Vállig érő vörös

Amikor belépett az üzletbe, azt hitte, könnyű dolga lesz… Hiszen otthon már mindent kitalált, eltervezett. Eldöntötte a hosszt, az árnyalatot és a formát.

“Azt mondják, ha egy nő élete fenekestől felfordul, tuti, hogy megváltoztatja a frizuráját. Ha hosszú volt, levágatja, ha rövid volt, befesteti… hát, nem is tudom.” – merengett, amíg sorra nem került, és meg nem szólította egy kedves hang: “Segíthetek?”

“Igen.” – vágta rá gyorsan, de felpillantott, és hirtelen elbizonytalanodott. A falon szebbnél szebb fotók – káprázatos loknikat viselő dívákról vagy éppen huncut tüsik alól kacsintó csajokról. Lehetne bármi. Most ott tart, hogy bármit bevállalhatna, nem kellene a megszokott kleopátrára újra igent mondania.

 “Mi az elképzelése?” – próbált meg udvariasan tovább kérdezősködni a vele szemben álló, hosszú fekete hajú kislány. Igen, most valahogy minden fiatal nő kislánnyá zsugorodott a szemében – tapasztalatlan, romlatlan, gondtalan gyermekekké.

Pedig, tudta, nem így van – mindenkinek hordania kell a saját keresztjét, és hálásnak kellene lennie, hogy ő az övét csak nemrég kapta meg… No, de mi is az elképzelése? Nos, az elképzelése az, hogy meggyógyul, benevez a Balaton átúszásra, aztán meg elmegy Indiába egy hónapra. De addig is…

“Hát, egy parókát szeretnék. Egyenes, mogyoróbarna, kleopátra fazonú hajam van… vagyis volt.”

“Értem. Éppen ilyen most nincs, de mutatom a választékot…”

Egy fél óra múlva a villamosmegállóban állt, könnyeit a szél, az üzletben kapott szatyrát meg egy sietős kamasz sodorta el. Vörös, vállig érő, egyenes. Azt mondják, egy nő, ha felfordul az élete, megváltoztatja a frizuráját.

 

Szerző: Kalla Tímea

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here