Szándékos véletlen 8. rész

Pár másodpercen belül kinyílt az ajtó, és a lány gondolatainak főszereplője kilépett egy magas, hosszúlábú bombázóval, akinek nemcsak tekintete, hanem karja is a férfiéba csimpaszkodott.
– A rohadt életbe! – szaladt ki Lilla száján önkéntelenül.

A sorozat előző részeit itt olvashatod

Darvas Péter egyenesen Lilla szemébe nézett. Mélyen és ugyanazzal a gunyoros tekintettel, mint mindig, amikor találkoztak. A lány mégis azt érezte, mintha a tekintetében lett volna valami elnéző kedvesség is. Az a hülyéknek járó, akiket sajnálunk, de nem kedvelünk-féle. Soha életben nem érezte magát ennyire szerencsétlennek, mint az elmúlt napokban.

A csinoska a férfi mellett se látott, se hallott, annyira odamágnesezte magát.  Szinte belefonta magát a férfi aurájába, mert pók volt előző életében, az bizonyos. Látszott, hogy nyolc karral kapaszkodik.

 
 

A kékinges valamit súgott a fülébe, majd finoman lefejtette magáról a csápokat és odalépett Lillához.
– Minden rendben van?  – kérdezte valódi érdeklődéssel a hangjában. Lilla majdnem elsírta magát.  – Mit mondtak a kórházban?
– Köszönöm a kérdését, szerencsém volt, már ha lehet ezt mondani. Nem tört el, csak zúzódott.
– Ennek szívből örülök. Azért pihentethetné.

A férfi arcán őszinte aggodalom ült. Már ez is nagyon jól esett a lánynak. A jó égbe, nemcsak jóképű, hanem még kedves is? Ilyen nincs. Még haragudni sem lehet rá, arról nem is beszélve, hogy nem ő volt a gázoló.
– Majd igyekszem. Szörnyen sajnálom, hogy figyelmetlen voltam. Ne haragudjon! – A lány hangja kicsit elvékonyodott, mert kaparni kezdte a torkát a sírás.

Erősen igyekezett visszaterelgetni könnyeit a helyükre, nem most volt az ideje egy kiadós bőgésnek. Majd otthon, késleltetve.
– Ne aggódjon, túlélem. És nekem is nagy tanulság volt. Most már tudom, hogy az ember nem lehet biztonságban még a járdán sem!

Felnevetett, de most nem gúnyosan, inkább cinkosan, mintha a baleset egy kellemes epizód lenne az életében.
– Édesem, mennünk kell! Tudod, hogy már így is késésben vagyunk – lépett közelebb a hosszúlábú. – Nem szeretném, ha kapkodnom kellene a ruhapróbán.
– Igaz – bólintott a férfi.
– Akkor elköszönnék. Mielőbbi gyógyulást kívánok! – fordult Lilla felé.

Az hümmögött valamit, de a szeme tele volt könnyel. Az ostobaság visszafojtott könnyeivel.

Itt volt ez a férfi, akit nem is ismert. Átverte, kinevette, ő meg elgázolta. Majd megjelent a cégénél, ahol az ő szénája piszkos rosszul állt. Egy nő volt vele, aki mi a francot keresett itt, de az biztos, hogy az álompasit édesemnek hívta. Nem lehetett távoli rokon, és a szomszédot sem szoktuk így becézgetni, nem beszélve a feltűnő ragadásról. És akkor még valami ruhapróba is szóba jött. Jesszusom, ruha… Biztosan menyasszony lesz! Darvas Péter nősül, ő meg a lift előtt ábrándozik. Hihetetlen, hogy pontosan olyan, mint a többi nő.

Csak rámosolyog valaki, és ő már a születendő gyerekeik nevét vadássza a neten…Egy világ omlott össze benne. Ostoba, ostoba, sorolta magának.

A nő újra belekarolt Péterbe, a vőlegénybe és úgy simult hozzá, mint tapéta a falhoz. Lilla szívesen lekaparta volna róla.

Összeszorította a fogát, és erőt vett magán. Ugyan mire számított?

Ahogy elindultak a férfi még visszaszólt:
– A biciklijét behozattam! – mondta. – Azt hiszem, tönkrement.

Lilla ezt már nem hallotta, mert megcsörrent a telefonja.
– Hali, édesem! – mondta csendesen.
– Szedsz valamit?  – kérdezte Gábor hangosan nevetve. – Nem vagy te ez a becézgetős fajta, de nekem tetszik.
– Ma az vagyok… Ma elgázoltam valakit. Ma idióta vagyok
– hadarta neki, és el is tört a mécses.

És csak folytak a könnyei megállíthatatlanul, ahogy kiszállt. Az üvegajtórengeteg mögött még a főnöke is várta, aki majd rátesz egy lapáttal a napra. Ömlött belőle a szó is a nagy szipákolás közepette. És Gábor csak hallgatta, szörnyülködött, és minden ötödik mondat után beszúrt egy szegény, cicókát.

Mire a végére ért, megkönnyebbült. Tudta, hogy a vonal végén olyan ember hallgatja, aki megérti és szereti. Nem ítélkezik, nem gondolja idiótának, vagy ha igen, akkor is törődni fog vele.

