Szándékos véletlen 9. rész

A gyomra hangos korgással jelezte, hogy reggel óta nem evett egy falatot sem. A langyos nyári napsütésben elindult bekapni valahol egy könnyű ebédet. A szép nevű Tündérliget utcában meglátta a hívogató feliratot: Tészta és tészta!

Sietősre vette. Futólag eszébe jutott a kinézete. És az is, hogy fél kézzel enni nem egyszerű. De ezen problémák mind eltörpültek abban a pillanatban, amikor újabb istencsapásaként a kellemes hangulatú étterembe lépve megpillantotta Darvas Pétert a nővel. Csúnya játékot űznek vele odafenn, ez már tuti, mert a férfi épp felnézett, és találkozott a tekintetük.

A sorozat előző részeit itt olvashatod

Mindez csak képzelődés volt. Darvas Péter, ha látta is őt, nem reagált. A szeme se rebbent. Lilla megfordult és kiviharzott. Már-már úgy tűnt, hogy akárhová is megy Pesten, mindenhol a pasiba botlik. Ennyire azért nem volt éhes. Vagyis igen, de nem csak egy ebédre. Inkább otthon eszik valamit, vagy rendel egy pizzát, gondolta beletörődve. Felszállt a villamosra, és az szépen visszavitte a megszokott, hebehurgya kis világába.

Karja már nem fájt, csak a szíve egy kicsit. Amikor a lakáskulcsát kezdte keresgélni, belévágott a gondolat: nem intézte el a zárcserét. Aztán legyintett. A pénzét elvitték, ma balesetet okozott, megjárta a kórházat, jött valaki, aki megdobogtatta a szívét, elég volt ez egy napra bőven. Macskája még megvolt, élt, és a bokájához dörgölőzött. Ennyi jutott neki ma a gyengédségből.

 
 

A hűtőben még volt pár tojás, némi bacon lejárt szavatossággal. Mindez egy rántottához tökéletes. Miközben kavargatta a tojást, ami felért egy mutatvánnyal, mert a serpenyő igencsak mozgott, neki meg fél keze használhatatlan volt, az járt a fejében, hogy a jó pasik miért mindig liba nőket szednek össze? Mit tud egy olyan nő, aki kívül szép, de belül üres? Talán elég a hosszú láb a boldogsághoz? Vagy csak a mosolyogni és bólogatni tudó nők érvényesülhetnek a házasság nevű piacon? Mindegy, hiszen nem férjre vágyott egyelőre, hanem egy mindent felkavaró szerelemre, ahogy mindenki. Ehelyett maradt a rántotta, az óvatos zuhany és az ágy. Néha nem is ez a legrosszabb kombináció.

Reggel egy hangos üzenetre ébredt. Gábor kérte, hogy ne menjen be dolgozni, mert aznap nyomozósdit játszanak majd. Fél 10-re érte jön, és lesben állnak a Világjáró nevű utazási irodánál, ahol Virág dolgozik, és várják Attilát.

Nem volt elragadtatva az ötlettől. Nem szeretett lógni, meg hazudni sem. Azt azért mégse mondhatta a cégnél, hogy mennek behajtani a lóvét az expasijától. Egyszóval hazudnia kellett. De így is csak egy délelőttöt engedtek el neki, zúzott kar ide, vagy oda.

És mi van akkor, ha Attila netán délután háromkor sétál be?  Ha meg előbb, akkor vajon mit tesznek? Lerohanják? Egy félkezű apró lány meg a haverja és közlik, hogy pénzt vagy életet? Erre Attila majd halálra rémül, és szépen leszámolja neki az ellopott 300 ezret. Nem tűnt túl életszerűnek. Ez nem egy film, ahol mindenki halál ügyes, és gond nélkül lekaratézza a rosszfiút. Habár még a leggagyibb filmekben se verekednek nők bekötött karral. Gábor most kicsit elvetette a sulykot, érezhetően Supermant játszott.  Megmondani neki nem lesz könnyű ezt, mert megbántani nem akarja.

