„Tudod, mi a férfi? A férfi mindent elvisel, sosem panaszkodik, megbocsát, majd továbblép.”
(Ray Lewis)
Mit tennénk, ha egy nap a férfiak eltűnnének a Föld bolygóról?
Igen, úgy egyik pillanatról a másikra.
A nők először nem is vennék észre. Tennék a dolgukat, főznének, törődnének a gyerekekkel, majd kivasalnának, porszívóznának, elszaladnának a boltba, postára, bankba, vagy telefonon keresztül utalnának, intéznének minden piszlicsáré ügyet, majd fészbukoznának. Később rendelnének valamit a netről, ami éppolyan felesleges, mint a többi eszköz, és a századik ruha, a majd belefogyok felkiáltással.
Este biztosak lennének benne, hogy valahol sörözik, bowlingozik vagy csajozik a pasijuk, férjük, és már készítenék is magukban a szentségelős szövegeket, vagy hangyákat gyűjtenének, hogy a párjuk zoknijába vagy alsónadrágjába pakolják. Lassan, nagyon lassan feltűnne nekik, hogy rend van a házban, a mosogató mellett (nem benne!) nincs egyetlen tányér, bögre és kávéscsésze se. A valódi meglepetést a vécéülőke okozná, mert döbbenetes módon lehajtva maradna, nincs mellévizelve, és a fotelből eltűnne a sok vasalásra váró ing, póló, és az ajtó előtt nem sorakozna egy rakás szagló tornacipő.
Ám hetek elteltével a csap tovább csepegne, az ajtó rosszul csukódna, de könnyebb lenne parkolni, mert jópáran ugyanannyira ferdén állának meg a Tesco parkolóban, ahogy igen sok nő. Órákon át lehetne vásárolni, senki nem fintorogna, sürgetne, és a pacal meg a körömpörkölt örökre kikerülne a repertoárból.
Végül persze nem volna kinek panaszkodni, nem volna kivel morogni vagy megkérni, hogy segítsen a szekrényt összeszerelni, a mosógépet beüzemelni, kivinni a szemetet, füvet nyírni és játszani a gyerekkel valami fura birkózósat, amit mi sose értünk, de a lányunk, fiunk nagyon is, és olyan hangosan kacag, ahogy velünk soha.
Üres lenne a kanapé, és nem lehetne szorosan odabújni egy fáradt mackóhoz, aki élvezettel szuszog vacsora után, vagy épp bosszantóan horkol, de ott van, és időnként elismeréssel csettint, ha meglát bennünket bugyiban flangálni a lakásban, amikor a nagyobb gyerekek már elindultak az iskolába. És hiányozna a szex. Ne tagadjuk. A férfiak nélkül az együttlét nem együtt lenne, hanem magányosan, ami valljuk be, nem ugyanaz. Elkelne a csók, a simogatás, és félmegjegyzés, amit kipréselnek olykor: a fene egye meg, de jó nő vagy! Hogy ez utóbbi igen ritka? Meglehet, de ott van ez bennük, csak nehéz kiimádkozni a másik nem képviselőiből.
A kérdés az, bírnánk-e nélkülük? Ideig-óráig bizonyosan. Fellélegeznénk, megnyugodnánk, de nem sokkal később már vágynánk a közelségükre, a mosolyukra és mindenre, amitől kerek lesz a világ. Bizonyára megbolondulnánk a sok pletykás kolléganőnktől, a női főnöktől, a folytonos vetélkedéstől, hiszen, mi, nők nem vagyunk egyszerűek. Olykor még magunkat se értjük, mégis elvárjuk, hogy a férfiak a gondolatainkat is kitalálják.
Mi lenne tehát a kihalnának a férfiak? Szőrös, borotválatlan nők rohangálnának az utcán? Meglehet, de mivel mi nem is igazán nekik akarunk tetszeni, talán ez se lenne igaz. Férfiak nélkül nem lennénk egészek. Akkor se, ha szidjuk őket, vagy folyamatosan panaszkodunk róluk a barátnőnknek. Arról nem beszélve, hogy kihalna az emberiség, hiszen egymagunkban kevesek vagyunk a szaporodáshoz.
Szóval a világ úgy csodálatos, hogy vannak benne nők, férfiak, jók, rosszak, hibásak és majdnem hibátlanok. Még akkor is, ha mást hiszünk. Merthogy idegesítjük egymást, vagy bosszant a másik hülyesége, mégse tudnánk boldogan élni úgy, hogy csak mi, nők lennénk magunkban. Nincs igazam, kedves hölgyek? Vagy ki kellene lőni mind a Holdra? Mit gondolnak?
Kép forrása: Pinterest
