett érte, mert szekálták a csálé foga miatt. Akkor is kiállt mellette, amikor anyjáék először kapták rajta cigizésen. Magára vállalta az egészet. Ha voltak még lovagok a 21. században, akkor Gábor az volt. Ha meg nem, akkor őt itt felejtették, ami csak jót tett ennek a világnak.

Kicsoszogott a konyhába és a kávégépbe vizet töltött.
– Mi a baj? – kérdezte a fiú miközben a kakaós csigát eszegette, amit állítólag Lillának hozott.  Tekintetével végig nézett a rendetlen lakáson, de nem látszott arcán ítélet.
– Attila visszajött. Este beállított és ellopta az összes pénzem – hadarta egy szuszra.

A fiú felsóhajtott. Tudta, hogy egyszer valami hasonló fog történni. Nem azért, mert egy okostóni volt, csak valahogy számítani lehetett rá. De Lilla soha nem hallgatott volna rá, mert csökönyös volt.
– Szóltál a rendőrségnek? – kérdezte.
– Minek? Kulcsa volt, bejött. És még bizonyítani se tudnám, hogy megvolt a pénz. Az a nyomorult már biztosan eltűnt a városból.
– Lehet, de akkor sem hagyhatod annyiban.
– Szerinted mit kellene tennem?
– Legelőször is zárat cserélni.  Aztán meg…Csak szólok, ismerek pár fickót, akik megtalálhatnák.

Lilla keze megállt a levegőben. Csak nem küld verőembereket a volt pasijára? És mióta mozog ilyen körökben a haverja, aki eddig erőszakellenes volt?

A zárcsere azonban tuti ötlet.

A kávéfőző halkan jelzett, ami kizökkentette a gondolataiból. Kitöltötte mindkettőjüknek, majd a fiú mellé kuporodott. Pár percig csend volt. Egy ember, aki mellett megnyugodhatott, most ott volt, vigyázott rá. Több nem is kellett a reggeli kómában.
– Hagyjuk. A pénzt úgyse látom már. De jön még kutyára kamion! – mondta dacosan.

A fiú elnevette magát.
– Azért csak kijön belőled időként a vidéki lány – közölte évődve. – Ha meggondolod magad, keress! Akkor most ugrott a nyaralás?
– Még a munkahelyem is ugrik, ha nem intézek el egy telefont azonnal.

Lilla felpattant és a telefonja után nyúlt.

Megint csak nem gondolt az időre. Azt sem tudta pontosan, hány óra van. A most az most volt.
Kikereste a vezérigazgató számát, mert muszáj volt megfutnia a második kört. Arra gondolt, majd alázatos lesz, meg bűbájos, és csak kikönyörgi a második találkozót. Az idősebb Darvas nem látszott emberevőnek. Bezzeg a fia.

Hosszan csengett, mire felvették.
– Jó reggelt kívánok! Báthory Lilla vagyok ismét az Omegától. Ne haragudjon, de adna még egy esélyt a cégünknek, hogy felvázoljuk a terveinket? Tudom, tudom, hogy tegnap elrontottam, de bízom benne, hogy ön megérti, és meghallgatja az ötleteinket.
A vonal végén csend volt.
– És bocsánatot kérek a kirohanásért is. Csak annyira szerettem volna, ha sikerül a beszélgetés, hogy kicsit túlzásba estem.A válasz újabb csend volt.
– Halló, hall engem? Halló!
– Igen, hallom, ha nem visít bele hajnalban a fülembe!
Az ördögbe is, ez megint a tegnapi hang volt. Újra az a pökhendi fickó szólt bele.
– Maga mindig felveszi más telefonját? – kérdezte idegesen.
– Maga meg mindig kora reggel zaklatja az embereket? És nem veszem fel másét.

Az ifjabbik Darvas biztos kígyót evett este, mert azonnal mart.

Lilla meghökkent. Most mi a jó francot mondjon? Egyetlen használható gondolata nem volt. Nem erre számított.
– Akkor nem értem – hebegte.
– Ha az apámat keresi, akkor legyen kedves odafigyelve telefonálni. És ha lehet, ne nyolc előtt!
– Igen, rendben, jó, úgy lesz! – Négyszer helyeselt, ahelyett, hogy kikérte magának a kioktató hangot. Lilla nem ismert magára. Lehet, hogy hebehurgya volt, de replikázni tudott. Kivéve, ha ezzel a pasival hozza össze a sors.
– Köszönöm a figyelmességét – hangzott a gunyoros válasz.
– Nagyon szívesen, öröm olyannal beszélgetni, aki ilyen kedves – döfött Lilla is egyet búcsúzásul. – Pökhendi majom – tette hozzá mielőtt bontotta volna a vonalat.

A vonal túlsó végén a férfi felnevetett.

A lány kinyomta mielőtt újabb gorombaság hagyta volna el a száját. Ostobán reagált, de már nem volt visszaút. Ezzel a pasival minden beszélgetése merő kudarc. Ezért legszívesebben fejét a falba verte volna.

Folytatás vasárnap este

fotó: Pinterest

 

 

fotó: Pinterest

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here