A megbeszélt időben valóban dudaszó jelezte, hogy az akció indul. Lilla kislattyogott, és mosolyogva szállt be az Opelbe. Még szerencse, hogy a kocsi feltűnésmentes volt.
– Na, mesélj, 007-es, mi a terved! – mondta kuncogva, miközben elindultak.
Gúnyolódj csak nyugodtan, de aztán, ha meglesz a pénzed, elvárom, hogy kezet csókolj don Vitonak.
– Meglesz! Sőt beállok hozzád takarítónak! Eltakarítónak!
– Viccelj csak… Nem ismersz te engem!

– Oké, oké, keresztapa, csak azt mondd meg nekem, miért vagy biztos abban, hogy Attila eljön?
Miért? Hát, mert zseni vagyok! Csapdába csaljuk. Virág felhívja, hogy szenzációs ajánlata van, mi pedig megvárjuk, aztán…
– Aztán mi? De úgy komolyan! Fényes nappal pisztolyt rántunk, mint egy filmben?
– Túl sokat akadékoskodsz –
torkollta le Gábor. – Ez a baj a nőkkel, mindig agyalnak és terveznek.
– Ez a baj a férfiakkal
– veszekedett a lány -, sose gondolkoznak, és még kevésbé terveznek.

Az értelmetlen vita közepette az Opel lassan begurult a Világjáró előtti parkolóba. Szemben a bejárattal helyezkedtek el, és vártak. Lillának eszébe jutott, hogy a moziban mindig fánkot esznek és kávét isznak papírpohárból a nyomozók. Ennek gondolatára nagyokat kordult a gyomra. Zavarta ez a fejetlenség, Gábor könnyedsége, mert nem tűnt az egész olyan könnyű bulinak, mint ahogy kigondolták. Három teljes órán át nem történt semmi. A csapda hiába állt nyitva, az áldozat nem sétált bele. Lehet, hogy megérzett valamit, vagy egyszerűen csak nem volt kedve utazni ezzel az irodával. Vagy úgy egyáltalán máshoz lett kedve.

Lilla tudta, hogy nem maradhat tovább, így is leharapják a fejét. Elköszönt a leszerepelt maffiafőnöktől, és megvárta a buszt. A három üres óra alatt ivott egy kávét és evett egy croissant-t. Nem fog elhízni mostanság, jegyezte meg cinikus énje.

Az Omega épülete félelmetesen magasodott a többi szolid épület között. Ahogy szedte a lábát sietősen, elfogta a röhögés annak gondolatára, hogy előző nap elütötte a legjobb pasit, akit valaha látott. És a legjobb pasi, az a dögös, pimasz, számára sosem lesz elérhető. De hát így van ez egyszerű lányok esetében, akik nem forognak olyan körökben, ahol, a pénzen kívül a külső dominál.

Egy hangos autóduda ébresztette fel a tépelődésből. A cseppet sem barátságos sofőr félreérthetetlen kézmozdulattal jelezte neki, hogy az értelmi képességeiről mi a véleménye.
– A te anyád – sziszegte Lilla, bár tudta, hogy nincs teljes mértékben igaza.

Befordulva a sarkon, a platánfák árnyékában egyszer csak meglátta őt. A telefonjával volt elfoglalva. A szemét disznó. Ott állt, és csetelgetett valakivel. Arca komor volt, mintha problémák ezrei nyomnák a szívét. Tudta, hogy most kell lerohannia. Elé állni és olyan váratlanul a lába közé rúgni, hogy fel ne tudjon kelni a járdáról. A nyomorult tolvaj! Ha a keze nincs is rendben, rúgni azért tud. Nagyot és pontosan. Úgyis ki akarta már próbálni ezerszer, hogy milyen lehet úgy istenigazából tökön rúgni valakit. A filmek mindig adják a helyzeteket, és a hülye nézők úgy érzik, nekik is hasonlókat kell tenniük. Hát Lilla nagy pillanata most jött el.

Attila nem törődött az utca forgatagával, a napsütés délutánnal, csak csetelt. Igaz, hogy alig pár járókelő sietett a dolgára, amikor az eszement csaj elé penderült.
– Szép jó napot, te nyomorult tolvaj! – szólította meg negédesen. – Hogy telik a délutánod?