Megtörölte a szemét, ami fél kézzel nem ment könnyedén.
– Jut eszembe, miért hívtál? – villant be neki, hogy Gábor kereste.
 – Most már semmi, csak annyit mondhatok, alakul a dolog.
– Miféle dolog?
– Hát a csapda készen áll, várjuk, hogy belesétáljon az áldozat!

– Istenem, mire mennék nélküled – sóhajtott fel a lány. – Valahogy addig eszébe sem jutott a lopás.
– Ezt akkor se felejtsd el, amikor arra kérlek, hogy süss nekem valamit!
– Ha kell, emeletes tortát is csinálok! Kérhetsz bármit! Azért tudd a határaim!

A vonal végén nevetés hallatszott.
– Maradjunk csak a palacsintában! De abból tonnányit. Nutellás és szedres jöhet ötven-ötven!
Lilla elmosolyodott. Szíve megtelt szeretettel. Ez a fiú csodálatos barát volt. Elköszönt és felvértezve némileg jobb kedvvel indult befelé.

A főnök titkárnője pontosan azt mondta beléptekor, amit várt.
Megigazította a szemüvegét és rideg arccal odavetette:
– A fönök…
– Tudom, épp gyilkolni készül… Megyek, megyek… Szólj Ivánnak a portára, hogy a hullámat gyorsan takarítsa el. Nem vetne jó fényt az üzletre!

A mindig konszolidált, mindig rendezett hajú titkárnő hápogott egyet, szóhoz nem jutott.
Így semmi kis kezdő szavába vágott, és vicceskedni próbált vele. Mivé lesz a világ, ha így haladunk, gondolta. Lilla szerencsére nem hallotta a gondolatait.

Elszántan, olyan minden mindegy már arccal kopogva benyitott.

A kopaszodó, ötvenes férfi homlokán napszemüveggel felnézett. Az irodában húsz fok sem volt, mert a légkondi fagyot fújt, de a férfi mégis izzadt. Mindenki tudta, hogy gond van a cukrával, de a szíve is rendetlenkedik.
– Jöjjön csak, jöjjön! – mondta szárazon.
Lilla lábán a rászáradt sárral, bekötött kezével, szakadt ruhájában nem tűnt minden munkaadó álmának.
Megállt és remélte, hogy hellyel kínálják. Annyira ideges volt, hogy azt hitte, elájul. Érdekes módon, a minden mindegy érzés a szobába lépés pillanatában eltűnt.

A főnök, Szirmay Jenő nem mosolyodott el.
– Hogy van? – kérdezte színtelen hangon.
– Köszönöm, voltam már jobban.
– Ez érdekes. Muszáj volt ma magának kerékpárral elgázolnia a legfontosabb ügyfelünket?
– Nem volt muszáj, nem terveztem be előre.
– Maga csak ne szemtelenkedjen! Elgázolta, aztán még be is vitette magát a kórházba. Maga miatt késett a megbeszélés. Mindenki az agyvérzés határára került, míg magácska kezét kötözgették.
– De főnök! Most igazságtalan velem! Én kora reggel még megpróbáltam telefonálni Darvas úrnak!
– Na, az volt a maga szerencsepillanata! Abban az egyben ügyes volt!
– Tényleg?
– vigyorodott el a lány.
– Tényleg! – morogta Szirmay Jenő. – Nem tudom, hogyan csinálta, de az ifjabbik Darvas idejött, minden tervünket elfogadta. Még azt is megemlítette, hogy maga kiváló munkaerő a cégünknél.
– Ezt mondta? Komolyan? Úristen!
– Lilla majd elájult a meglepetéstől.
– Üljön le, mielőtt itt összerogy. Jó munkát végzett, kislány!

A ”kislány” elpirult, aztán megint vigyorgott, mint a tejbetök. Legszívesebben fél lábon ugrált volna örömében. Darvas Péter megdicsérte. Megkötötték az üzletet. Hihetetlen volt mindez. És a főnök megdicsérte. Hát lehet ennél szebb egy nap?
– Most pedig menjen haza, pihenjen! Holnap meg, ha kérhetem, ne biciklin jöjjön dolgozni!
– Úgy lesz, főnök – kiáltotta Lilla vidáman. Szinte kitáncolt az irodából.

Minden szép volt! A délután, a napsütés, a foltos irodai ablaküveg, még a titkárnő szorosra zárt mosolytalan arca is. Egyetlen egy dolog volt, ami azért elrontotta a pillanatot.
Darvas Péter. Az a férfi, akibe szép lassan beleszeretett volna, de ő épp nősülni készült.
Elfintorodott.

A gyomra hangos korgással jelezte, hogy reggel óta nem evett egy falatot sem. A langyos nyári napsütésben elindult bekapni valahol egy könnyű ebédet. A szép nevű Tündérliget utcában meglátta a hívogató feliratot: Tészta és tészta!

Összefutott a nyál a szájában. Nem lehetett kihagyni egy gnocchit. Sietősre vette. Futólag eszébe jutott a kinézete. És az is, hogy fél kézzel enni nem egyszerű. De ezen problémák mind eltörpültek abban a pillanatban, amikor újabb istencsapásaként a kellemes hangulatú étterembe lépve megpillantotta Darvas Pétert a nővel. Csúnya játékot űznek vele odafenn, ez már tuti, mert a férfi épp felnézett, és találkozott a tekintetük.

Vasárnap este folytatjuk

fotó: Pinterest

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here