Szomszédom, a jóképű idegen

Valamikor március környékén jöttem rá, hogy már közel egy éve nem szeretkeztünk. Próbálkoztam, finoman, kedvesen, de a válasz rendszerint egy “most inkább ne” vagy egy morgás volt. Talán én is hibáztam, mindenesetre éreztem, hogy el kell mennem. Tiszta, hófehér lappal kell újraindítanom az életemet.

Anyámhoz eszem ágában sem volt visszatérni. Fogtam hát magam, és eldöntöttem, hogy felköltözöm a nyüzsgő-színes Budapestre. A bátyám kocsija pontban reggel nyolckor parkolt a házunk előtt. Nem kérdezett semmit, csak felkapta a nehezebb dobozokat és pakolt. Ezt szerettem benne. Hogy szükség esetén bármikor ott termett mellettem, de sosem kérdezett, sosem oktatott ki.

 
 

Épp készültem a legutolsó lépcsőfokban orra bukni, amikor a kartondoboz-hegyek mögött megpillantottam egy görög félistent hetykén a terasz kovácsoltvas korlátjának támaszkodva. A nyári hőségre való tekintettel csak valamiféle strandnadrágot és flip-flop papucsot viselt. Delta alakja, sima hasa és hatalmas, izmos vállai mágnesként vonzották a tekintetemet. Amikor meglátott, megvillantotta lehetetlenül édes mosolyát. Az biztos, hogy abba a kávéba, amit épp szürcsölgetett, nem kellett cukor…

Azonnal letette a bögrét az ablakpárkányra és a dobozomért nyúlt.

– Öhm…köszönöm, makogtam zavartan. A bátyám két másodperccel később egy újabb csomagot nyomott a kezembe. “Csekélyke” 10 kg-os pakk lehetett.

– Akkor vidd ezt, én lemegyek a kocsihoz a többi cuccért.

– Milyen “figyelmes” – gondoltam, de titokban örültem, hogy pár másodpercre kettesben lehetek ezzel a rejtélyes idegennel.

A férfi épp az újdonsült konyhámban tette le a mázsás pakkot. Szóval nagyjából három másodperce költöztem be, de máris egy félmeztelen félisten van a lakásomban. Azt hiszem, nem veszett el a vonzerőm, sőt…talán most jött vissza.

– Férjed? Párod? – kérdezte a bátyámra utalva. Ejha, ez az alak nem köntörfalaz! Mosolyogva megráztam a fejem.

– A testvérem.

-Az jó. Akkor áthívhatlak vacsorázni. Olasz este legyen vagy inkább klasszikus magyaros?

Én vagyok túl öreg, vagy ennyire felgyorsult a világ? Normális esetben rápirítottam volna a férfira, hogy mégis mit képzel magáról, talán először be kéne mutatkoznunk egymásnak!

Ismét sokat sejtetően rámmosolygott, én pedig seperc alatt elgyengültem. Ha nem tudtam volna, hogy a bátyám bármelyik pillanatban megérkezhet, a szégyen legkisebb érzete nélkül nekiestem volna ennek a férfinak. Túl sokáig nélkülöztem már az erősebbik nem mohó érintését, követelőző tekintetét. Ő látta bennem azt a nőt, akiről a férjemnek hála már-már magam is megfeledkeztem. És láttam rajta, hogy akarja.

Épp szóra nyitottam volna a szám, mikor a testvérem betoppant.

– Gyere már Kata, nem a hordárod vagyok!

Felsóhajtottam. A szemem sarkából még láttam, ahogy újdonsült szomszédom a nevemet ízlelgeti: Kata… Hirtelen ötlettől vezérelve gyorsan visszafordultam.

– Olaszos – majd rákacsintottam. Azt hiszem, jó ötlet volt ez a költözés.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here