Az ex ekkor emelte ki fejét a virtuális térből. Arcán leírhatatlan döbbenet ült. Ott állt előtte a valaki, aki azt képzelte, hogy ő minimum Lara Croft és a Macskanő keveréke sérült kiadásban.
– Szia! – mondta nagy nehezen.
– Szia? Hű, de édesen tudsz köszöngetni!! Talán még a lopásnál is jobban megy.
– Lilla, értsd meg, bajban vagyok!
– hebegte a pasas. – Nagy bajban.
– Látod, ebben igazad van! Ha a rendőrség megtalál, ülni is fogsz egy ideig.
– Az nem létezik, hogy te hívtad a zsarukat! –
próbálkozott visszavágni. – Ismerlek, rühelled őket.
– Lehet, de téged még jobban rühellek! Szóval, készülj, vár a hűvös cella, és egy-két kigyúrt pasas. Örülni fognak a friss húsnak.

Lilla maga sem tudta, honnan szedte ezt a szöveget. Valószínűleg a krimiket kedvelő énje ragadtatta el magát, és nem bírta kihagyni, hogy ne alkalmazzon egy-két jól bevált közhelyet.
Attila elkomorult. Látszott az arcán, hogy nem tudja, elhiggye-e, amit a lány mond, vagy vegye blöffnek, mint ahogy az is volt. Viszont Lilla arca, a remek színésznői vénája becsapta.

Elkapta a lány ép karját és nagy erővel megszorította. Szeme hideg villámokat szórt.
– Ugye nem tetted meg? Nem merészelted – sziszegte.
Lilla elfelejtett a percekkel előbbi tervét, nem gondolt a tökön rúgásra, csak arra, hogy mennyire fáj a férfi szorítása.
– Engedj el, te disznó! – kiáltotta. De az csak dühösen nézett a szemébe.
– Hallotta, engedje el! – szólalt meg valaki. – Azonnal.

Lilla megdermedt. A gerincén jeges rémület futott keresztül. Mindez vegyült valami földöntúli örömmel.
– Maga ki a franc, hogy beleavatkozik? – ordított rá Attila. – Azt csinálok a barátnőmmel, amit akarok.
Darvas Péter arcán meglepődés futott át. Ez a barom lenne a gázoló lány pasija?
– Nem érdekel, hogy a barátnője vagy sem, de most azonnal vegye le róla a kezét! Mit képzel! Nem látja, hogy megsérült?

Lilla csak állt, bámult a semmibe és nézte a megmentőt. Határozott arca, fellépése, kellemes hangja, megbizsergette a testét.
– Nem vagyok a barátnője – nyögte ki félhangosan.
– Akkor meg pláne – mondta a királyfi. Lilla egyértelműen annak látta. Vagy őrangyalnak, aki valahogy mindig a közelében volt.

Attila jobbnak látta elkerülni a verekedést, ezért elengedte a lány karját. Mélyen Péter szemébe nézett, majd sarkon fordult és elviharzott.
– Jól van? – kérdezte a megmentő.

Lilla elmosolyodott. Bár fájt a karja, naná, hogy jól volt.  Jobban nem is lehetett volna. Ezt viszont nem mondhatta.
– Igen, és köszönöm, hogy segített – rebegte.
– Gyűlölöm azokat, akik nőkkel szemben fitogtatják az erejüket.
– Akkor most ön az őrangyalom? – kérdezte a lány somolyogva.
– Lehet, bár, azokat földi halandók nem szokták elgázolni…
– És az őrangyal vidáman  felnevetett.

Lilla lába megroggyant. Te jószagú úristen, hogy lehet, egy férfi ennyire fantasztikus? Gúny, irónia, pimaszság törölve!
– Szívem, induljunk már! – törte meg a varázslatot egy nyafogós hang.

Lilla szeme megrebbent. Visszatért az álmodozásból. Az a nyomorult spiné, már megint a legrosszabbkor lépett színre.
– A pokolba… – mondta félhangosan.

Darvas Péter elnevette magát. És ebben a nevetésben most nem volt gúny, csak felszabadult jókedv.

Szerdán folytatjuk…

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here